Péntek regggel, az olasz Nemzeti Polgári Légiközlekedési Hatósággal folytatott egyeztetését követően jelentette be a vállalat a döntést. A WizzAir által felajánlott "csomag" azonban biztosan nem fog fedezni minden kárt.
Az augusztus 15-i Róma–Madeira és az ugyanezen nap Madeira–Róma járat mind a 400 utasának megtéríti a költségeit a WizzAir – jelentette be a fapados légitársaság – számolt be a hvg.hu.
Az olasz fővárosból induló gép a rossz időjárás miatt nem a portugál szigeten, hanem az Atlanti-óceán partjától négy kilométerre fekvő portugál városban szállt le.
A Madeiráról Rómába tartó gép utasai még ennél is rosszabbul jártak:
napokig segítség nélkül maradtak, és a külügyminisztérium beavatkozása kellett ahhoz, hogy mentesítő járatot biztosítsanak a számukra.
Fotó: AFP
De a történet itt még nem ért véget, legalábbi 35 utas számára nem, ők ugyanis
Madeirán rekedtek, ugyanis nem nyújtottak számukra megfelelő tájékoztatást az új járat indulásának pontos idejéről.
A Wizzair és az Enac, vagyis az olasz Nemzeti Polgári Légiközlekedési Hatóság találkozóját követően közzétett ejelentés szerint a cég
egy csomagot kínál az utasoknak, amely tartalmazza a szállás, az utazás és az étkezés felmerült költségeit.
A kártérítést az utasok nem kapják meg automatikusan, az igényt a WizzAir honlapján be kell nyújtani, továbbá a szükséges bizonylatokat is csatolni kell.
Mindez azt jelentheti, hogy akinek nincsen bizonylata például az étkezése költségeiről, az kártérítést sem fog kapni, továbbá azt is, hogy a WizzAir kizárólag az utasok anyagi terheit kívánja átvállalni, egyéb kompenzációt nem nyújt. De legalább fizet, nem úgy, mint azoknak, akik 30 órás késéssel felszálló szicíliai gépre váltottak jegyet.
A nagy virsliteszt: megéri a drágább virslit venni a boltokban?
A Mielőtt megveszed legújabb részében hétféle virslit kóstoltunk - köztük az Aldi, a Lidl vagy a Penny saját márkás termékét is - , hogy kiderüljön, megéri-e a drágábbra költeni, vagy az olcsóbb is ugyanolyan finom?
0 seconds of 5 minutes, 35 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
Szalámikat teszteltünk: éles verseny ment az első helyért
08:24
Copied
Live
00:00
05:35
05:35
More Videos
05:35
A nagy virsliteszt: megéri a drágább virslit venni a boltokban?
08:24
Szalámikat teszteltünk: éles verseny ment az első helyért
01:16
Mindenki kidobja lomtalanításkor, pedig 22 karátos aranyat tartalmaz
01:01
Házikót építettek a folyó közepén
04:25
"Felszámolják az 50 forintot, de nem fogjuk cipelni a palackot" - A büfékben nincs kötelező visszaváltás
04:08
50 forintos palackok: kipróbáltuk az új visszaváltási rendszert