Honnan jön az utazás iránti szeretete?
Már gyerekkoromban megvolt, mivel úgy nőttem fel, hogy minden évben mentünk Európába valahova nyaralni a családdal. Ezek még autós kirándulások voltak, aztán középiskolás koromban csatlakoztam egy túrakerékpáros csoporthoz, és velük jutottam el több európai országba is, már biciklivel. Így a bringázás összekapcsolódott az utazással, nagyon megszerettem mindkettőt.
Mikor döntötte el, hogy bejárja Kőrösi Csoma Sándor útját és miért pont az övét?
Az útinaplóját, amit a breton nyelvész, történész és földrajztudós Bernard Le Calloc’h írt, 2014-ben olvastam el. Nagyon mélyen megérintett Kőrösi Csoma Sándor filozófiája, akaratereje és az élethez való hozzáállása.
Inspirált, és arra gondoltam, hogy egyszer nekem is be kell járnom az ő útját, hogy legalább részben átélhessem azt, amit ő átélhetett 200 évvel ezelőtt.
Emellett tisztelegni is akartam az emléke előtt, mert zseniálisnak tartom, amit véghezvitt, mind utazói, mind kutatói minőségében.
A felkészülés
Kezdetben is egyedül akart nekivágni?
Eredetileg öten vágtunk volna neki, de mindenki lemondta, ami komoly indítóerővel hatott rám. Egy kicsit a társadalmi felelősségvállalással éreztem rokonnak ezt a dolgot, mivel arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy amit ígér, vagy mond az ember, azt tartsa is be. A szavak mögött legyen akarat is.
Hogy lehet felkészülni egy ilyen nagy és sok szempontból kockázatos utazásra? Mi az, amit mindenképpen be kell rakni a hátizsákba?
A felkészülés az életstílusom részét képezi, hegymászó vagyok, rendszeresen hegyi és túrakerékpározok, így a holmijaim is megvoltak az úthoz, pár apróságot kellett csak pluszban beszerezni, például új oldaltáskákat.
Egyébként egy ilyen hosszú útra érdemes sok ruhával készülni, téli, nyári és esőruházatra is szükség lesz, kell két lábbeli, ez az én esetemben egy kerékpároscipőt és egy bakancsot jelentett. Kell még egy sátor, hálózsák, polifoam, szükség lesz egy benzines főzőre lábasokkal, kanálgéppel.
Ezeken felül még a dokumentáció elkészítéséhez volt egy fényképezőgépem, egy fejkamerám, egy laptopom, meg egy drónom is.
Ez összességében mekkora súlyú málhát jelent?
Bringával együtt volt 65 kiló, tehát maga a csomag olyan 45 kiló lehetett.
Az út
Mely országokat érintette az útja alatt?
Először Komáromból Erdélybe mentem le Csoma Sándor szülőfalujába, Csomakőrösre és onnan indultam el. Románián és Bulgárián keresztül megérkeztem Ázsiába, Törökországba, majd a Közel-Keleten Irakon és Iránon át beléptem Közép-Ázsiába, aztán Türkmenisztánon, Üzbegisztánon és Tádzsikisztánon áthaladva elértem Afganisztánba, ahol átkeltem a Hindukus-hegységen és végül Pakisztánon át megérkeztem Indiába.
Ezek azért elég vadregényes vidékek. Most így már visszatekintve, mindent átélve és kiértékelve, összességében mennyire tekinti kockázatosnak a vállalkozását?
Teljes mértékben kockázatosnak tekintem. Megpróbáltam azért a lehetőségekhez mérten minimalizálni ezt a kockázatot, így például elkerültem Irak azon részeit, ahol nagyobb a bűnözés, ugyanígy tettem Afganisztánban is, ahol Kabul környékére, illetve a helyiek tanácsát megfogadva a Talibán által ellenőrzött területekre nem mentem be. De az utazást megelőzően is már próbáltam tájékozódni a helyi viszonyokról. Nagyjából ezek voltak a jelentősebb kockázatredukciók, illetve nem mentem bele a mélyebb vitákba az út során.
Nem kerestem a bajt, ritkán közlekedtem éjszaka és amikor kellett, mindig kivilágítottam magam. Persze így is volt részem rablótámadásban, amit egy jégcsákány segítségével sikerült visszavernem.
Mi volt az út legjobb élménye?
Nagyon nehéz ilyet mondani, hogy mi volt a legjobb. Talán, amikor Dardzsilingben megérinthettem Csoma Sándor sírját, de kaland szempontjából az egyik himalájai szerpentinen való legurulást említeném, az emberek szempontjából az iráni Meshed városában éreztem a legjobban magam, ahol sziklamászók és kerékpárosok fogadtak be néhány napra és nagyon kedvesek voltak, remek ételeket főztek nekem. Látvány szerint Észak-Pakisztán 6 000 méteres hófödte hegycsúcsai voltak a leggyönyörűbbek.
Mi volt a legrosszabb?
Ezt könnyebb kiemelni. Beraktak kilenc hétre egy indiai kórházba, az iszonyú volt. Ez elvileg karantén-intézkedés lett volna a COVID-19 miatt, de már egész India mozoghatott mindenfele, amikor én még mindig a kórház falai között sínylődtem és nem akartak kiengedni. Aztán elegem lett belőle, és megszöktem.
Rám állították az egész megye rendőrségét, több száz rendőr dolgozott azon, hogy visszavigyenek a kórházba, persze el is kaptak, lerúgtak a bicikliről és visszavittek a kórházba.
Innentől kezdve nagyon komoly figyelmet kaptam, jött a kórházigazgató, a helyettese és átbeszéltük a dolgokat, elmondtam, hogy ezt nem tűröm tovább és itt úgy érzem magam, mintha fogvatartott lennék, miközben egész India mozgásban van. Ennek hatására hatalmasat javult az élelmezésem, már nem csak paprikás krumplit kaptam, mint korábban nyolc héten át, hanem adtak húst, meg minden más kaját is. Jóformán tömni kezdtek, mint a libát, aztán egy hétre rá feloldották a korlátozásokat egész Indiában, így folytathattam az utamat.
Mennyire élte meg kihívásként az utazást egy teljesen idegen kulturális közegben?
Inkább azt mondanám és ez talán az egész expedícióra igaz, hogy küldetésként fogtam fel. Kihívásból minden napra jutott, például sátorhelyet találni, ahol aludni is tudok, jól intézni a napi teendőket (megfelelő időpontban, megfelelő mennyiségű ételt egyek, az élelem beszerzése, stb.), leküzdeni az emelkedőket, az időjárás viszontagságait. Ugyan voltak szűkösebb napok, de olyan nem fordult elő szerencsére, hogy koplalnom kellett volna.
A jövő
Mivel foglalkozik, amikor nincs úton, ha úgy tetszik, miből él?
Energetikai mérnök vagyok, mérnökként is dolgozom, a COVID előtt pedig elsősorban fotózásból és videózásból éltem, illetve hegymászó fesztivált szerveztem a Gerecsében.
Olvastam, hogy könyvet ír az élményeiről, hogy halad vele?
Jól állok, a kézirat már kész, most a szerkesztőnél van az anyag. Február végére, ha minden jól megy, nyomdába is kerül a könyv, egy keményfedeles, 400 oldalas munkáról van szó.
Mik a távolabbi tervei? Vannak-e még ehhez hasonló grandiózus utazási elképzelései?
Már ezt sem nevezném utazásnak, sokkal inkább expedíciónak. A következő expedícióm mindenképpen a Himalája teljes hosszában való átszelése lesz, a hegység legmagasabb ösvényein szeretnék végighaladni kerékpárral és gyalog. Ez egy olyan expedíció lenne, amit gyakorlatilag még senki nem csinált meg. Volt egy házaspár, akiknek majdnem sikerült még a 90-es években, de ők sem mentek el a hegység legkeletibb pontjáig.
És gondolt arra, hogy esetleg más nagy magyar utazó nyomdokain is elindul? Xantus János, Benyovszky Móric gróf, Germanus Gyula, hogy másokat nem mondjak, szóval lenne honnan meríteni.
Igen, Julianus barát útján gondolkozom, az is nagyon érdekes egy útvonal lehet.