Élet Sója
Gondtalan poroszkálás Potsdamban
Nagy döntés előtt állsz? Akkor vidéki nyugalomra van szükséged egy olyan helyen, mint Potsdam. Ezt már Nagy Frigyes porosz király, II. Vilmos német császár és Churchill is így gondolta. A Havel folyó partján fekvő város nemcsak maximális kikapcsolódást nyújt, hanem színes, történelemtől és művészetektől zsongó világával felpezsdíti az ide érkezőket.
Kétségtelen, hogy a város sokszínűsége nem minden esetben örömteli dolgokhoz kapcsolható, de ma már az ott élők igyekeznek a sötét évtizedek hagyatékát is maguk és vendégeik javára fordítani. Én is novemberben jártam be a várost, és egyetlen percig sem bántam az üres utcákat, parkokat, múzeumokat, a csöndes kávézókat és éttermeket.
Mutatom a kedvenc helyeimet Potsdamban:
A holland negyed
Nagy Frigyes apja, akit katonaként ismert a világ, a gazdaság élénkítése érdekében számos telepest hívott Poroszországba, így többek között holland kereskedőket és kézműveseket is. Azt szerette volna, ha hollandjai otthon érzik magukat, és miután lelkesedett északért, így a tipikus vörös téglás házakért is, felhúzatott a városban egy holland negyedet. Éttermek, kávézók, galériák találhatóak az épületekben, egységes külső mögé rejtett különcségük vonzóvá teszi valamennyit.
Barberini, a művészetek által feltámasztott palota
A város központjában el sem lehet téveszteni ezt palotát. Első ránézésre felújított klasszicista épületnek tűnik, de… Nagy Frigyes építtette, kulturális, művészeti és közigazgatási funkciókat töltött be. Majd a második világháborúban elpusztult és hosszú évtizedekig csak egy üres tér tátongott a helyén. Szerencsére egy magángyűjtő, Hasso Plattner „visszaálmodta” a palotát Potsdamnak. Az épület új, de hangulata régi, és gyűjteményei, kiállításai ma milliókat vonzanak. Engem is magához rántott, hiszen az impresszionizmus kiemelkedő gyűjteményével rendelkezik. Csak Monet-tól 34 festmény található a múzeum anyagában.
Alexandrowka, az orosz kolónia faluja
A napóleoni háborúkban porosz és orosz katonák egymás mellett harcoltak, s még arra is akadt példa, hogy a cár által kirendelt orosz zenészek porosz katonákat lelkesítettek. Ezeket a zenészeket telepítette le a 19. század első harmadában III. Frigyes Vilmos Potsdamban. Alexandrowkában – ahogy a falut elnevezték – a házak elhelyezkedése András-keresztet formáz, és azért esnek relatíve távol egymástól, hogy a zenészeknek megfelelő terepet biztosítsanak a gyakorlásra. A gyümölcsfákkal, tágas kertekkel körbevett faházak közül – összesen 13 alkotja a falut – ma már csupán négyben laknak az egykori énekesek hatodik, hetedik generációs leszármazottai, van viszont étterem és kávézó, ahol néha még felcsendül az egykori muzsika.
Nagyhatalmak egy asztalnál, Cecilienhof
Az utolsóként épített Hohenzollern-épületről soha nem mondtam volna meg ismeretlenül, hogy német császár álmodta meg Németország közepén. II. Vilmos kiválasztotta ezt a rendkívüli parkerdőt, a Havel folyó itt-ott tóvá szélesedő partján és fia, a trónörökös Vilmos és felesége, Cecília számára építtette. Az épület az angol vidéki kúriákat idézi.
A 176 szobás kastélyt választották a második világháború győztes hatalmainak vezetői utolsó, mindent eldöntő konferenciájuk helyszínéül. Megértem őket, hiszen az épületben a fa és a tégla összhangja, parkhoz illeszkedése eldugott, védelmező, kényelmes helynek mutatja, olyan helynek, amely tud titkot tartani, és olyan helynek, amely kiprovokálja a bizalmas beszélgetéseket. Nem csupán az épületben, hanem a parkban is érdemes sétát tenni. Sajnálhatta Churchill, amikor választási veresége miatt idejekorán haza kellett térnie erről a helyről.
Titkos infó: A Cecilienhof kéményeire érdemes pillantást vetni. Tudor-stílusú kémények, és valamennyi különböző.
Nagy Frigyes álma a gondtalanságról, Sanssouci
Sans souci – gondtalanul – jelenti a szó, amelyről Nagy Frigyes híres palotája a nevét kapta. A porosz király olyan helyre vágyott, ahol távol maradhat az államügyektől és közel kerülhet az általa oly nagyra becsült művészetekhez, filozófiai gondolatokhoz. A márványba, növényi ornamentikába, festményekbe burkolt egyszintes palota emberközelibb, mint Versailles. Érződik, hogy a helyiségek is a célt szolgálják, gondtalan pihenést kínáltak Frigyes és a vendégek (többek között az olyan barátai, mint Voltaire) számára is.
A téli időszakban a közel 300 hektáros park, amely széltében és hosszában is két-két kilométer, kopáran terül ugyan el a Sanssouci és az Új Palota (Neues Palais), valamint az Orangerieschloss és a Charlottenhoff kastély között, mégsem szabad kihagyni. Az igazi sans souci érzés itt csapja meg a látogatót.
Mozgó tanú, a potsdami filmstúdió
A turisták közül sokan keresik fel még Potsdamban a híres Babelsberg Filmstúdiót, ahol egy kis szerencsével a vezetett túrák során még egy forgatásba is betekintést kaphatunk, a kaszkadőrshow-ról már nem is beszélve. Itt már több mint 3000 film készült 1912-es működése óta, többek között a hetvenes évekbeli keletnémet életről szóló Sonnenallee (Napsugár sétány), a nem is olyan régi Monuments Men (Műkicsvadászok) vagy a Gombos Jim és Lukács, a masiniszta.
Csokis flangálás Tübingenben
A német Tübingen felvállalta, hogy tízezreket kábít el öt napon keresztül. Karácsony előtt évente meghívják a világ kiváló kakaószakértőit és csokoládékészítőit, letáboroztatják őket a Neckar partján pihenő középkori fagerendás házak elé, s hagyják, hogy megbabonázzanak mindenkit, aki arra jár. Az eredmény:
napokon keresztül boldogságmámorban bolyongó tömeg,
ahol egyetlen rossz szó nem hangzik el és egyetlen kellemetlen pillantás sem hagyja el az arcokat.
Tübingen szeret kirívó lenni. Kirívó a szó pozitív értelmében. Már több mint ötszáz éve tűnnek ki egyetemének diákjai a sorból. Kulturális életének különlegességeitől is rendszeresen hangos a sajtó. Pár éve feltűnően támogatja a fair trade kereskedelmet, 17 év óta pedig öt napra évente átadja magát egy élvezetnek, a csokoládé élvezetének.
Nyugalom és boldogság, ezt éreztem pár éve a tömegben, amely a város szűk utcáin hullámzott a tübingeni csokoládéfesztiválon. Ritkán szerepel együtt e két szó: nyugalom és tömeg. Itt, a német Neckar-parti városban azonban a csapolókból folyó forró csokoládé, a hegyekben álló pralinék, a táblákban fekvő édességek gondoskodtak arról, hogy ne foglalkozzunk a sorban állással és a lábunkra lépő járókelőkkel. Élveztük, ahogyan a csokoládé újra és újra bódulatba ejt bennünket. Nem csupán azzal varázsoltak el, hogy ismert ízeket kevertek ismeretlen ízvilággá a kakaóval, hanem olyan kompozíciókat tártak elénk, amelyek új dimenziókat is megnyithatnak előttünk.
Kóstoltam csokoládés spagettit az osztrák Zotter sátrából, forró csokifagylaltot az olaszoktól,
az esőerdők védelmét szolgáló táblás csokoládét Afrikából, csokis sört, a Fekete-erdő torta ízvilágát egyetlen pralinéba sűrítve, a híres sváb Maultaschent marcipánból és nugátból elkészítve, a még híresebb frank hólabdát csokiba mártva.
A chocolART rendezvényt azonban tévedés lenne csupán egy csokoládévásárként aposztrofálni. Aki veszi a bátorságot és öt napot eltölt ebben az időszakban Tübingenben, annak a csokoládés horizontja igencsak szélesre tárul: választ kaphat a „milyen a vegán csoki?” kérdésre egy kóstolón, megtudhatja, hogy készítheti el a legjobb karácsonyi pralinét, megismerheti a Fekete-erdő torta származási titkait, bejárhatja a híres tübingeni kávézók világát (amelyek közül nem egy már évszázados hagyományokkal rendelkezik), megízlelheti az Angus marhát csokis szószban, részt vehet egy csokis masszázson, megpróbálhat kakaóval festeni, de rábízhatja magát profikra is és akkor hazavihet egy kakaószelfit. S mindezzel együtt élvezheti a Neckar-parti város báját és romantikáját, kulturális miliőjét.
Aki 2024. december 3. és 8. között nem talál magának megfelelő csokoládét Tübingenben – mert itt a kóstolás lehetősége minden sátornál adott –, az kijelentheti, hogy nem szereti a csokoládét.
Aki viszont hagyja magát az olasz, a francia, a svájci, a német, az osztrák, az afrikai és a ki tudja még hányféle csokoládémanufaktúra által elcsábítani, az biztosan úgy érzi majd, hogy elkábították, és ebben a mámorban legalább olyan jól érezte magát, mint a Juliette Binoche által megbabonázott Lansquenet falu lakói a Csokoládé című filmben.
Séta a könyvek bölcsőjében, Mainzban
Nem Gutenberg, hanem a történelemben oly fontos szerepet játszott dóm miatt érkeztem Mainzba. A német-római császárok legfontosabb koronázási központjáról, a középkori politika egyik legnagyobb hatású épületéről azonban elvonta a figyelmemet egy múzeum.
A könyvnyomtatás feltalálója, Johannes Gutenberg emlékét ápoló Mainz gondoskodik arról, hogy aki a városba érkezik, az a legapróbb részletekig tisztába kerüljön a könyvek és a könyvnyomtatás történetével. Egy őszi hétvégén olyannyira élveztem a kezdetektől napjainkig bemutatott könyvkiadási technikák, Gutenberg nyomdája, első könyvei, a média fejlődése kiállítást, hogy csak órákkal később eszméltem rá, a város is rejthet csodákat.
A mainzi dóm már ott toporgott a múzeum ajtajában, amikor végre képes voltam elhagyni a könyvek világát.
A hatalmas épület mellett csak arra tudtam gondolni, hogy a források szerint legalább hétszer leégett ez a templom. Szerencsére mindig voltak, akik vállalták az újjáépítését, így egy évezred után is áll a Willigis érsek tervei alapján készült román kori építmény. Az érsek a császárság és az egyház kapcsolatának egyfajta összekapcsoló pecsétjeként tekintett az épületre. Olyannyira sikerült neki, hogy a mainzi választófejedelem, azaz a mainzi érsek évszázadokig a császárság legbefolyásosabb egyházi és politikai méltósága volt.
Mainzra már nem vigyázott azonban sem az érsek, sem a császár, amikor a második világháborúban támadások érték. Középkori és polgári épületeinek jelentős része elpusztult, ezért ambivalens érzés fogott el, miközben a régi városrészeket keresve az új belvárost is bejártam.
A fagerendás házakkal tűzdelt régi utcák csodás hangulata magával ragadott,
ahogy Chagall üvegablakai is a Szent István-templomban, amelyet közel kilencvenévesen kezdett el tervezni és kivitelezni a művész.
Mainz híres zsidótemetője csak ritkán látogatható, viszont az utcáról is vethetünk rá egy pillantást, de én sokkal inkább ajánlom az új zsinagóga megtekintését. Különleges építészeti alkotás, amely engem a zsidók töretlen kitartására és az oktatásba vetett hitükre emlékeztetett.
A három város, Potsdam, Tübingen és Mainz ezúttal háromféle bemutatást kapott, ezzel is érzékeltetni szerettem volna, hogy milyen színes helyekre bukkan az, aki Németországba látogat.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Behavazott az ország: pazar drónfotók a havas Mátrától...
Utasok ezrei dühönghetnek most a MÁV bejelentése miatt
Rendkívül szokatlan, ami a vadludakkal történik Tatán
Vulkánt fedeztek fel Nyugat-Magyarországon, ezt lehet tudni róla!
Advent 2024: keressük az ország legszebb települését! Nevezd egy...
