Zorán: még mindig imádok zenélni
Még mindig imádom csinálni, a zenélés, az éneklés az életem
– mondta Sztevanovity Zorán, Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész, énekes, aki több mint fél évszázada a magyar könnyűzenei élet egyik legsikeresebb, legnépszerűbb szereplője
Belgrádban, szerb családban született 1942. március 4-én. Diplomata édesapját 1948 őszén vezényelték Budapestre, ekkor került Zorán és nála három évvel fiatalabb öccse, Dusán is Magyarországra. Apja szoros kapcsolatban állt Lazar Brankov követségi ügyvivővel, aki a Rajk-per harmadrendű vádlottja lett. Zorán apját is perbe fogták, tíz évre elítélték, és csak az 1955-ös perújrafelvétel nyomán szabadult.
Zorán és testvére a gimnáziumi évek alatt gyakran járt az Andrássy úti ifjúsági klubba, ahol a hagyományos tánczenét játszó együttes tagjai időnként átengedték nekik hangszereiket. A fiúk kezdték saját zenéjüket játszani, formálódni kezdett zenekaruk. Első igazi, kalandos úton külföldről szerzett gitárját 1959 szilveszterén apja hozta, Zorán első zenekara, a Zenith 1960-ban a Nyugatinál lévő Hangulat bárban alakult meg.
1961-ben szerződést kötöttek a Metro klubbal, amelynek a nevét is felvette a zenekar. Népszerűségük nőtt, és egyre szaporodtak a saját szerzemények. A Metróban Zorán olyan zenészekkel játszott, mint szövegíró-gitáros öccse, Dusán, Schöck Ottó, Fogarasi János, Barta Tamás, Frenreisz Károly, Brunner Győző.
Az 1963-as Ki mit tud?-on Zorán szólóénekesként, a Metro zenekar kíséretével lépett fel és nyert első díjat Gershwin Summertime című dalával. Zorán két évet végzett el a Műegyetemen, ekkor döntött úgy, hogy csak a zenének, sőt csak a zenéből él. 1966-ban a Táncdalfesztiválon a Metro a Mi fáj? című dallal indult, amely egy életre összekapcsolódott Zoránnal, jellegzetes hangjával.
A Metro 1967-ben szerepelt az Ezek a fiatalok című filmben, amelynek zenéje (rajta két Metró-számmal) az első magyar beatnagylemez volt. A Fehér sziklák az 1969-es táncdalfesztiválon hozott nagy sikert számára. 1970-ben a Metro jelentette meg az első hazai koncertalbumot.
A Metro zenekar 1972-es felbomlása után Zorán rövid ideig a Taurus együttesben játszott. Első, 1977-ben megjelent szólólemeze, amelynek legtöbb dalát már Presser Gábor írta, az év nagylemeze lett, Zoránt pedig az év énekesének választották. Azóta is legtöbb számának zenéjét Presser, szövegét Dusán írja. Időnként külföldi szerzők dalait is előadja magyar szöveggel, ezek közül a legismertebb Leonard Cohen Take this Waltz-a, amely Zorán előadásában Volt egy tánc lett.
1982-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben Arany Európa-díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2006-ban a magyar könnyűzenei életben több mint négy évtizeden át végzett művészi munkásságáért Kossuth-díjat vehetett át, ugyanebben az évben elnyerte a Prima Primissima-díjat is. 2008-ban a Halld a világot (Hear the World) kezdeményezés magyar nagykövete lett, 2009-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki.
Zorán a hatvanas évek óta jelen van a zenészpályán, ami önmagában is nagy teljesítmény. Stílusok jöttek-mentek, az ő sikere azonban máig töretlen. Több mint húsz nagylemeze közül számos arany, illetve platina lett. Zorán tud váltani, újat hozni, az idő múlásával nem elvesztette, hanem megtalálta hangját; nemcsak a negyven felettiek, hanem a fiatalok körében is rendkívül népszerű.
Pályája kezdetétől nyitott az új hatásokra. A hatvanas évek elején a vele és testvérével, Dusánnal a soraiban megalakuló Metro együttest elvarázsolta a luxemburgi rádió beszivárgó friss zenéje. Az akkori Illés-Metro-Omega nagy hármasból manapság a Metróról esik a legkevesebb szó. A Citromízű banánt vagy az Ülök egy rózsaszínű kádban című felvételt a fiatalabb generáció is ismeri, a Metro progresszív, kísérleti számait kevésbé.
A három zenekar közül talán mi voltunk a legkevésbé deviánsak. Sokszor éreztem, hogy a korszakot elemzők a Metrót nem oda helyezik, ahová én érzem megfelelőnek. Ennek talán az volt az egyik fő oka, hogy csak egyetlen stúdióalbumunk jelent meg és mi 1972-ben feloszlottunk, míg az Omega folytatta, az Illés tagjainak többsége pedig később a Fonográfban zenélt együtt
– mondta.
Forrás: MTI
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
