A holland főváros, Amszterdam közelében található Keukenhof, az a kert, amelyben évről évre 7 millió virágot csodálhat meg a nagyközönség – írja a Roadster.hu.
Az élő virágkiállítás 32 hektáron terül el, és ezt a rengeteg növényt 40 kertész ülteti el aprólékos munkával, hogy aztán minden év tavaszán százezrek megcsodálhassák. A kert ráadásul jubilál, idén 75. születésnapját ünnepli a hely.
Az Európa kertjének is nevezett park 1949 március 21-én nyitott meg először. A holland virághagyma-termesztők és virágexportőrök konzorciuma alapította, azzal a szándékkal, hogy bemutassák a termékeket és segítsék Hollandia exportját.
Az első szezon még a szakmabelieknek szólt, aztán egy esztendőre rá már a látogatókat is tárt kapuk fogadták. Az érdeklődés már ekkor óriási volt, ugyanis kétszázezren voltak kíváncsiak a díszkertre.
Amszterdamtól délnyugatra található Lisse városának nevezetességét a világ egyik legnagyobb virágoskertjeként tartják számon. Bár javarészt tulipánokat láthat itt a nagyközönség, rózsák és orchideák is vannak jócskán a területen.
A 800 különféle tulipánt és az egyéb virágok millióit 600 termelő szállítja minden évben. A kert 2024-ben március 21-től május 12-ig tart nyitva. A hivatalos oldal itt érhető el.