Virtuális túra: mit nézzünk, hallgassunk, együnk, ha Észtországba vágyunk?
Az észteknek pont ugyanannyira nincs irigylésre méltó történelmük, mint a régió legtöbb kis népének, az önálló államiságot a cári Oroszország 1917-es összeomlása hozta el nekik, amit aztán 23 év múlva a Szovjetunió el is vett tőlük és a kommunista kolosszus összeroppanása után sem érezhetik igazán biztonságban magukat. Ha valakikről, akkor róluk elmondható, hogy jóformán az egész történelmüket az orosz birodalom árnyékában töltötték.
Mit olvassunk?
Az észt irodalom egyik legkorábbi képviselője, a nagy nemzeti eposzuk, a Kalevipoeg megalkotója, Friedrich Reinhold Kreutzwald volt. Ha valakiben motoszkálna a gyanú, hogy ez azért annyira nem észtesen hangzó név, az ráhibázott. A Baltikumot évszázadokon át egy igen jelentős német közösség is lakta, akiket először Hitler akart „visszatelepíteni” a birodalomba, a vonakodókat pedig a szovjetek kergették el 1945 után. Kreutzwald azonban neve ellenére észt identitással rendelkezett, olyannyira, hogy ő írta az első észt nyelvű könyvet, sőt, külső tagként a finnugor vonalnak köszönhetően az 1870-es években felvételt nyert a Magyar Tudományos Akadémiára is.
Igen szórakoztató és néhol gunyoros az észt kritikai realizmus úttörőjének számító Eduard Vilde Aki eladta a feleségét című regénye, ami egy öreg, kereszteslovagok kései leszármazottjaként élő földesúr mesterkedéseiről szól, aki mindenáron meg akarja kaparintani kapzsi zsellérje feleségét.
A létező szocializmus perifériájáról volt kénytelen alkotni Betti Alver, akit az új rendszer iránti elhivatottság hiánya miatt az Észt Írószövetségből is töröltek 1950-ben, ugyanakkor az észt irodalom legkarizmatikusabb női alakjaként emlékeznek rá. Sajnos magyarul önálló kötete nem jelent meg, viszont több antológiában is közölték a verseit.
A birodalmak között őrlődő kisember egy klasszikus tisztességes alakja volt Jaan Kross, amit mi sem bizonyít ékesebben, minthogy 1944-ben a németek vitték el, 1946-ban meg az oroszok. Igen tanulságos ebből a szempontból is az első igazán nagyot szóló regénye, A cár őrültje, mely az ártó hatalomnak engedelmeskedni kényszerülő emberek dilemmáját dolgozta fel. A regény különlegessége, hogy 1978-ban jelent meg és papíron az egykori cári Orosz Birodalomban játszódott, de akinek volt szeme rá, az kiszúrta, hogy a szerző valójában a kortárs szovjet viszonyokat mutatta be.
Hasonlóan kiváló műveket takar Jaan Kaplinski munkássága is, akinek az Ugyanaz a folyó című regényét különösen ajánljuk, van benne minden, tudományos eszmefuttatások, felnőtté válás történet, mentor-tanítvány kapcsolat és mindezt egy sötét, elnyomó rendszer öleli körül.
Mit nézzünk?
Ahogyan az irodalmat, úgy az észt mozit is mélyen áthatják az orosz/szovjet megszállás alatti élet szörnyűségei, illetve az azokkal szemben alkalmazott túlélési taktikák, az embertelenségben embernek maradás lehetetlen közelisége, valamint a szabadságért való küzdelem.
Talán a legfontosabb észt film, amit mindenképp meg kell néznünk ahhoz, hogy egy kicsit belepillanthassunk az észt néplélekbe, az a 60-as évek divatos kardozós kalandfilm zsánerének mintájára készült A lovag végakarata című nagysikerű film. Ez a mai napig annyira népszerű az észteknél, hogy kb. úgy idéznek belőle szövegeket, mint mi a Tanúból és a filmben elhangzó dalok is annyira közkedveltek, hogy sokszor ezekkel találkoznak azok is, akik észtül szeretnének tanulni.
Igen szívbe markoló történetet tár elénk Az ifjú elvtárs, melyben egy kislány édesanyját internálják a kommunisták és ő abban a hitben próbál jól viselkedni, hogy ha sikerül neki, akkor viszontláthatja az anyját.
Ugyanez a korszak ihlette A vívót is. Ebben a szovjet titkosrendőrség elől menekül egy vívó, aki egy eldugott kis falu testnevelés-tanáraként próbálja meghúzni magát és elkezdi vívni tanítani a gyerekeket. Ez annyira jól megy, hogy egy idő után a vívóleckék a legfontosabb elemévé válnak a gyerekek életének és amikor végre lehetőségük nyílik részt venni egy országos vívóversenyen, példaképpé vált tanáruknak választania kell. Vagy elkíséri a gyerekeket a versenyre, megkockáztatva ezzel a letartóztatást, vagy cserbenhagyja kis tanítványait.
A hagyományosan kiváló észt animáció tradícióit viszi tovább a Lotte és a holdkő titka, ami egy kincskeresésre fókuszáló aranyos, felnőttek és gyereke számára is egyaránt élvezetes rajzfilm.
Minden idők két legnépszerűbb észt filmjét ugyanaz a rendező, Elmo Nüganen készítette és mind a két alkotása, némi leegyszerűsítéssel, ugyanazt a problematikát járja körbe. A Márványba vésett nevek az ország első függetlenségi harca idején játszódik, míg az 1944 nem túl meglepő módon a második világháborúban. A bonyodalom lényegét az szolgáltatja, hogy mindkét esetben észtek harcoltak egymás ellen az általuk szabadságnak vélt idea jegyében.
Mit hallgassunk?
Az észt népzene a baltikumi és finn népzenei hagyományokat követi, azaz a hagyományos népzenében ritka a komolyabb hangszeres kíséret és inkább az ének dominál, de a 19. századtól elsősorban német és lengyel hatásra az észt népzenében is megjelenik a polka, illetve a keringő.
Ami a komolyzenét illeti, itt mindenképp meg kell említenünk Arvo Pärt nevét, aki kezdetben Sosztakovics és Prokofjev nyomdokain indult el, ám később a figyelme teljes egészében a minimalista egyházi zene felé fordult. Őt tartják az észt klasszikus zene megteremtőjének.
A Lindpriid olyasmi, mint nálunk a Budapest Bár, abban az értelemben, hogy ők a 30-as, 40-es évek észt dalait játszák.
A blues vonalat a Compromise Blue hozza igen meggyőzően:
Mivel innen már nagyon nincsenek messze a skandinávok, ezért természetesen az észteknek is van erdőben kerti szerszámokkal sunnyogó folkmetál zenekaruk, ez a Metsatöll.
Szintén észtekből állt a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál legbizarrabb produkcióját nyújtó Winny Puhh is.
Az ország egyik legismertebb énekese jelenleg az észt Lady Gagának is nevezhető Kerli Kõiv.
A hip hop vonalat pedig többek között Põhjamaade Hirm képviseli arrafelé.
Mit együnk?
Az észt konyha gerincét a hús, krumpli és rozskenyér szentháromság alkotja. Ezek közül az utóbbi annyira fontos része a helyi kulináriának, hogy az észtek szinte mindenhez azt eszik. Helyi különlegesség például a Leivasupp, ami szó szerint kenyérlevest jelent és hát valóban az is. Fognak egy adag rozskenyeret, felhúzzák forró vízzel, aminek a végeredménye egy ilyen barna pépes cucc lesz, amit aszalt gyümölcsökkel, cukorral ízesítenek és tejszínhabbal tálalják.
Az észtek egyik nemzeti csemegéje a Verivorst, ami nem más, mint a véreshurka, ezt pedig vagy krumplival, vagy rozskenyérrel tálalják.
Nagyon szeretik a sertéssültet is, ennek a tradicionális formáját krumplival, dinsztelt savanyúkáposztával, vörösáfonya-lekvárral és valami savanyúsággal fogyasztják.
Elsőre furának hat – de valójában az észt nemzeti ételről van szó – a Mulgipuder, de nagyon szeretik és szívesen eszik főételként és köret gyanánt is. Ez lényegében egy krumpliból és rozsdarából készült püré, amit felütnek egy kis dinsztelt hagymával és sült szalonnával.
Ugyan az eddigi ételeikből nem tűnnek túl édesszájúnak az észtek, de azért a finom desszerteket sem vetik meg. Ilyen például az általuk Vastlakukkelnek nevezett, eredetileg svéd nyalánkság, ami aztán az egész régióban elterjedt. Technikailag nem sokban különbözik a mi töltött zsemlénktől, mindössze annyi az eltérés, hogy ők nem túróval töltik meg, hanem vaníliasodóval, vagy tejes mandulakrémmel, esetleg csak simán tejszínhabbal, de előfordul, hogy kennek alá egy kis áfonyalekvárt is. Egyébként tipikus böjtindító ételként funkcionál, hagyományosan húshagyókedden került az asztalra.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
