Az 1880-as években, jóval azelőtt, hogy korának egyik legnagyobb női felfedezőjévé vált volna, a nyolcéves (1875-ben született) Harriet Chalmers apjával lóháton járta be a spanyolországi Sierra Nevada hegyláncot. Néhány évvel később, 11 évesen lenyűgözött egy helyi riportert Santa Cruzban, amikor 500 métert úszott pihenés nélkül. Még ugyanebben az évben abbahagyta a hivatalos iskolai tanulmányait, hogy magántanulóként vegyen leckéket apjától és tanáraitól.
24 éves korában Chalmers hozzáment Franklin Pierce Adamshez, és néhány évvel később elindultak Latin-Amerikába, ahol 64 000 kilométert tettek meg lóháton, kenuval, gyalog és vonattal.
Ő és Franklin lovon keltek át az Andok 7 000 méter magas hegycsúcsai között. Pár centiméteres szélességű ösvényeken küzdötték át magukat, egyfahasábos hidakon kúsztak át, és olyan hideg viharba kerültek, hogy összefagytak a szemhéjak. Adams a New York Times-nak elmondta, hogy “rózsaszín csillogó dolgok nélkül” is jól boldogult, kivéve az arckrémet és az illatos sót – amiről kiderült, hogy egy beteg öszvér újraélesztéséhez is bevált. Amikor majdnem három évvel később visszatértek, a nő előadást tartott a National Geographicban, majd ezt követően 30 éven át dolgozott a lap munkatársaként. Becenevet is kapott: „Az amerikai Marco Polo felesége”.
Patkányvakond és lövészárok
Ez az utazás nem sokat segített a vándorlás iránti vágyának csillapításán. 1910-ben Adams lóháton átszelte Haitit. New Yorkba visszatérve a poggyásza haiti patkányvakondokkal, egy ritka, csak ebben a régióban előforduló mérgező rágcsáló példányaival volt tele, amelyet bemutatott a New York-i és a washingtoni állatkerteknek is.
Adams küldetésének tekintette, hogy minden olyan országot felkeressen, amely spanyol gyarmat volt, vagy utazása pillanatában még mindig spanyol fennhatóság alatt működött, és végigkövette Kolumbusz Kristóf nyomát Európától Amerikáig. Ázsiát is bejárta, és az első világháború idején ő volt az első női újságíró, akinek engedélyezték, hogy meglátogassa és fényképezze a francia lövészárkokat. Három hónapig maradt, és végigjárta a frontvonalakat. A tapasztalataiból és a fotóiból egy megkapó, erős beszámolót hozott össze a franciaországi hadszíntérről.
“Nincs oka annak, amiért egy nő ne mehetne oda, ahová egy férfi – és még tovább” – mondta Adams 1920-ban egy újságnak. „Ha egy nő szereti az utazást, ha szereti a furcsa, a titokzatos és az elveszett jelenségeket, semmi sem tarthatja otthon…”. Nézetei nem mindig voltak ennyire összhangban a feminista gondolkodással. Amikor egy évtizeddel korábban egy riporter a választójogi mozgalomról kérdezte, Adams azt válaszolta, hogy nincs ideje gondolkodni rajta.
1930-ban a New York Timesban “Nő expedíciót tervez” cím alatt Adams bejelentette, hogy vitorlát bont Gibraltár felé, majd továbbutazik Spanyolországba, Franciaországba, Egyiptomba, Abesszíniába (ez a mai Etiópia), francia és olasz Szomáliföldre, Irakba és az angol-egyiptomi Szudánba. Célja: részt venni az új etióp császár, Hailé Szelasszié koronázásán.
Ez sikerült is neki, és elég jó kapcsolatokat épített ki ahhoz, hogy később meglátogassa őt Európában.
A National Geographic számára 21 cikket írt az élményeiről, többet, mint bármely más nő a magazin első fél évszázadában. Ezekben a cikkekben kritizálta az általa tapasztalt igazságtalanságokat. „Milyen áldást hozott számukra az európai civilizáció, amiben nem volt részük korábban?” – írta egy perui látogatása után. „Mit nem voltak kénytelenek elszenvedni a hegycsúcson álló kereszt nevében?”
Adams nem rendelkezett geográfusi szakképzettséggel, és soha nem járt egyetemre, de színes fotódiái és kalandos utazási stílusa miatt világszerte meghívásokat kapott előadásokra, gyakran olyan szervezetektől, amelyek korábban soha nem hívtak meg nőt.
Adams és a feminizmus
Ahogy karrierje haladt előre, úgy gyarapodtak a nők jogai is Amerikában. A nők szavazati jogot kaptak, rekordszámban kezdtek főiskolára járni, és egyre többet dolgoztak, miközben a férfiak háborúba mentek. Adams feminizmus iránti tudatossága is nőtt, és elkezdett felszólalni a hivatásos nők, különösen a Dél-Amerikában megismert aktivisták és dolgozó nők érdekében, akikről úgy gondolta, hogy előnyben vannak az amerikai nőkkel szemben.
Ő volt a harmadik amerikai nő, akit meghívtak, hogy csatlakozzon az angol Királyi Földrajzi Társasághoz. A New York-i székhelyű Explorers Club (Felfedezők Klubja) azonban úgy tett, mintha nem is létezne sem ő, sem a korszak többi nagy női utazója.. (Az Explorers Club 1981-ig nem engedte meg a nők felvételét).
A férfiak „mindig is annyira féltek attól, hogy egy egyszerű nő behatolhat a vitáik szentélyébe, hogy még a klubházaikba sem eresztik be a nőket” – mondta egyszer Adams – „nemhogy megengednék nekik, hogy részt vegyenek olyan megbeszéléseken, amelyek kölcsönösen hasznosak lehetnének.”
Néhány női felfedező elhatározta, hogy saját klubot alapít. 1925-ben Adams elnökletével megalakult a Női Földrajztudósok Társasága. A klub a világ minden tájáról toborzott kalandvágyó nőket, hogy előadásokat tartsanak és megosszák tudásukat a felfedezők következő generációjával. Adams végül 39 országra kiterjedő tagságra tett szert. Ő vezette a szervezetet, amíg 1933-ban Franciaországba nem költözött. Négy évvel később, 61 évesen ott halt meg.
Férje átadta Adams két legnagyobb becsben tartott tárgyát, egy agyagurnát és egy asztalterítőt Gilbert Grosvenornak, a National Geographic szerkesztőjének, aki életre szóló barátja volt. Adams azt kérte, hogy könyvgyűjteményét szülővárosában, a kaliforniai Stocktonban található könyvtárnak adományozzák. A több mint egy tonna súlyú könyvgyűjteményt tartalmazó dobozokat elszállították a könyvtárba. Fél évszázaddal később nők egy csoportja megalapította a Harriet Chalmers Adams Társaságot, hogy megünnepeljék figyelemre méltó életét. Kitartásuknak köszönhetően Adams mellszobra ma a helyi könyvtár előtt áll.