Számel Szilvia
Juan Valdez hajnalban, a trópusi madarak csiripelésére kelt. A felkelő nap melegétől még gőzölögtek az Andok zöld hegyormai, füllesztő pára lengett a kis faház ajtaja előtt. A konyhában felesége, María tüsténkedett és már főzte is a reggeli tintót. Juan Valdez legurította az éltető italt, felvette széles karimájú kalapját, sálját vállára vetette és már indult is a pajtába Conchíta szamárért. Kellett is az erős fekete, mert hosszú nap következett: ez volt a kávé szüret első napja és Valdezre több hektárnyi érett termés várt birtokán, hogy leszüretelje.
Ezzel a romantikus jelenettel akár a Nobel díjas kolumbiai író, Gabriel Gárcia Márquez egyik regényében is találkozhatnánk. De lehetne akár egy megtörtént esemény is Kolumbia kávétermelő vidékén. A valóságban azonban egy marketing cég és a kolumbiai Kávétermelők Nemzeti Szövetségének kreálmánya, mint ahogy a főszereplő, Juan Valdez karaktere is.
Juan Valdez, a kolumbiai sikersztori
A kolumbiai kávé az egyik legismertebb és legízletesebb fekete a világon, és egyben az ország egyik legfontosabb exportcikke. Ebben nagy szerepe van a fent említett szakszervezetnek, amely 1927 óta közös ernyő alá fogja a helyi kávétermelőket.
Erre két okból is szükség van: egyrészt a kolumbiai kávétermelés nagy része a mai napig kisbirtokosok, helyi farmerek kezében van, a szervezet pedig érdekeik képviseletével és gyakorlati tevékenységükkel nagyban segíti az ő munkájukat.
Másrészt, megalapításakor az országnak nagyon jól jött egy pozitívabb országimázs. A keményen dolgozó és tisztességes vidéki farmer, Juan Valdez alakja, akit általában a térségben élő paisa emberek tradicionális viseletében, kalapban és ponchóban láthatunk, a kolumbiai vidéket és ezzel az egész országot egy sokkal pozitívabb színben tüntette fel. A nyugati világban az inkább drog- és háborús problémáiról ismert Kolumbia kávéja ezáltal az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban is eladhatóvá vált (sőt, máig ők a legnagyobb felvásárlók). Juan Valdez pedig nem csak országában, hanem világszerte a kávé kultúra fő szimbóluma lett, alakjával reklámokban vagy a nevével jelzett kávézóláncban is találkozhatunk világszerte.
A kolumbiai “kávé háromszög”
Amellett, hogy szívemhez közel áll Juan Valdez romantikus alakja – a régióban, ahonnan az ő fiktív karaktere származik, még ma is ilyen öltözetben járnak a birtokosok! – fontos kiemelni, hogy az innen származó arabica kávé az egyik legízletesebb a világon.
Az ország Brazília után a második legnagyobb termelő, arabicában pedig elsők a világon.
Ez a magas minőségű kávé érzékenyebb, mint a Brazíliában termelt robusta, így az Andokban található esőerdők enyhe klímája kiváló környezetet biztosít számára.
Emellett a 1200–2000 méteres magasság, a régió szélességi fokon való elhelyezkedése, a talaj, a viszonylag kiegyensúlyozott időjárás és esőzések is mind hozzájárulnak az itt termelt arabica magas minőséghez. Továbbá, a megtermelt kávét a legtöbb helyen máig kézzel szüretelik, így minden esetben csak az érett kávécseresznyék kerülnek a dolgozók kosarába, majd n a legjobb minőségű szemek a pörkölt kávéba is.
Kolumbia speciális klímával rendelkező kávétermelő vidéke, amit “kávé háromszögnek” vagy “kávétermelő tengelynek” (Kolumbiában: Eje Cafetero) is neveznek, körülbelül az ország közepén helyezkedik el. Három megyét foglal magába, ezek: Risalda, Caldas, Quindío, legfőbb városai pedig Armenia, Manizales és Pereira. Emellett számtalan kisebb, győnyörű pueblo (“kisváros”) rejlik a környező hegyekben. Nem véletlen, hogy a festői szépségű területet az UNESCO 2011-ben, mint “Coffee Cultural Landscape” a Világörökség részévé tette: az itt található zöldellő hegyeknél és farmoknál ugyanis festeni sem lehetne szebbet.
Eje Cafetero: gyakorlati tudnivalók
Szerencsénkre valamennyien betekinthetünk a helyi Juan Valdezek és a kávéültetvények világába, ahogy mi is tettünk tavaly augusztusban.
Bogotából repülőgéppel (érdemes körülnézni a Momondo, a Google flights vagy a helyi légitársaságok, például az Avianca vagy Vivair honlapjain) és busszal (Busbud) is nyakunkba vehetjük az említett “kávé nagyvárosokat”, vagy akár az ismertebb pueblókat is.
Mi a számunkra Dél-Amerikában jól bevált és olcsóbb buszozást választottuk. A helyi buszokról érdemes tudni, hogy nagyon kényelmesek, viszont nem ritkán 7+ órás távolságokkal, finoman szólva karakán módon vezető sofőrökkel és az Andok kanyargós útjaival kell számolnunk. Az utóbbi két tényező figyelmen kívül hagyásában segíthet, ha éjszakai buszt választunk. Így jutottunk el Bogotából Salentóba, a festői szépségű kisvárosba, amely nem csak a méltán híres óriáspálmáknak, hanem rengeteg kávéültetvénynek is otthont ad.
Mikor utazzunk?
Kolumbiában alapvetően esős (december-március/október-november) és száraz időszakok (április-szeptember) váltogatják egymást. Az évszak és a hőmérséklet természetesen attól is függ, hogy a hatalmas ország mely részén tartózkodunk éppen. A hőmérséklet a kolumbiai Andok területén nagyjából kiegyensúlyozott (15-25 fok környékén mozog) és az esős időszakot sem úgy kell elképzelnünk, hogy állandóan zuhog. Általában esőmentes délelőttök és esősebb délutánok váltogatják egymást.
Persze, a kávétermelő vidéket kellemesebb állandó napsütésben élvezni. Ha már a kávé miatt utazunk oda érdemes figyelembe vennünk a kávészüret idejét, ami április-májusban, és az októbertől decemberig terjedő időszakban van.
A farmok a szüreten kívül is működnek és tartanak túrákat, amik véleményem szerint így is ugyanolyan érdekesek, segítségükkel pedig betekintést nyerhetünk a kávé feldolgozásának különböző állomásaiba. De ha érett kávécseresznyéktől roskadozó bokrok látványára és az ültetvény pezsgésére vágyunk, érdemes a szüret idejét választanunk.
Melyik farmra menjünk?
Mindegy, melyik településre utazunk, a kávé háromszögben több százezer birtok közül választhatunk majd. A választásnál azt érdemes mérlegelni, hogy autentikusabb vagy “nagyüzemi” élményre vágyunk-e.
Mi hosszas keresgélés után úgy döntöttünk, nyakunkba vesszük a vidéket és egy földúton megindultunk az ültetvények felé. Rögtön szembejöttek a különböző lehetőségek, kézzel írt táblákon hirdetve, hogy “coffee tour” is van az adott ültetvényen. Egy helyi bácsi birtokára esett a választásunk, aki kalapjában és ingében tényleg úgy nézett ki, mint egy odacsöppent, idősödő Juan Valdez. Csak egy probléma volt: a señor egy kukkot sem beszélt angolul. Így hát vérző szívvel, de tovább kellett állnunk. Ugyan spanyolul már kiválóan rendeltünk kávét (ennek mikéntjében lentebb be is mutatom!), a feldolgozás módjait sajnos nem biztos, hogy meg tudtuk volna emészteni.
Így jutottunk el az Ocaso nevű kávéfarmra, ami szintén helyi tulajdonban van, viszont a túrát nem a tulajdonos tartja. Ottjártunkkor rengeteg bevándorlót – például venezuleait – foglalkoztattak a birtokon és a túránkat is egy angolul profin beszélő, fiatal venezuelai lány vezette.
Cseresznyétől a lattéig
A túra első részén rögtön bevetettük magunkat a bokrok közé, hogy magunk is kipróbáljuk, milyen lehet a kávészüret. Hát, nem egyszerű. Így, a szüret szezonján kívül a derekunkra rögzített kis fonott kosarunkban 1-2 érett kávészemmel kullogtunk vissza idegenvezetőnkhöz. Közben összekarcoltak minket a bokrok, a hajunkból levelek és ágacskák lógtak, pedig csak 15 percet “szüreteltünk” az ültetvényen. Amikor a legközelebbi csésze kávét fogyasztjuk, mindenképpen érdemes arra gondolni, hogy egy ilyen mennyi befektetett energiával jár a dolgozók részéről!
Hát még az a fázis, ami ezután következik. A nehezen megszerzett piros gyümölcs, a kávécseresznye magját, pontosabban magjait nevezzük kávébabnak (általában kettő található egy cseresznyében) és a feldolgozás folyamán négy réteget kell lefejteni a gyümölcsről, mire eljutnak hozzá. Az első lépés a hámozás, amit egy német feltalálónak köszönhetően manapság már hámozógéppel hajtanak végre.
Ezt követően a magról le kell nyerni a gyümölcshúst, amit az Andok párás klímája és gyakori esők miatt itt gyakorlatilag lemosnak róla. Ezt a technikát csak a piros, érett szemeken lehet alkalmazni, ezért van nagy szerepe a precíz szüretelőknek, hiszen már egy-két éretlen szem is befolyással lehet a kávé minőségére. Utána következik a kávébab napon való megszárítása, hiszen még mindig van egy héjréteg, amit le kell fejteni róla.
A nyers kávészemeket aztán méret, súly, szín és egyéb jegyek alapján csoportosítják, hogy pörkölést követően a legmagasabb minőséget a nyugati piacra küldjék. Sajnos, Kolumbiában általában a gyengébb minőségű kávé marad – de Kolumbiában a dél-amerikai kontinensen belül még így is kiemelkedő a kávé íze és a kávékultúra.
“Un tinto por favor!”
“Na, akkor most ide bemegyünk egy jó kávéra!” – mondta jó barátunk apukája, amikor bogotai tartózkodásunk alatt körbevezetett minket a városban. Felcsillant a szemem, hiszen sokat sejtetően, ha képes vagyok egy hosszú cikket írni erről a fekete nedűről, akkor a jó kávét nagyon szerethetem. A lokál cukrászdában aztán felhangzott a fenti kérés, ami magyarul annyit tesz: “Egy tintót kérek szépen!”, majd elém raktak egy fekete, lefőzött kávéra emlékeztető, ám annál gyengébb italt.
Társaink beleszórtak még két kiló cukrot, aztán komótosan kavargattuk, iszogattuk a kis csészényi forró italt. Ami egyébként nem volt rossz, de erős, fekete eszpresszó iránti sóvárgásomat nem elégítette ki igazán.
A tintót általában a közepes és alacsonyabb minőségű kávéból készítik, így az íze is közepes.
De emellett van egy nagy előnye: már 50 forintnak megfelelő összegért is fogyaszthatjuk, és ezt Kolumbia-szerte szinte bárhol, bármikor!
Hosszas kutatómunka (és sok elfogyasztott helyi kávé) eredményeként felfedeztem magamnak az ízlésemhez közelebb álló pericót, ami fél csésze kávé és fél csésze tej keveréke. De gyorsan rájöttem, hogy Kolumbiában az espresso alapú italokon, vagy akár az újhullámos kávén nevelkedett nemzedékről sem feledkeznek meg: a latték szerelmesei jegyezzék meg a “cafe con leche” kifejezést, amely eszpresszó és meleg tej keveréke. Ezt egyszerű pékségekben, cukrászdákban is meg tudjuk vásárolni, mert a legtöbb helyen lesz eszpresszó gép. Emellett ott vannak a kávéra specializálódott vendéglátóipari egységek, mint az említett Juan Valdez nevű kávézólánc, ahol a Starbucks mintájára wifivel, szuvenírekkel várják a kávé szerelmeseit.
De ugyanúgy találkozhatunk helyi, kedves kis kávézókkal még a Salentóhoz hasonló kisvárosokban is. És, ha a kontinensen dél felé tervezünk továbbhaladni, higgyük el: jobb, ha Juan Valdez szülőföldjén feltankolunk kávé pillanatokból, mert azokban egészen Argentínáig nem sok részünk lesz. Úgyhogy, ne feledjük az életmentő mondatot: “Un tinto por favor!”.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
