Ilyen volt az Aranycsapat és a magyar foci csúcskorszaka

A második világháború lezárultával, lényegében már 1945-ben megindul az ország szovjetizálásának nagy kísérlete, amit számos apró, aztán az idő múlásával egyre szembe tűnőbbé gyarapodó jel támasztott alá. A beavatkozások a sport világát sem kerülhették el, és már 1947-ben megkezdődött annak a hatalom új birtokosai szája íze szerinti átszervezése.

Az első dolguk a korábbi sportegyesületek és klubok megszüntetése, vagy összevonása volt, majd ezeket a különféle, pártvonalról is támogatott szakszervezetek ellenőrzése alá helyezték. Így lett példáulaz Újpest FC Budapesti Dózsa Sportegyesület hivatalosan a rendőrszakszervezet labdarúgó csapata, ezért az itt játszó profi labdarúgóknak be kellett lépniük a rendőrség kötelékébe (Puskást meg pl. azért hívták Száguldó Őrnagynak, mert ő meg a Honvéd focistájaként ezt a rangot kapta a Néphadseregben), ami később egy nagy tragédiát is okoz majd.

Természetesen a sportélet államosítása azt is jelentette, hogy némileg romlott a profi labdarúgók életszínvonala is. Persze ne arra gondoljunk, hogy nyomorogtak, de a jövedelmük a nyugati sportolók fizetését meg sem közelítette. Jó példa erre, hogy az 1945 és 1949 között Európa gólkirályának tartott Deák „Bamba” Ferencet ekkoriban 150 ezer dollárért akarta leszerződtetni az olaszországi Torino futballcsapat. Csak hogy a helyén tudjuk kezelni ezt az összeget, a korszakban Hollywood ügyeletes szívtipró sztárszínésze, Errol Flynn 200 ezer dollárt kapott egy filmjéért.

Ezen pénzek mai értékét egy kb. tízes szorzóval kapjuk meg, ebből már talán látható lesz, hogy ilyen honoráriumról a magyar focisták itthon a 40-es, 50-es években még csak nem is álmodhattak.

Ezért nem ért senkit sem meglepetésként, hogy amíg lehetett, addig igen sok tehetséges labdarúgó döntött a külföldi, jellemzően nyugati csapatoknál való legális elhelyezkedés mellett, majd az 1948-as határzárt követően sokan disszidáltak is.

Ezért kellett példát statuálni  Szűcs Sándortizenkilencszeres válogatott labdarúgóval, akit az ávóból azóta önálló hatósággá avanzsált ÁVH (egyébként nekik is volt saját focicsapatuk, ez volt a Bástya SE) egy provokatőr segítségével felültetett (az ügynök a szökés megszervezésében ajánlotta fel segítségét Szűcsnek), majd a határon elkapták, és mivel a Dózsa focistájaként a rendőrség tiszti állományának tagja volt, halálra ítélték és 1951 júniusában kivégezték.

Csapat születik

Az általunk csak Aranycsapatként ismert válogatottat az akkori szövetségi kapitány, a kipróbált labdarúgó és edző Sebes Gusztáv állította össze, aki pártvonalon is elég jól feküdt ahhoz, hogy az elképzeléseit meg tudja valósítani a válogatottal. A politika igen ismerős módon, ekkoriban is a saját sikereként szerette feltüntetni a sportpályán született eredményeket és ehhez társult az a szovjet mintára megjelenített sportfilozófiai nézet is, ami az új típusú szocialista ember kiválóságát hirdette a züllött nyugati imperializmus sportolóival szemben.

Sebesnek elévülhetetlen érdemei vannak a ma totális futballnak nevezett taktika megalapozásában, amivel a világ egyik legjobb csapatává tette a magyar válogatottat. Kísérletező szellemiségű, kreatív ember volt, aki szerette a játékosait minél több pozícióban kipróbálni és ezzel tudta megtalálni minden egyes labdarúgó helyét a keretben. Az ő nevéhez fűződik a 4-2-4-es felállás kidolgozása is, amit aztán később a brazilok fejlesztenek tökélyre. Jelenleg Sebes minden idők legeredményesebb magyar szövetségi kapitánya, aki ezen pályafutása során 69 mérkőzésen irányította a válogatottunkat, melyből a csapat 50-et meg is nyert.

Az első igazán látványos győzelmét a csapat az 1952-es Helsinki olimpián aratta, ahol megszerezték az aranyérmet, majd jöttek sorra a diadalok, megnyerték az Európa-kupát 1953-ban, 3:0-re legyőzik az olaszokat Rómában,  a híres 6:3-as meccsen belesimították a Wembley Stadion pázsitjába az angol válogatottat. Sokan azonban úgy tartják, hogy nem ezek a köztudatban élő nagy meccsek jelentették az Aranycsapat legizgalmasabb mérkőzését, hanem az 1954-es vb-n az Uruguay ellenében aratott 4:2-es győzelem volt az, ahol az első félidőben lőtt két gólt követően a csapat megpróbált időhúzó focit játszani, csak erről senki nem szólt az Uruguay-i csapatnak, akik villámgyorsan egyenlítettek. Innen egy igen izgalmas, nagy hajtásokkal teli meccs vette kezdetét, amit végül két újabb magyar góllal sikerült lezárni.

A vég

Aztán jött a katasztrófa. Az 1954-es vb-n való magyar győzelmet addigra lassan az egész világ készpénznek vette, ezért is ért mindenkit, de különösen minket hidegzuhanyként a mindenki által esélytelennek tartott NSZK válogatottal szembeni döntős kudarc.

Az okokat azóta is sokan boncolgatták, egyesek szerint Sebes döntései idézték elő a vereséget azzal, hogy átvariálta a csapatot és beállította a sérülés miatt korábban kispadra kényszerült Puskást, aki ekkor még nem jött teljesen helyre.

Mások a német edző taktikai mestertervéről beszélnek, aki a csoportkörös mérkőzés során direkt nem küldte be a legjobb játékosait a magyarok ellen, hogy elaltassa a gyanakvásukat és a döntőben a csapata így tudott felülkerekedni. De van olyan álláspont is, miszerint az angol játékvezető tévesen ítélt lesnek egy gólban végződő Puskás nekiiramodást, ami ha nem is eredményezett volna azonnali győzelmet, de játékban tarthatta volna a csapatot a hosszabbításokig.

A vereségnek idővel súlyos politikai következményei lettek, ugyanis a hatalom, de tegyük hozzá, hogy az ország népe is, győzelmet várt a csapattól, olyannyira, hogy a Rákosi-korszak első tüntetése is a berni vereség miatt robbant ki.

A vereség után Sebes pozíciója megrendült és ezen az sem segített, hogy a rákövetkező két évben a csapat rendre aratta a győzelmeit, ugyanakkor 1956-ra láthatóan kifogytak a lendületből. Az Európa-kupán Csehszlovákiától elszenvedett 2:4-es vereség kongatta meg a lélekharangot Sebes szövetségi kapitányi karrierje fölött és két hétre rá le is köszönt.

Az Aranycsapat pedig az 1956-os forradalmat követő disszidálási hullám hatására oszlott föl, hiszen több legendás tagja (Puskás, Hidekuti, Czibor) is külföldre távozott ekkor.       

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a magyar foci csúcsidőszakaként elkönyvelt korszak részben a kiváló magyar labdarúgók, részben pedig a politikai helyzet következtében jöhetett létre, hiszen a kiválóságok nem igazolhattak külföldi csapatokhoz és a politika által támogatott, vaskezű szövetségi kapitány keze alatt váltak a világverő Aranycsapattá, ugyanakkor ebből az egészből nem lett volna semmi, ha Puskásék maguk ne lettek volna világklasszis focisták.