Új műjégpálya nyílik Fonyódon, ami már a tizedik lesz a Balaton környéki korcsolyapályák sorában.
Gyerekek és felnőttek örömére
Már meg is kezdődött a fonyódi jégpálya megépítése a déli parti város kikötőjénél, a Vigadó téren. A remények szerint legkésőbb december 14-én, de ha lehet, már néhány nappal korábban megkezdi az üzemelést – számolt be Erdei Barnabás, a település polgármestere a HírBalaton megkeresésére.
A műjégpálya 15×25 méteres lesz, és a település kikötői szabadtéri színpada előtt épül fel.
Hétköznap délelőttönként a fonyódi általános- és középiskolások vehetik igénybe ingyenesen, délutánonként lesz a nagyközönségé.
Hétköznapokon 18 óráig, péntek-szombat-vasárnap, valamint a téli iskolaszünet alatt tovább, várhatóan 20 óráig tart majd nyitva. A belépő 6 éves kor felett 1000 forint, az alatt 500 forint lesz.
Erdei Barnabás elmondta, már tavaly felvetette – akkor még csak képviselőként -, hogy legyen Fonyódnak is műjégpályája, de akkor még nem kapott támogatást az ötlete, mondván, hogy a szomszédos Balatonbogláron már van egy nagyobb pálya. Idén a testület egyhangúlag támogatta a kezdeményezést, elfogadva egy 3,7 millió forintról (+áfa) szóló ajánlatot a szükséges eszközök, berendezések bérlésére február 23-ig.
A polgármester beszámolt arról is, hogy mielőtt a testület elé vitte a kérdést, sok műjégpályát megismert, az üzemeltetőkkel is beszélt.
Tudni kell, hogy nincs közvetlen profittal üzemeltethető műjégpálya, Fonyódnak is várhatóan 10-11 millió forint kiadást fog jelenteni
– fogalmazott Erdei Barnabás, hozzátéve, hogy ezt az összeget részben kompenzálja a jégpálya bevétele.
Megjegyezte, hogy az önkormányzatok reklámokra is sok pénzt kifizetnek, ez a műjégpálya pedig maga lesz egy jó reklám a településnek: programlehetőséget kínál a helyieknek, fellendítheti a téli turizmust, a kikötői üzletsor tulajdonosai is kinyithatnak – sorolta a közvetett hatásokat. Mint mondta, reményeik szerint
lesz tea, forraltbor, zenés programok, és persze kilátás a Balatonra.
“Fonyód is lép a négy évszakos Balaton megvalósításáért” – tette hozzá.
Még döntésre vár, hogy szilveszteri és farsangi mulatságot is szervez-e a település a műjégpályája köré. “A tapasztalatokat összegezve jövőre újragondoljuk az egészet, egyebek közt azt is, hogy a helyi lakosok, Fonyód Kártya tulajdonosok milyen kedvezményeket kapjanak majd. Ez egy kísérleti év lesz, megfizethető belépőárakkal” – mondta a polgármester.