A szigetcsoportot a koraújkor felfedezési lázában égve fedezték fel a hollandok, innen is jön a neve, ami egy hollandiai tartományra, Zeeland-re utal. Ezeket a szigeteket egyébként eredetileg a polinéziai szigetvilág őslakossága népesítette be évszázadokkal az európaiak felbukkanása előtt, ők lettek a maorik. Új-Zéland kultúrája ennek megfelelően vegyes, hiszen ugyanúgy találni benne európai, mint maori eredetű kincseket, illetve ezek keveredését is megfigyelhetjük.
Mit olvassunk?
Ha az új-zélandi irodalom európai ihletésű részére vagyunk kíváncsik, mindenképpen vegyük kezünkbe Katherine Mansfield rövid történeteit, amikről már Szerb Antal is szinte rajongva írt: „A novellái abba az esztétikai kategóriába tartoznak, amiről nagyon nehéz mást mondani, mint hogy gyönyörű. Ha a gyönyörű magában nem volna szuperlatívusz, talán azt is lehetne mondani, hogy nagyon gyönyörű. Minden kritikai méltatás, leírás, analízis gorombán intellektuálisként hatna a novellák csodálatos egyszerűsége mellett”.
Érdemes még elolvasni Janet Frame-től az Éjjel, ha bagoly huhog című regényt. Sajnos nincs magyar fordítása, de ha tudunk angolul, akkor szerezzük be Maurice Gee-től a Plumb-ot, amit egyébként az Új-Zélandi irodalom egyik csúcsdarabjának tartanak és egy trilógia, mely egy új-zélandi család három generációjának történetét dolgozza fel. A maori szerzők közül pedig feltétlenül olvassunk bele Witi Ihimaera munkásságába, akinek ifjúsági regényéből, A bálnalovasból filmet is forgattak. Maradva a könnyedebb témáknál, ott van még Eleanor Catton-tól A fényességek, ami egy 150 évvel ezelőtti aranyláz idején játszódó nyomozásról szól, némi asztrológiai beütéssel.
Mit nézzünk?
Ha Új-Zéland és a filmezés egy mondatba kerülnek, akkor azonnal mindenki Peter Jacksonra gondol, ami érthető, hiszen ő talán ma a legismertebb új-zélandi rendező a világon, nagyon nem is akarunk untatni senkit közismert darabok ajánlásával, inkább álljon itt egy bizarr, korai darabja Jackson munkásságának, a Meet The Feebles, ami egy az alpáriságtól sem visszariadó, gyilkos Muppet Show paródia.
A szigetország széteső félben lévő maori közösségeinek drámáját mutatja be igen hatásosan az Egykoron harcosok voltak.
A 19. század második felében dúló maori háborúk poklát mutatja be az Utu című, leginkább a klasszikus western filmekre hajazó film.
Ha pedig könnyedebb témájú filmeket szeretnénk nézni, akkor merüljünk el a maori származású Taika Waititi alkotásaiban, aki olyan roppant mód vicces, bár sajátos humorú filmeket alkotott, mint a Hétköznapi vámpírok, vagy a Vademberek hajszája.
Mit hallgassunk?
Az új-zélandi zene is igen sokféle, egyrészt ott vannak a tradicionális maori énekek,
de létezik Új-Zélandon a komolyzene is, még ha némi késéssel is jelent meg a szigeteken Európához képest. Ennek egyik első képviselője a századfordulón alkotó Alfred Hill volt,
illetve ott van még a kortárs komolyzene egyik ünnepelt zeneszerzője, Douglas Lilburn.
Ami a könnyűzenét illeti, itt már jóval szélesebb a felhozatal, elsősorban a nemzetközi popzenei életből is látható The Naked And Famous indy duót említhetnénk,
de ott van Új-Zéland legnépszerűbb komikus és zenészduója, a The Flight of the Conchords.
A hip-hop műfaját erősíti Savage, aki az első új-zélandi hip-hop előadó, aki platinalemezt ért el az USA-ban.
Nyilván van a szigetcsoportnak egy igen élénk és vibráló metálszcénája is, ezek közül az Alien Weaponry maori ihletésű dalát hallhatjátok alább.
Kiemelkedően zseniális még a folk-noise-blues és country elemekkel dolgozó multiinstrumentalista Delaney Davidson, aki egy egészen sajátos hangulatot képvisel.
Mit együnk?
Talán a legizgalmasabb étele a kiviknek is nevezett új-zélandiaknak a hangi, ami egy tradicionális maori főétel és manapság csak ritkán fogyasztják, nem utolsó sorban azért, mert igen hosszadalmas és macerás az elkészítése. Eredetileg kellett hozzá egy gödröt ásni, ahová izzásig hevített köveket pakoltak le, majd arra raktak rá kosarakban a húst, zöldségeket, halat, meg mindent is, végül lefedték földdel és úgy hagyták több órára, amíg el nem készült. Ma már szerencsére lehet venni speciális hangisütőket, amivel legalább az ásást megspórolhatjuk.
A szigetekre betelepülő európaiak humorérzékét dicséri a telepes libasült nevet viselő étel, ami egy szalonnával, zsemlemorzsával, fűszerekkel (bors, petrezselyem, zsálya, kakukkfű) töltött és megsütött bárány, vagy birkacomb. Arról volt itt szó, hogy a telepeseknek nem igazán voltak libáik, csak birkáik, ám még Európában hozzászoktak ahhoz, hogy különleges alkalmakkor libasültet egyenek, így az ünnepi ételeiket kénytelenek voltak birkából készíteni. Ezen a linken megnézhetitek, hogyan készül a telepes libasült egy eredeti, 1919-ből származó recept alapján.
Igen egyszerű, mégis kiváló reggeli indító tud lenni a sajttekercsnek nevezett új-zélandi étel, ami valójában egy furán tálalt melegszendvics. Az alapverzió mindössze annyi, hogy fogunk egy szelet kenyeret, teszünk rá egy szelet sajtot, majd feltekerjük, mint a palacsintát szokás, aztán megkenjük kívülről olvasztott vajjal és mehet is a sütőbe. A kivik azonban ezt még megtoldják némi extrával, a legnagyobb népszerűségnek örvendő verzióban a reszelt sajtból, fűszerekből vízből és hagymalevesporból csinálnak egy sűrű masszát és ezt kenik a kenyérre, majd tekerik fel vele.
Igazi világot járt édesség a kivik kedvenc karácsonyi desszertje, a pavlova, ami tulajdonképpen egy kívül ropogós, belül krémes, különféle gyümölcsökkel díszített habcsóktorta, ami spanyol széltorta néven a bécsi cukrászdák népszerű csemegéje volt a 19. században, majd elkerült Amerikába és végül onnan jutott el Új-Zélandra és Ausztráliába, ahol állítólag az épp ott turnézó világhírű orosz balerina, Anna Pavlova tiszteletére alkották meg. Hogy kik, azon a mai napig birkóznak a kivik és az ausztrálok.