"Percekig csak álltam és folytak a könnyeim" - Katalin több mint 4200 kilométert gyalogolt
Kármán Katalin, a Camino Europa Facebook-oldal szerzője már legalább tízszer megjárta a Szent Jakab-zarándokút különböző ágait, mikor 2022-ben arra vállalkozott, hogy több mint 4200 kilométert gyalogoljon Budapestről az El Camino hivatalos végállomásáig, a spanyolországi Santiago de Compostella városáig. Az út során számtalan izgalmas élménnyel, tanulsággal gazdagodott. Most ezekről kérdeztük.
Az első Caminótól a hosszú útig
“Az első El Caminómon 2012-ben, tíz évvel azelőtt jártam, hogy nekivágtam volna ennek a nagy útnak. Huszonévesen hallottam először a Caminóról, és rögtön tudtam, hogy egyszer én is végigmegyek rajta. Végül 36 éves voltam, amikor először nekivágtam, akkor a klasszikus 800 km-es távot, a Camino Frances-ra vállalkoztam a franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Port-tól Santiagoig” – kezdi.
Hozzáteszi: ezt az első utazást, zarándoklatot tartja a legmeghatározóbb caminós élményének.
“Amikor az első utam előtt kimondtam, hogy elindulok, mintha minden külső tényező ehhez az elhatározáshoz igazodott volna. Emlékszem, teljesen lehetetlennek tűnt, hogy egy hónap szabadságot kapjak az út miatt, végül mégis azonnal elengedtek a munkahelyemről. És ekkor még rendes túrabakancsom sem volt soha. Bár mindenkit óva intek, hogy a külseje alapján válasszon bakancsot, én mégis pontosan ezt tettem: az első darabomat azért vettem meg, mert szépnek tartottam. Végül szerencsésen választottam, hiszen életem legjobb bakancsát vásároltam meg, és azóta is ezt a típust hordom. Sosem ázik be, és vízhólyag sem volt a lábamon soha” – meséli.
A hosszú El Caminós útra 10 évvel később került sor.
Mint Katalin mondja, a Camino nem csak az a 800 kilométeres szakaszt jelenti észak-Spanyolországban, amit a legtöbben ismernek. “Egy körülbelül 80000 kilométeres útvonal hálózatról van szó, ami Európa számos országán átmegy. Egy kalandor caminós barátnőm buzdított fel azzal az ötlettel, hogy menjünk el gyalog Magyarországról Santiago de Composteláig. Ráadásul új útvonalon, Magyarországról indulva, Szlovénián, Olaszországon és Franciaországon keresztül. Ez azért is volt nagy elhatározás, mert Budapestről ezen az útvonalon akkor még senki sem ment el gyalog Santiagoig. Először azt mondtam, hogy ez teljes képtelenség, de aztán lassan beleszerettem az ötletbe. Rutinos caminósként tudtuk, hogy az út körülbelül 5 hónapig tart majd, ahogy azzal is tisztában voltunk, hogy nehéz feladatra vállalkoztunk és sok olyan kihívással kerülünk szembe, amire nem is gondoltunk. Másfél évig készültünk, rengeteg munkánk volt a tervezésben. 2020. április 1-jén indultunk volna, a Covid-járvány azonban elsöpörte az indulást. Legalábbis egy időre”- emlékszik vissza.
Két évvel később indult el
Katalin végül két évvel később, egyedül vágott neki immár tizenegyedszerre Santiago de Compostelának.
“A 2022-es év életem egyik legrosszabb időszakát hozta magával. Minden jel arra mutatott, hogy ne induljak el. A barátnőm végül nem tudott velem tartani, több egészségügyi probléma mellett egy nagy cisztát is találtak a térdemben, az orvosok pedig azt mondták, hogy ilyen állapotban 100 kilométert is képtelenség legyalogolni. 2022. június 1-jén, az indulásom napján aztán még egy csőtörés is volt a lakásomban. Ennek szellemében vettem az irányt Santiago de Compostela felé. Ekkor már azt mondtam, hogy ez az út el van átkozva”- meséli.
Katalin nehéz szívvel vágott neki az első kilométereknek, sőt, mint mondja, sokáig maga is szkeptikus volt, hogy valóban legyalogolja-e a kitűzött több mint 4200 kilométert.
“Sokáig kitértem a válasz elől, ha arról kérdeztek, merre tartok. Amikor erről faggattak, inkább mindig csak annyit válaszoltam, épp honnan jövök, illetve azt hogy addig megyek, ameddig csak tudok. Már bő egy hónapja úton voltam, amikor ez megváltozott. Aztán Olaszországban, 1000 kilométer felett volt bennem egy csendes, erős belső bizonyosság, hogy meg fogom csinálni, képes leszek elgyalogolni Santiago de Compostelláig. Még ekkor sem árultam el az úti célom senkinek, de én már mélyen hittem magamban” – mondja.
Nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani
“Egy ilyen utazás rengeteg szervezést igényel. Amikor elindulsz, csupa olyan problémával találkozol, amelyekre álmodban sem gondoltál. Ez viszont ne tántorítson el senkit a terveitől, hiszen azt is hamar megtapasztaljuk, hogy minden problémára van megoldás. És számomra a tapasztalás hozta el az utazás legfelemelőbb pillanatait illetve az, hogy mindig van megoldás” – mondja.
“Épp két település közt jártam Franciaországban, amikor teljesen váratlanul hatalmas vihar és özönvízszerű eső csapott le. Igazán reménytelennek éreztem a helyzetem, nem volt hova mennem, hiszen egy mezőgazdasági területen vágtam keresztül. Végül egy fóliasátorban húztam meg magam. Abban a három órában végig azon gondolkoztam, hogy az ember megérezheti-e a saját halálát. Egy fémszerkezetes fóliasátor alatt vacogtam a paradicsompalánták között, az ágyások között ömlött át a bezúduló esőviz, miközben folyamatosan villámlott. Végül a közvetlen közelemben be is csapott egy. A fényére már nem is igazán emlékszem, de a hangot sosem felejtem el” – meséli.
“A vihar után próbáltam kimászni a területről, ahol meghúztam magam, de a nagy sár miatt nem ment. Szerencsére egy nő jött arra kocsival, meglátott és a segítségemre is sietett. Váltottunk pár szót, és kiderült róla, hogy néhány nap múlva indul az El Caminóra, Saint-Jean-ból. A nő erősködött, hogy szálljak be az autójába, mert gyalog járhatatlan az út. Kész szerencse, hogy akkor arra járt. Az a tetemes mennyiségű sáros víz még a kocsit is dobálta, engem valószínűleg elsodort volna” – mondja.
Mint Katalin mondja, ezek a történetek első hallásra ijesztőek lehetnek, de benne azt az érzést erősítették, hogy nincs lehetetlen vállalkozás.
Katalin az út során végig hivatalos Camino útvonalon haladt. “Azonban nincs minden szakasznak olyan jó zarándok infrastruktúrája, mint a Camino Frances-nek. A franciaországi Arles városáig kerek 3 hónap volt az út, és ezen időszak alatt összesen 7 zarándokkal találkoztam és 7 zarándokszálláson szálltam meg. Számomra az egyik legnagyobb teher a folyamatos szálláskeresés volt: megtervezni a következő pár napi távot és szállást találni, lehetőleg megfizethetőt és nem túl messze az úttól. Arles-tól már kevésbé járatlan utakon haladtam, voltak klasszikus zarándokszállások, és ami a legfontosabb: zarándoktársak” – meséli.
A legszebb látnivalók az El Caminón
“Minden tájnak megvan a maga szépsége. Az olasz szakaszt úgy alakították ki, hogy az utazók érintsék az UNESCO világörökségi helyszíneit. Erre rengeteg a látnivaló, a hangulata pedig igazán különleges. Az utam során emellett temérdek mezőgazdasági területen haladtam végig, a mezők szinte végtelennek hatottak és minden hemzsegett a gyümölcsfáktól és szőlőtől. Aztán ott van Szlovénia a lélegzetelállító hegyeivel. Nagyon szeretem a ködöt, szerintem misztikus és minden tájnak jól áll. És Szlovéniában lélegzetelállító ködös tájakban gyönyörködhettem. A kedvenc helyszínemnek pedig talán a provence-i részt tartom Franciaországban, benne a Szent Viktória heggyel, az apró francia falvakkal és a helyiek mindenre kisugárzó derűjével ” – meséli.
“A provence-i régióban történt egyszer, hogy egy tejfölszerű ködben haladtam előre. Épp a Szent Viktória hegy fehér színű sziklái között haladtam, és el is könyveltem magamban, hogy pont most nem láthatom őket. Aztán a nap egyszer csak áthasította a ködöt, és hirtelen ott termettek előttem a gyönyörű fehér hegyek az aranyló reggeli napfényben. Varázslatos volt, percekig csak álltam és folytak a könnyeim. Ezek az élmények azonnal elfeledtetik a nehézségeket, az ekcémát, azt hogy minden nap kézzel kellett mosnom a ruháimat, hogy magam vágtam a hajamat, ahogy azt is, hogy olykor tegnapelőtti szendvicset az ebédeltem” – mondja.
„De ugyanúgy egy csoda volt megélni az átkelést a Pirenneusokon is. A francia oldalon már többedmagammal mentem felfelé szakadó esőben. Aztán fenn, a Somport-hágó előtt havazni kezdett, és az összes környező csúcsot hó borította. Szeptember 30-a volt. A túloldalon viszont, a hegy spanyol lejtőin 24 fok és hihetetlen szárazság várt minket. Tulajdonképpen egy hét alatt három évszakkal is találkoztam”- emlékszik vissza.
Hogyan tovább?
Katalin június 1-jén indult el Budapestről, és napra pontosan 5 hónappal később, október 31-én ott állt Santiagóban a katedrális előtt. “Csodálatos volt, ugyanakkor meg is szeppentem. Akkor jöttem rá, hogy hiába készültem sokat, keltem útra és haladtam 153 napon át, minden tervem a katedrálishoz érkezés pillanatáig szólt. Ezután nagyon nehéz volt megélni, hogy aznap délután már azt sem tudtam, mihez kezdjek magammal” – meséli.
“Persze idővel elrendeződtek a dolgok a fejemben, de nem volt könnyű. Azt is nehéz volt megélni, hogy a szűkebb és a tágabb környezetem is csodát várt tőlem. Sokan azt gondolják, hogy egy ember felrúgja az addigi életét egy ilyen út után, és nem megy vissza dolgozni a korábbi megszokott irodai munkakörbe. De ez nem így van. Persze sok minden változott, erősebb vagyok és vakmerőbb, de legbelül ugyanaz az ember maradtam” – mondja.
Katalin tippjei az utazáshoz
“Egy átlagembernek a Camino Frances 800 kilométeres vonalát úgy egy hónap megtennie. Magam is ebbe a körbe tartozom, az első zarándoklatom ezen az úton kerek 30 napig tartott. Nem vagyok élsportoló, nincsenek különleges képességeim, és ránézésre nem is szokták azt feltételezni rólam, hogy hosszabb túrákra is vállalkozom. Sőt, az első Caminóm előtt nem is volt komolyabb túrázós tapasztalatom. Így senkit se tántorítson el az úttól, hogy nem érzi elég sportosnak magát, a kellő felkészüléssel ez nagyon jól áthidalható” – javasolja.
“Nagyon sokat segített, hogy megfogalmaztam magamnak, hogy bármikor dönthetek úgy, kiszállok és nem vagyok köteles mindenáron végigmenni az úton. Számomra ez felszabadító volt. Emellett a másik titok az, hogy a napra szükséges érdemes koncentrálni és azt kell megélni. Az, hogy még hány kilométer van az ember előtt sokszor egyszerűen felfoghatatlan, nem érdemes ezen szorongani”- teszi hozzá.