Gleccserek között csavarog, itthon jurtában alszik: Klein Dávid hegymászó kalandjai
Klein Dávidot elsősorban a hegymászás világából ismerhetjük: komoly szerepet vállalt a magyar Himalája-expedíciók megvalósításában, és olyan kiváló sportolókkal mászott együtt, mint Erőss Zsolt és Suhajda Szilárd. Dávid azonban nemcsak a hegyekben feszegette a határokat: volt stoppos Amerikában, mezítlábas turista Indiában, de magyarországi otthonában sem a mindennapok szabályai szerint éli életét. Kalandjairól a Járatlan Utakon Fesztiválon mesélt.
A csavargással kezdődött
Dávid elsősorban nem hegymászóként, hanem csavargóként gondol magára. Már gyerekkorában beszippantotta a kalandregények világa: “Kittenberger Kálmán bácsit, a Tarzant meg a hasonlókat olvastam” – mesélte. “A regényekben a kontextus sosem érdekelt: ezekben a történelmi drámákban szereplő személyek ugyanolyan valósak voltak számomra, mint Mari néni a szomszédból. Az, hogy ez 1500-ban történik, vagy 1900-ban, nem jelentett számomra különbséget. Ezek a szereplők mind eleven, jelenlévő figuraként léptek le a könyvnek a lapjairól.”
Kedvenc regényhősei mintájára ő is útnak indult: lóháton, stoppal vagy gyalog. “Voltak emlékezetes utazásaim, például amikor elstoppoltunk New Yorkból San Franciscóba. Nagyon szeretek lóháton csavarogni, volt egy túrám, amikor három társammal hazalovagoltunk Erdélyből, a Radnai-hágótól lényegében Budapestig. Az is egy fantasztikus élmény volt.”
A csavargás mindig ott volt a szívemben, a lelkemben.
Az élet itthon is lehet kaland
“Nemrég megkeresett egy neves, gazdasági kérdésekkel foglalkozó magazin podcast-műsora, hogy ők sikeres üzletemberekkel szoktak podcastokat készíteni” – mesélte Dávid. “A hegymászásról és a finanszírozásról szerettek volna velem beszélgetni. Azt mondtam, hogy ez nagyon nagy megtiszteltetés, de azt elöljáróban szeretném elmesélni nekik, hogy én L2-es Zsigulival járok.”
Bár értem el a hegymászásban bizonyos sikereket, hét évig éltem egy jurtában,
és az élelmezésemnek fontos szegmensét képezte az, hogy a nagyáruházak mögötti kukákból kimentettem a még használható élelmiszert.”
Dávid utazásai során legkevésbé sem a kényelmi szempontokat tartotta szem előtt. “Voltak érdekes időszakai az életemnek: például egyszer Indiában csámborogtam össze-vissza egy gyönyörű, drámai szakítás után. Azt gondoltam, hogy
ahelyett, hogy hazajönnék és itthon nyalogatnám a sebeimet, inkább felteszem magamnak az élet nagy kérdéseit:
elosztogattam a ruháimat, letétbe helyeztem a fontos dolgaimat egy helyi családnál, aztán fél éven keresztül sétálgattam két lepedőben egy bottal, mezítláb. Egy kókusz kemény héja volt a kolduló tálkám, és jórészt barlangokban és templomokban laktam. Nagyon szeretek érdekes helyeket aludni, érdekes módokon közlekedni, például lóháton, stoppal, csak nem hagyományos módon. Amikor hazajöttem Indiából, azt gondoltam, hogy csak átmeneti ideig vagyok itthon, biztos vissza fogok menni, és egy barlangban fogok élni életem végéig.”
De hát akkor éppen lakni kellett valahol, és az érdi Parkvárosban beköltöztem egy jurtába.
Kalandok a hegyekben
Dávid számára egyenes út vezetett a sziklamászáshoz. Egy barátjával gyakran jártak egy bauxitbányába ásványt gyűjteni: míg barátját az ásványok kémiai összetétele érdekelte, Dávid azzal kísérletezett, hogyan tudja felkötni magát egy ruhakötéllel a sziklafalra, hogy két kézzel bonthassa a követ.
1989-ben 14 évesnek hazudta magát, hogy részt vehessen egy sziklamászó tanfolyamon:
ezután nem volt többé megállás.
Kezdő éveit a Magas-Tátra sziklafalain töltötte, később azonban mászott Jordániában homokköveken, a Yosemite Nemzeti Parkban található híres El Capitan sziklán és Európa négyezres hegycsúcsain is.
“Expedíciózni tulajdonképpen nem csak a Himalájában lehet” – magyarázta Dávid. “Nagyon nehéz megmondani, hogy mi az expedíciózás definíciója. Én azt szoktam mondani, hogy
messzire megyünk, összetett a feladat, és hosszú idő alatt valósítjuk meg.
Tehát, ha ez a három dolog megvalósul, akkor expedícióról beszélünk.”
“Az én életemben Ács Zoli volt az ötletember” – mesélte Dávid. “Vele a ’98-as első Tirics Mir-expedícióm során találkoztam: egy testnevelő tanár, egy igazi vándor a szó legnemesebb értelmében. Számára az expedíciós hegymászásból nem annyira a hegymászás volt a fontos – bár egyébként nagyon szép hegymászó eredményei vannak – hanem az expedíciózás. Az összes furcsa vagy abszurd ötlet, amivel a karrierünk során előálltunk, és amiket sokszor nekem tulajdonítanak, azok általában a Zolitól jöttek.”
Az ő ötlete volt egy téli expedíció a Denali-hegyre, Észak-Amerika legmagasabb csúcsára, ami Alaszkában, az Északi-sarkkörtől nem messze találgató. “Itt télen egész nap sötét, alsó hangon mínusz 50 fok és 100 kilométer fölötti szelek csapnak le a hegyre.”
Hatalmas szívás volt.
“Az első próbálkozás után egy ideig missing and believed to be dead (eltűnt és halottnak hitt) státuszban voltunk egy nagy vihar után, mert nem volt rólunk semmilyen hír, de még egy alkalommal visszatértünk. Jégkockákból kellett hófalat építenünk a tábor köré, hogy megvédjük a széltől a sátrakat – egyszer három napon keresztül szaggatta a sátrunkat a vihar. Jégkristályok szabdalták szét a ponyvát, és odabent minden tiszta hó lett. Olyan hideg volt, hogy a benzinfőző vezetéke megfagyott és megrepedezett, és ettől minden alkalommal, amikor megpumpáltuk, orrán-száján jött a benzin. Utána, amikor megpróbáltuk begyújtani, akkor persze minden felgyulladt a sátorban. A helyzet elkeseredettségére jellemző, hogy az utolsó tervünk az volt, hogyha végleg letépi rólunk a szél a sátrat, akkor elkezdünk egy bizonyos irányba szaladni, ahol van egy nagy jéghasadék, abba bele fogunk zuhanni,
és ha véletlenül túléljük a zuhanást, akkor ott nem fog fújni a szél.
Magyarok a Himalája csúcsain
Később a Himalájára is sor került: amikor Dávid először érkezett Közép-Ázsiába expedíciós csapatával, akkor a 14 nyolcezer méter fölötti hegyből csupán egynek, a Cso Ojunak volt magyar megmászója.
“Szokták mondani, hogy az első vágás mindig a legmélyebb. Ekkor egyértelműen beleszerettem az expedíciózásba, az emberekbe, akkor kezdtem el tanulni a pakisztáni urdu nyelvet. Beleszerettem a kaland ízébe, abba az élménybe, hogy ilyen hosszú időn keresztül kiemeljük magunkat az itthoni dolgok közül, és valami teljesen új közegben találjuk magunkat, ahol mások az örömeink, és mások a félelmeink, és mások a kihívások. És még valami nagyon belém vésődött, méghozzá az, hogy az expedíció sikeres volt.”
Fel sem merült bennem, hogy oké, sikeres volt, de én egyébként nem álltam a csúcson.
“Ekkor még evidencia volt számunkra, hogy az expedíció célja az, hogy mindenki térjen haza épségben, illetve, ha lehet, akkor legalább egy tagja az expedíciónak érje el a csúcsot, és közben egymással, önmagunkkal és a heggyel harmonikus módon létezzünk.”
Dávid a későbbiekben is ebben a szellemiségben folytatta az expedíciós hegymászást. Több társával együtt létrehozta a Felfedező programot, melynek fő célja az Everest oxigénpalack nélküli megmászása volt. Köztes állomásként a Broad Peak 8051 méteres csúcsára indítottak expedíciót 2000-ben.
“Ez egy rendkívül fapados expedíció volt. Nedeczky Júlia hatalmas zsákokban cipelte az ellátmányt az alaptábor és a fölsőbb táborok között, és a külföldi expedíciók csodájára jártak, hogy a magyarok egy ponyva alatt kucorognak, miközben mindenki másnak normális sátra van az alaptáborban, és nőkkel hordatják fel a felszerelést a hegytetőn. Mi nem használtunk se oxigént, se magashegyi teherhordókat, és ez unikális dolog volt már ekkor is a nagy hegyek között.”
A Broad Peak sikeres megmászása után 2001-ben már az Everestet célozták meg. A legkönnyebb útvonal helyett egy különleges, több kihívással teli utat használtak, ami a hegy kínai oldaláról közelíti meg a csúcsot. Ez az útvonal elhalad egy lavinagyűjtő tölcsér mellett, ahol egy rendkívül vékony sziklarepedésen kell felmászni: ez védheti meg a mászókat a kisebb lavináktól, a nagyobbak azonban még így is jelentős kárt okozhatnak.
“Egész végig úgy másztunk, hogy az alaptáborvezetőnk távcsővel ült a táborban, és amikor a lavinák kioldódtak, rádiózott nekünk. És akkor mindenki szépen menedékbe húzódott, magára húzta a csuklyáját, felhúzta a nyaksálát, és várta, hogy vajon akkora labda jön-e, hogy lepucol minket a hegyről, vagy túl lehet élni.”
Ez az expedíció végül csúcssiker nélkül zárult, és a Felfedező programnak is vége szakadt; Dávid azonban elindította saját, Eseményhorizont nevű kezdeményezését. Első nyolcezresét végül a Magyarok a Világ Nyolcezresein program keretében sikerült megmásznia: ez a 8035 méter magas Gasherbrum II volt 2003-ban.
Ezután Dávid saját maga indult neki a hegyeknek: 2004-ben egy amerikai társával mászták meg a 8188 méteres Cso Ojut. “Az alapos tervezés és mindenféle tudatos felkészülés végén a konyhaasztalon hagytam a magyar zászlómat Budapesten” – mesélte Dávid. “Úgyhogy az alaptáborban
tibeti imazászlókból varrtam össze egy magyar zászlót.
“Az egyik legkedvesebb ilyen csúcszászlóm, amit magammal vittem valaha.”
Az ezt követő években Dávid többször próbálkozott az Everesttel, azonban mászási sérülései, illetve a rossz időjárási körülmények lehetetlenné tették a csúcsmászást. 2010-ben mászótársát, Várkonyi Lászlót mellőle sodorta el egy lavina.
“Várkonyi Lacinak én faragtam emléktáblát az alaptáborban” – mesélte Dávid. “Miközben sírtam, egy kicsit mosolyogtam, mert az ő kedvenc műszerész csavarhúzójában faragtam az emléktáblát, és arra gondoltam, milyen pipa lenne rám, hogy azzal vésem a követ.”
Dávid azonban nem adta fel: az elkövetkező években többször is próbálkozott az Everesttel, Suhajda Szilárd társaságában, illetve egyedül is. 2014-ben 8700 méterről fordult vissza: ekkor megfogadta, hogy az elkövetkező években nem szeretne az Everestre menni, más kihívást keres.
“2015-ben a Manaszlut másztam meg, ami nagyszerű élmény volt. Megint akadt alkalmi partnerem: Pavel, egy cseh mászó, aki megbetegedett, ezért a társai hátrahagyták. Én később indultam el, és akkor hozzám csapódott.”
A társai végül nem érték el a csúcsot, mi viszont igen.
A következő évben új csúcssikert zsebelt be: német társával érte el a 8091 méteres Annapurna csúcsát. A kalandot azonban a mai napig keresi: idén nyáron a Hindukus-hegységben található, 7403 méteres Istor-o-Nal megmászását kísérelték meg társával, Nagy Mártonnal. Az expedíció ugyan csúcssiker nélkül zárult, ugyanakkor Dávid beszámolójából kiderül: nem a cél elérése, hanem az oda vezető út bejárása a legfontosabb.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Behavazott az ország: pazar drónfotók a havas Mátrától...
Utasok ezrei dühönghetnek most a MÁV bejelentése miatt
Rendkívül szokatlan, ami a vadludakkal történik Tatán
3 színes, német város a téli kiruccanásokhoz
Vulkánt fedeztek fel Nyugat-Magyarországon, ezt lehet tudni róla!
