Zsúfolt egy folyó a Duna, ezt bizonyítja, hogy négy főváros is van a partján, ezek közül ráadásul kettő Európa egymáshoz két legközelebbi fővárosa, már ha nem számítjuk a Vatikánváros-Róma távolságot, de az amúgy is csalás, hiszen egy fővároson belül csináltak még egyet. No, de ez a két legközelebbi főváros nem más, mint Bécs és Pozsony, most pedig az utóbbiról lesz szó.
A múlt
Pozsony több szempontból is meghatározó szerepet játszott a magyar történelemben, fontos csaták dőltek itt el, háborúkat lezáró békéket kötöttek meg, királyok laktak benne, a középkortól kezdve pedig olyan fejlődésnek indult, hogy egy időben az is felmerült, hogy esetleg Pozsonynak kellene az ország fővárosának lenni. Egyébként a 16. századtól 1848-ig, ha eredetileg kényszerűségből is, de kénytelen volt magyar fővárosként is funkcionálni.
Azt ugye mindenki megtanulja középiskolában, hogy három feltétel kellett ahhoz, hogy valakiből magyar király legyen: Székesfehérváron, a Szent Koronával koronázza meg az esztergomi érsek. Ha voltak is olyan epizódjai a történelemnek, amikor ezt a hármat összeegyeztetni minimum problémás volt (csóri I. Károlyt ezért kellett háromszor is megkoronázni), de a 16. század közepétől egyenesen lehetetlenné vált.
Mert ugyan a korona megvolt és akadt hozzá esztergomi érsek is, ám a székesfehérvári bégek nem tűntek túl megértőnek a helyzettel kapcsolatosan, így egy időre Székesfehérvárt, mint koronázóvárost el kellett engedni.
Így került a képbe Pozsony, ami kellőképpen messze volt ahhoz, hogy a törökök háborgassák és kinézetre is úgy festett, amiben nem derogált koronázási ceremóniákat tartani. Ennek következtében 200 évig itt koronázták a magyar királyokat, itt ülésezett a diéta, vagyis az országgyűlés, pezsgő kulturális élete volt, itt jelent meg az első magyar nyelvű újság és ez volt az első magyar város, amit vasúton kötöttek össze a birodalom fővárosával, azaz Béccsel.
Aztán jött 1848 és minden megváltozott, az idő közbeni hátrányát szépen ledolgozó Pest-Buda földrajzi helyzete alapján is jobb választás volt fővárosnak és innentől kezdve Pozsony a másodhegedűsi szerepkörbe került egy rövid szlovák fasiszta bábállam által megszakított pár éves intermezzót leszámítva kis híján 150 évig, aztán 1994-ben a független Szlovákia megalakulásakor vált ismét fővárossá, már Bratislava néven. Lássuk is, mit érdemes megnézni, ha arra járunk.
A belváros
Pozsony látképe meglehetősen ambivalens, ebben osztozik a régió valamennyi (cseh, szlovák, magyar, román, ukrán, szerb, horvát és lengyel) régi birodalmi városával, ahova elért az államszocializmus mancsa. Van egy gyönyörű történelmi belvárosa, amit körbe vesz egy randa panelházakból font gyűrű és ha nem égünk a szocialista realizmus iránti olthatatlan rajongástól, akkor ezekbe a külvárosi részekbe nem is nagyon kell kimenni. A belváros, illetve Pozsony közvetlen környéke mindenképpen megér egy látogatást.
Érdemes már legott felkeresni a pozsonyi várat, amit a pusztulását okozó 1811-es tűzvész után, az 50-es években kezdtek el helyreállítani és 1968-ra készültek el vele. A kilátás nem csak a dunai panoráma miatt különleges, hanem azért is, mert innen Ausztriába és Magyarországra is átnézhetünk.
A várban találjuk továbbá még a Szlovák Nemzeti Múzeumot is, amit akkor is érdemes megnézni, ha a kiállítók néhány értékelésével, esetleg tényként beállított kinyilatkoztatásával nem is érthetünk egyet, de erről a kiállított, a múltat idéző tárgyak nem tehetnek, ők csak úgy magukban szépek.
Mindenképp keressük fel az Egyetemi Könyvtár épületét, ugyanis annak idején ebben tartották a reformkori országgyűléseket.
Sétáljunk egy nagyot az ismeretlenül is ismerős 18.-19. századi épületekkel tarkított óvárosban és közben figyeljünk a környéken fel-feltűnő olykor humoros, máskor tragikus történetekkel bíró bronzszobrokra, mint a csatornából kikíváncsiskodó Čumil, a szerelmi bánatába beletébolyodott Schöne Náci, vagy a járókelőket állandó gunyoros mosolyával figyelő francia katona, aki Pozsony 1809-es francia ostromának a mementója.
A környék
Ha már szóba kerültek a franciák, akkor látogassuk meg a várostól alig 10 kilométerre található Dévény várának a romjait is. Ez a festői helyen álló erősség egy időben igen komoly stratégiai fontossággal bírt, mivel alatta folyik egybe a Duna és a Morva, így a környékbeli kereskedelem ellenőrzésében nélkülözhetetlen volt. A vár végromlása Pozsony 1809-es ostromához kapcsolódik, amikor a franciák az akkor már leromlott állapotban lévő erődöt felrobbantották.
Nem kell 20 kilométerre se elhagynunk dél-keletnek a várost, hogy szembe jöjjön a régió egyik, ha nem legegzotikusabb kortárs művészeti múzeuma, a Danubiana Meulensteen Művészeti Múzeum, ami a folyóba nyúló keskeny földnyaláb szélén áll és így a kiállítási darabok nélkül is komoly panorámás élményt nyújt.
Az étel
Biztos nagyon megéhezünk, ha ezt mind bejárjuk, úgyhogy nézzük, mit érdemes enni Pozsonyban, illetve a környékén, ha helyi különlegességekre vágyunk. Előre le kell szögezni, hogy a tradicionális szlovák konyha, hasonlóan a magyarhoz, nem bánik túl szépen a gluténérzékenyekkel és náluk csak a laktózérzékenyeket utálja jobban.
Amúgy príma juhtúrós-szalonnás krumplinokedlit adnak, amit mi valamiért sztrapacskának hívunk, miközben ez a szlovákok szerint a halusky és amit ők sztrapacskának hívnak, az a krumplinokedli + savanyú káposzta + pirított szalonna kombó.
Ezt érdemes észben tartanunk, különben csalódni fogunk, amikor sztrapacskát rendelünk.
Előételként érdemes kipróbálni az egykori birodalmi életérzés miatt máig Liptauernek hívott eredeti liptói körözöttet. Ha pedig valami fajsúlyosabb kajára pályáznánk, akkor a random sült hús, valami szósz plusz knédli vonal általában jól szokott arrafelé elsülni. Amennyiben a húsokat hanyagolnánk, akkor meg menjünk rá a krumplilángos, krumplipalacsinta vonalra, ezeket fokhagymásan vagy juhtúrósan adják, esetleg köretként valami szószos húshoz. Ami viszont kötelező, hogy mindezt illik jóféle szlovák, illetve cseh sörrel bőségesen megöntözni, csak arra figyeljünk, hogy ne igyuk magunkat irredentára, mert udvariatlanság.