Vulkánkitörés, tengeri vihar és majomtámadás - Közép- és Dél-Amerikában indult felfedezőútra Lukács Szandra
“Angliában dolgoztam egy étteremben, ennek köszönhetően ismertem meg a páromat, aki Brazíliából származik. Már a kapcsolatunk elején elmentünk egy-két rövidebb utazásra Mallorcára, a Kanári-szigetekre és más európai desztinációkra. A nagy változás akkor jött az életünkbe, amikor a Kanárin kipróbáltuk a búvárkodást, az egy csapásra nagy szerelem lett. Visszamentünk Angliába, én pedig kezdtem egy kicsit depressziós lenni, minden csak a munkáról szólt. Egyszer a párommal beszélgettünk arról, mi az, amit igazán szeretünk – egyértelműen a búvárkodást. Elterveztük, hogy kitanuljuk minden csínját-bínját, úgyhogy elkezdtünk Egyiptomba járni. Tanfolyamokon vettünk részt, majd eljutottunk arra a pontra, hogy úgy döntöttünk: professzionálisan is szeretnénk csinálni. Ehhez azonban 5-6 hét szabadságot kellett volna kivennünk, amit senki nem akart nekünk megadni. Nem volt más lehetőség: felmondtunk és mindenünket eladtuk, hogy az álmainkat megvalósítsuk” – kezdi a Startlapnak Lukács Szandra.
A Covid sem írhatta át az álmukat
Sokáig keresgéltek, mi lenne az ideális célpont – a legtöbbet Thaiföld és Belize között vacilláltak. Az előbbi mellett döntöttek, pár hónap múlva pedig már ott is éltek. Professzionális szinten űzték a búvárkodást – nagy szerencséjükre éppen főszezon volt, így az oktatást is el tudták kezdeni. Ahogy jött a monszun szezon, hazautaztak Angliába, nem sokkal később pedig a Covid is beütött.
“Azt terveztük, hogy Angliából Brazíliába megyünk, visszük magunkkal a búvárcuccokat, utána utazunk tovább. Ha valahol jó munkalehetőség adódik, akkor megállunk és dolgozunk. Jött a covid, a repjegyeinket pedig egyfolytában törölték. Próbáltam győzködni a páromat, hogy Mexikóba még lehet menni. Addig is spóroltunk, lemondtunk a szórakozásról, heti 6 nap dolgoztunk, 15-16 órákat. Visszafogtuk a költekezést, mivel korábban Thaiföldön is tudtunk dolgozni, így nem kellett a megtakarításainkat teljesen kimeríteni – az abból megmaradt összeget kiegészítettük, majd márciusban elindultunk Mexikóba. Szépen, lassan, országonként haladtunk, ahogy a járványhelyzet engedte. Annyi időt töltöttünk egyes helyeken, hogy megnézhettünk mindent, ami érdekelt minket. Ha az ország olcsóbb volt, vagy izgalmas dolgokat találtunk, tovább maradtunk. Egyébként a párom heti két napot dolgozik ügyfélszolgálatosként az utazás alatt is, és remélhetőleg megtaláljuk azt az ideális helyet, ahol a jövőben búvároktatóként tevékenykedhetünk majd” – folytatja.
Szandráék egyébként egy-egy hátizsákkal keltek útra, no meg egy bőrönddel, amiben a búvárfelszerelések kaptak helyet. A nagy hátizsákos kalandnak köszönhetően rájöttek: nincs is annyi mindenre szükségük, mint gondolták. Hétről hétre egyszerűbb volt lekicsinyíteni a táskát, és alkalmazkodni az extrém utazási formához. Az elmúlt 10 hónapban számtalan izgalmas úti célt bejártak, Szandra pedig kérésünkre kiemelte egy-egy emlékezetes pillanatot minden országból.
Papagájos ébresztő és vízlopó majom
“Ami egyből beugrik Mexikóról, az a vízesések, a búvárkodás és a dzsungel. Életemben először hallottam bőgő majmokat, valami hátborzongató és egyben csodálatos volt. A dzsungelben egy faházban aludtunk, nem voltak kütyük, nem történt semmi körülöttünk. Este egyszerre kezdtek el üvölteni a bőgő majmok, iszonyatosan nagy élmény volt. Ezt Guatemala követte, ahol a Fuego vulkánnál töltött időt emelném ki. Ez egy aktív vulkán, minden 10 percben lávát lő ki magából, mellette pedig egy másik vulkán is található, amivel össze van nőve. Ez utóbbi az Acatenango, ami majdnem 4000 méter magas, nagyon meredek, így fárasztó volt megmászni. Mondtam is a páromnak, ha én nem bírnám félúton, akkor hagyjon ott, csak menjen tovább a tetejére. Szerencsére mindketten felértünk, ott nagyon hideg volt, egyre több ruha került ránk.
Útközben dörömböléseket lehetett hallani – azt hittem, esni fog az eső, de csak a kitörések visszhangzottak. Amikor felértünk a tetejére, egyenesen szemben volt velünk a Fuego vulkán. Megnézhettük, ahogy kilövi a lávát, majd az lefolyik a hegy oldalán – mindezt a felhők felett, a magasban.
Annyira csodálatos volt az egész, soha nem gondoltam volna, hogy látni fogunk ilyesmit. Ott is aludtunk, sátoroztunk. Koromsötét volt, csak a gyönyörű csillagos ég és a vörös láva fénylett” – mondja Szandra.
A guatemalai kalandokat Honduras követte. Biztonsági okokból nem akartak sok időt tölteni ott, Utila és Roatán szigeteken azonban csodás búvárkalandokban volt részük. Másfél hónap múlva indultak Nicaraguába.
“Nicaraguán belül először Leónba érkeztünk, a várost körbeveszi egy csomó vulkán, ezek közül néztünk ki egyet, a Telicát. Nem volt benne láva, de füstölt. A szervezett út nagyon drága lett volna, inkább mi magunk utánajártunk, hogy indulnak a buszok, és mindössze két dollárból eljutottunk oda. Egyszer-kétszer eltévedtünk, de jókat nevettünk ezen. Nem messze tőle fekszik a Cerro Negro vulkán, ami ott várt ránk, az nem mindennapi: fel kellett mászni a tetejére, ott adtak egy deszkát, amivel le lehetett csúszni a nagyon meredek hegyoldal fekete homokján. Vagy egy óra, mire felmászol a csúcsra, és öt perc alatt leszáguldozol. Nagyon féltem, hogy valami bajom lesz, de egy karcolás nélkül megúsztam. Ha jól emlékszem, ez Közép-Amerika második legfiatalabb vulkánja, legutolsó kitörése valamikor a nyolcvanas-kilencvenes években történhetett, azóta lehet lecsúszni róla. Azt mondják, ha még egyszer kitörne, valószínűleg már nem maradna így a felszín, így az sem biztos, hogy alkalmas lenne volcano boardozásra. Szóval valami olyasmit próbálhattunk ki, ami egészen különleges.”
A Corn-szigeteket is bejárták, gyönyörű korallzátonyokat és temérdek dajkacápát láttak. Egyszer azonban a halálfélelem kerülgette őket: “ A két sziget közt egy kis csónak járt, ami pár évvel ezelőtt egy nagy viharban felborult, mindenki meghalt. Onnantól kezdve tilos volt rossz időben közlekedni, és a hajó is csak heti kétszer ment. Aznap reggel rossz idő volt, amikor mi mentünk volna, ám később mégis elindult a csónak. Beszálltunk, nem sokkal később pedig elkezdett ömleni az eső, fóliát tettek a fejünk fölé, hogy ne legyünk olyan vizesek. Nem tudtunk megmozdulni, mert négy helyett öten ültünk egy sorban… Óriási hullámok jöttek, mintha repültünk volna fel, majd lecsapódtunk. Jött, sőt, ömlött be a víz a csónakba. Amikor megérkeztünk, az már senkit sem érdekelt, hogy teljesen eláztunk, csak annak örültünk, hogy mindenki él.”
“Amikor gyerekként nézegettem a dokumentumfilmeket, mindig elszörnyedtem, amikor a lárvaevésről volt szó – amikor lehetőségem adódott, mégis megkóstoltam. Nem mondom, hogy újra ennék, de legalább egyszer az életben kipróbáltam.”
Costa Ricában a természet, az állatok és az erdő varázsolta el a párost, nagyjából egy hónapot töltöttek ott. Egészen közelről találkozhattak majmokkal és nyílméregbékákkal is. Az extrém dzsungeltúrákon felfedezték az állatvilágot a békákon, pókokon és kígyókon át, és a nemzeti parkban még egy majom is “megtámadta” őket. “Ránk ugrott, mert ki akarta rabolni a táskánkat, amiben a víz volt… Szóval rengeteg élményünk akadt az élővilággal. (nevet) Jó volt látni, hogy minden állat szabadon él, az emberek pedig óvják, figyelnek a természetre” – idézi fel Szandra. Panamában nem töltöttek sok időt, de Bocas del Toro nem maradhatott ki.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
“Karácsony előtt érkeztünk Kolumbiába, úgy voltunk vele, tartunk egy kis pihenőt, kicsit jobban megtervezzük, mi legyen a program. A párom 17 év után ismét brazil földre léphetett, ellátogattunk Tabatingába és Leticiába. Visszatérve Kolumbiába, Puerto Narinho felé vettük az irányt, ami a dzsungel közepén, az Amazonas mentén fekszik. Semmi nem jár arra, csak gyalog vagy biciklivel lehetett megközelíteni… Rá voltunk kényszerülve az 5:30-as ébredésre, ugyanis a bungalónk felett reggeliztek a papagájok, az összes mag és héj a tetőnkön csattant. Majmokkal játszottunk, kajakoztunk az Amazonason, néztük a naplementét, piranhákat horgásztunk, rózsaszín delfinek úsztak mindenhol – mesés volt.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Arról is kérdeztük a világjárót, merre tovább: “Nemrég érkeztünk Medellínbe – pályafutása elején itt élt Pablo Escobar. Szeretnénk egy kicsit tanulni a város történelméről, elmennénk egy nyomornegyedes túrára – állítólag ez volt a leveszélyesebb része a városnak Escobar idejében -, megnéznénk, mennyire változtak a körülmények azóta. Valószínűleg még egy hónapot leszünk Kolumbiában, ezt követően szeretnénk átmenni a Karib-térségbe, valószínűleg átutazunk Ecuadorba. A páromnak júliusban lesz a születésnapja, a szülei Brazíliában lesznek ez idő alatt. Szeretnénk velük ott találkozni, és ünnepelni. Hogy Perura és Bolíviára mennyi időnk jut, majd meglátjuk.
Továbbra is várjuk a Nagy Utazók nagy kalandjait!
Ha te is egyike vagy az utazás szerelmeseinek, és van mit mesélned, akkor küldj egy üzenetet az utazas@startlap.hu e-mail címre. Kérjük, röviden, mindössze pár sorban írd meg nekünk, hogy merrefelé jártál már eddig a világban. Az e-mailt a neved és elérhetőséged megadásával, a tárgy mezőben a “Nagy Utazók” megjelöléssel küldd el. Ezt követően szerkesztőségünk felveszi veled a kapcsolatot. Amennyiben úgy gondoljuk, élményeidet az olvasók is érdekesnek találhatják, a beszélgetésből cikk készül, amit közzéteszünk oldalunkon. Várjuk a jelentkezésed, hogy egy ország olvashassa a történeted!
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
