"Egyszer csak jött egy gumicsizmás paraszt, hogy hívja a határőrséget" - magashegyi túrák a Kárpátokban
Ha magashegyi túrázni szeretnénk, Magyarországról legtöbbször az Alpok felé kacsintgatunk. Ugyanakkor szinte karnyújtásnyira fekszik tőlünk egy másik vadregényes világ, ami járatlanságával az igazi kalandorokat vonzza. A Kárpátok vonulata kevésbé kiépített, ugyanakkor autentikus élményt nyújt a természetjáróknak. Szalkai Gábor, az ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszékének geográfus oktatója már évtizedek óta járja a Kárpátok szikláit: rizikós határátkelések mellett a 20. század történelmét megidéző határkövekről is mesélt.
Mikor kerültél az expedíciós csapatba, és mióta járod a Kárpátokat?
Én 2001-ben kezdtem, de Döme barátom (Dömötör Zsolt – a szerk.) ’95 óta csinálja. Azok a túratársak, akikkel indult, kiestek mellőle, és 2001 óta ketten megyünk.
Miért pont a erre a hegységre esett a választás?
Mert itt van (nevet). Nagyon érdekelt mindkettőnket a Kárpát-medence, a határok meg a hegyek. Kézenfekvő volt, mert itt minden egyben megvan, amit szeretünk.
Mi vonzott titeket a Kárpátokba?
Részben a járatlanság. Amikor kezdtük, nagyon kezdetleges volt az infrastruktúra. Nemhogy GPS nem volt, hanem kiadott turistatérképek sem. Izgalmas volt, hogy a Hadtörténeti Intézet Térképtárába kellett járnunk, ahol régi magyar katonai felmérési térképeket lehetett fénymásolni: azokkal kezdtük a túrázást. A Kárpátok a járatlanságuk miatt eléggé feltáratlanok voltak akkoriban, és ennek volt romantikája, hogy valami olyan helyre megyünk, ahol sokkal kevesebb ember járt, mint manapság.
A Kárpátokban rengeteg helyen még ma is létező államhatárokon vezet az út, és az elején kérdéses volt, hogy ezeken hogyan tudunk átjutni. Illetve tudtuk azt is, hogy rengeteg helyen fönt vannak még a régi határkövek, és azokat is látni akartuk.
Mikor kezdted a túrázást?
Gyerekkorom óta túrázom, a családommal kezdtem, de azt a keretet egy idő után kinőttem. Az expedícióval párhuzamosan az Országos Kéktúrát, majd az egész Kékkört megcsináltam. Azt korábban kezdtem, mint ezt, de az is húsz évbe tellett, ameddig sikerült körbejárnom. Tehát túráztam előtte és közben is, de nyilván ez egy más kaliber volt.
Mennyi időre volt szükségetek az egész Kárpát-traverz teljesítéséhez?
Még nincsen kész, folyamatban van.
Egyelőre száz napnál tartunk, és még hátravan azért jó pár.
Eddig mik voltak a legnagyobb nehézségek a túra során?
Voltak fizikai nehézségek, mondjuk a leghosszabb szakaszok 300 kilométer fölött voltak. Ezekre fel kell készülni: meg kell tervezni, mennyi ételt visz magával az ember, milyen hátizsákban. Erőnlétileg is nagy kihívás egy ilyen út, tehát előtte rá kell edzeni.
Az is gondot jelentett néha, hogy honnan szerzünk vizet, de olyan még nem volt, hogy víz nélkül maradtunk. Ha olyan helyen alszunk, ahol nincs forrás, akkor le kell menni – akár több száz métert is, rossz esetben – de ezeket próbáljuk megtervezni úgy, hogy olyan helyen táborozzunk le, ahol várhatóan lesz vízvételi lehetőség.
A tényleges nehézséget a határszakaszok jelentették. Sok határőrséggel volt már konfliktusunk, több helyen be is vittek.
Volt olyan szakasz, amit emiatt nem tudtunk befejezni. Az ukrán-lengyel határon például egy 60 méteres szakaszunk hiányzik, mert ott határsértés nélkül nem tud áthaladni az ember. Amikor ott voltunk, nem mertem kockáztatni, mert másnap utaztam valahova, és épp nem volt időm arra, hogy letartóztassanak. Tehát ha szigorúan vesszük a folyamatos teljesítést, akkor még a mai államhatárok is okoznak nehézségeket.
Mi volt a legemlékezetesebb határsértős történeted?
Az ukrán-román határon többször akadtak problémáink. Előzőleg kétszer próbálkoztunk Romániából, de még így is maradt egy hiányzó rész, amit megpróbáltunk az ukrán oldalról teljesíteni. Elég lehetetlen körülmények között jutottunk oda: egy hegyi kunyhóban aludtunk egy molnárnál, aki a semmi közepén lakott négy kisgyerekkel meg a feleségével. Nagyon szegények voltak, de mégis adtak nekünk szállást egy éjszakára. Vastag palacsintatésztát sütöttek, mert semmi más nem volt, csak liszt, de azt megosztották velünk.
Tehát már az odajutás is érdekes volt.
És ott, amikor az utolsó völgynek a kapujában álltunk, egyszer csak jött egy gumicsizmás paraszt, és előhúzott egy igazolványt, hogy ő egy ukrán „önkéntes” határőr, és maradjunk ott, mert hívja a határőrséget.
Utána egy-két óra múlva megjelent egy tiszt, aki megkérdezte, mit szeretnénk. Nagyon sok nyelvet keverve elmagyaráztuk neki, hogy túrázók vagyunk. Ezután bekísért minket abba a laktanyába, ahol állomásozott, és azt mondta, hogy akkor másnap megbeszéljük a továbbiakat.
Adtak vacsorát – üres kenyeret, vártuk, hogy majd hozzák mellé a virslit vagy a lekvárt vagy valamit, de nem hoztak semmit. Ők azt gondolták, hogy nem vagyunk éhesek, azért nem eszünk, és elvitték a kenyeret is. Akkor esett le nekünk, hogy az lett volna a vacsora. Ott aludtunk, ebben a romos laktanyában, egerek mászkáltak a falban.
Másnap összeült a tanács, hogy megbeszéljük, mi legyen velünk. Kiderült, hogy a parancsnokot nem tudják elérni, mert nem működik a katonai telefonvonal, és ezért át kell mennünk abba a laktanyába, ahol ő állomásozik.
Itt egy 16 kilométeres gyaloglás következett, ahol ugyanez a tiszt kísért minket, de már egy gépfegyveres kiskatona is jött mögöttünk.
Itt volt egy stílusváltás, ekkor már őrizetben voltunk.
Amikor elértük a legelső utat, lestoppoltak egy autót. A kiskatona nem fért be, úgyhogy őt hátra hagytuk, és elmentünk a parancsnokhoz. Itt egy kigyúrt, fehér trikós katona üvöltözött velünk, hogy kémek vagyunk, mert látta a tavalyi fotóinkat a túránkról. Mindennek tetejébe találtak nálunk egy táblázatot, amiben a magunkkal hozott ételeket listáztuk rövidítve, azt hitték, ez a kódnyelvünk. El kellett magyaráznunk, hogy az S azt jelenti, spagetti, az R meg azt, hogy rizs. Ahogy az ételeket pakoltuk ki az asztalra, rájöttek, hogy nem titkos kódtáblázat van nálunk.
Ekkor még mindig nem volt vége a történetnek, mert bár büntetést nem kaptunk, nem engedtek el minket. Az volt a problémájuk, hogy nem regisztráltunk tíz napon belül az Ukrajnába való belépés után. Két másik kiskatona elkísért minket gyalog egy következő belső ellenőrzőpontig, ahol leraktak, és megmondták az ottaniaknak, hogy mi legyen velünk. Utána beültettek minket egy idős ukrán házaspár autójába, akik elvittek a legközelebbi rendőrségre, ami több óra volt, és már teljesen máshol voltunk, mint ahova a túránk vezetett volna. Vasárnap volt, a rendőrség nem volt nyitva, de az útleveleinket elvették, és végül a következő nap volt egy kihallgatás. Egy órán keresztül vallattak minket, és a végén látták, hogy nem tudnak velünk mit kezdeni, akkor elengedtek. Tehát semmilyen papírmunka vagy büntetés nem lett az ügyből, de elment három napunk.
Egy ilyen élmény után hogyan szereztétek vissza az önbizalmat, hogy folytassátok?
Utána rögtön folytattuk, csak már nem a határra mentünk vissza, hanem oda, ahol lekanyarodik a Kárpátok az ukrán-román határról. Addigra már sok tapasztalatunk volt a román határőrökkel, sőt, addigra már túl voltunk a lengyel, meg a szlovák határőrökön is. Mindenhol az látszott, hogy balhéznak, de igazi következménye nincsen, maximum egy pénzbüntetés.
Megtanultuk, hogy ezeket az embereket hogy kell kezelni.
Persze, próbálják kifejezni a hatósági szerepüket, de valójában ők sem akarnak maguknak plusz munkát. Mivel ez a legalapvetőbb jellemzőjük, hogy nem akarnak dolgozni, tudtuk, hogy idővel úgyis elengednek.
Schengen óta mennyiben változott ez a helyzet?
A szabad határátkelés nagy könnyebbség. A szlovák-lengyel határon korábban voltak nehézségek: Lengyelország felől érkeztünk, és átmentem az öt méterrel távolabbi boltba Szlovákiába. Utána jött a lengyel határőr, és ebből gond lett. Ma már szerencsére ilyenek nincsenek, teljesen rugalmassá vált az átkelés, és ez egy kicsit elveszi a romantikáját a dolgoknak, de összességében könnyebb így. Korábban volt olyan, hogy többen sátoroztunk: a fele társaság a szlovák, a másik fele a lengyel oldalon. Itt az nyert, aki a szlovák oldalon volt, mert reggel jött a lengyel katona, és mindenkit megbüntetett a lengyel oldalon. Most már nem kell ezzel foglalkozni: volt, hogy a határkő a sátrunkban volt, és arra pakoltunk. Bármit lehet, de egy picit sajnáljuk, mert így kevesebb a sztori.
A határőröket leszámítva milyen fogadtatásban részesültetek útközben?
A hegyi emberek között van egy sajátságos felfogás: ez egy sokkal kitettebb hely, és mindenhol nagyon barátságosan fogadtak minket, akár Romániában, akár Kárpátalján. A nyelvi nehézségek ellenére meg lehetett beszélni, hogy merre érdemes menni: megmutattuk a térképet, és elmondták, amit ők tudtak róla.
Akkor térjünk rá egy kicsit a határkövekre: nekik mi volt eredetileg a funkciójuk, és mi lett belőlük?
Sokáig nem voltak megjelölve a határok: a korábbi századokban inkább a gyepűterületek voltak jellemzők, és a Kárpátok legnagyobb része nem is volt külső országhatár. A Habsburg Birodalomban csak a Romániával való határszakasz volt tényleges közigazgatási határ: a többi belső határ volt. Az 1800-as évek végén kezdődött a határ megjelölése. Ezek a határkövek még nagy, asztal méretű, félgömb alakú alkotások voltak. Kicsit a magyar korona alakjára hajaztak, de nem tudom, hogy volt-e vele bármi összefüggés. Ezekkel jelölték meg először a határt.
A Kárpátokban még belefuthatunk ilyen XVIII., XIX. századi magyar határkövekbe vagy birtokjelekbe.
Van egy, amit néhány éve fel is újítottak: az egyik ilyen kő pont Lengyelországba esett, ahol kevésbé problémás egy magyar emlék, magyar címerrel. Amikor ott túráztunk, még csak egy romos kő volt, és később olvastuk, hogy azóta renoválták.
Mikor az első világháború lezajlott, és voltak határváltozások, akkor lett megjelölve a többi határ is. A románok a régebbi határkövek nagy részét felrobbantották, de azért maradtak még belőlük a Kárpátokban, a félreesőbb helyeken.
A Máramarosi-havasok egyik szakasza csehszlovák-lengyel, a másik szakasza meg román-lengyel határ lett. A két világháború között, amíg le nem rohanta Németország Lengyelországot, ez így volt. Abból az időből a máramarosi határsávokban még fent vannak a román-lengyel határjelek, ami egy nagyon érdekes dolog, mert ha ma ránézünk a térképre, akkor két, viszonylag távoli országról beszélünk, ami között még elhelyezkedik több másik ország is. De régen ez a két ország határos volt, és ezt nagy vasoszlopok jelölik. Egyébként mindegyik ország másfajta határjeleket használ: itt például vasoszlopokat helyeztek ki, amiknek a tetején lévő öntvényen egy P meg egy R betű van. Ezekből még elég sok fönt van az egykori határon.
Az egykori csehszlovák-lengyel határ érdekessége, hogy amikor Németország elfoglalta ’39-ben Lengyelországot, ez szlovák-német határrá vált. Ezek a határkövek abból az időszakból szintén ott vannak. Vannak köztük olyanok, amiken a D-betűhöz faragtak egy szárat, és lett belőle P-betű, így a lengyelek újra tudták hasznosítani őket.
De máshogy is használják az érvényességüket vesztett határköveket: van, ahol lépcsőt csináltak belőlük.
Ezeket érdekes megfigyelni: olyan, mintha a történelmünk megelevenedne. A magyar-osztrák határon is találtam magyar-német határkövet. Amikor Ausztriát szintén megszállták ’38-ban, akkor ez német-magyar határ lett.
Ezeknek a határköveknek ma is van még funkciójuk? Lehetne hivatkozni rájuk egy határvitában?
A jelenlegi határokon álló határkövek most is használatban vannak. Ezeket továbbra is karbantartják, tehát államilag védett objektumoknak számítanak. Az egyik szerepük, hogy lásd, mikor léped át a határt. De ma már ez nem pontosan a határ vonala, mert nem minden apró töréspont van megjelölve.
Nyilván csökkent a határkövek jelentősége, mióta van GPS, és láthatjuk rajta a koordináta szerint rögzített határt.
De a határköveket a mai napig a föld alatt rögzítik. Ennek az a lényege, hogyha valamilyen okból megrongálódnának, a föld feletti részük könnyen visszaállítható legyen. Szóval a határkövek továbbra is életben vannak, és legtöbbször aktualizálják őket: az egykori csehszlovák határkövek a Kárpátokban például ma már Szlovákiát jelzik.
A „lejárt” határkövekkel mi történik?
Rájuk különböző sorsok várnak. Ahogy mondtam, újra lehet őket hasznosítani: csinálhatnak belőle lépcsőt, vagy fölhasználhatják újra, levésik vagy hozzárajzolnak, akár új határkőként is működhetnek. Van olyan, ahol csak egyszerűen otthagyják, és nincs semmilyen funkciója. De láttunk olyat is, hogy temetőbe vitték a határkövet, és sírkőnek használták. Ha valaki összeszedegette ezeket, akkor akár magánházakban előfordulhatnak. Főleg olyan esetben, miután a határ változik, mert utána már az államnak kevésbé fontos a határkő fenntartása.
Mi volt a legmeglepőbb felhasználása egy határkőnek, amit valaha láttál?
A sírkő. Ezt egy kárpátaljai temetőben láttuk viszonylag messze, 10-15 kilométerre a határtól.
Mit tanácsolsz az olyan túrázóknak, akik ilyen élményekre vágynak és ilyen projektekbe vágnának, mint ti?
Ha szeretnének határon túrázni, ne a Kárpátokban kezdjék. A mai magyar határnak is van hegyeken áthaladó szakasza az Északi-középhegységben, szép helyeken. Ha a határkövek érdekelnek valakit, érdemes ezt a környéket is felfedezni. Ha valaki a Kárpátokban szeretne elmenni túrázni, akkor nagyon fontos, hogy előre tervezze meg az utat. Gondolja át, hogy merre akar menni, mérje fel a saját fizikai állapotát. A határok kapcsán fontos tudni, hogy nem a túraútvonalakat, vagy a hegygerincet követik: sokszor meg van húzva egy vonal, ami megy mindenen keresztül.
A határt követve gyakran nem turistaúton, hanem a semmi közepén túrázunk: ha van egy meredek lejtő, akkor ott kell lemenni.
Néha patakok völgyében haladunk, vagy a bozótosban.
Mindenkinek föl kell mérnie, mire képes, és edzenie kell rá. A felszerelésre is érdemes odafigyelni: át kell gondolni, hogy milyen hőmérséklet lesz, milyen hálózsák, sátor kell.
Illetve érdemes megnézni a Kárpátok hármashatár-pontjait. Nem gyakori, hogy három ország találkozik, de a Kárpátokban ilyen a lengyel-szlovák-cseh határpont és a lengyel-ukrán-szlovák határpont is. Illetve folyóvízben található a szlovák-osztrák-cseh határpont. Ezek meg vannak jelölve, és általában turisztikailag kiépített helyek. Itt nem csak egy sima határkő van, hanem szép díszes építmény, aminek három oldala van, és a három ország felé mutat. Itt egyszerre lehetsz három országban, és ezek pont emiatt általában felkapott, jobban megközelíthető helyek.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
