Tanúként hallgatták ki Varga Juditot
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Fürcht Pál főügyész, aki elmondta, az ügyészségen éjjel-nappal dolgoztak a Schadl-Völner-ügyön, “az emberek heroikus munkát végeztek” – idézi szavait a Telex.
A mai sajtótájékoztatót azok után hirdették meg, hogy Magyar Péter kedden nyilvánosságra hozta és ezzel egyidőben átadta a folytatólagos tanúkihallgatásán a Központi Nyomozó Főügyészségnek azt a hangfelvételt, amelyen ő és volt felesége, Varga Judit beszélgetnek 2023 januárjában az otthonukban a Schadl-Völner ügyről.
Fürcht Pál szerint “egy nyomozás van folyamatban, amit az ügyészség rendelt el. Ezek a hangfelvételek egy tanúvallomás keretében le lettek foglalva, szemlézve. Ez a nyomozás folyamatban van. Tegnap is folytak nyomozási cselekmények, ma is folynak, jövő héten is fognak”.
A főügyész elmondta, szerdán tanúként hallgatták ki Varga Juditot.
Arról, hogy mi szerepel a volt igazságügyi miniszter vallomásában, nem árult el részleteket. Fürcht azt ígérte, ha lesz eredménye a nyomozásnak, tájékoztatni fogják a közvéleményt.
A főügyész szerint őket támadások érték, de a hangfelvételen hallottak közül az igaz, hogy az ügyészség független, és Polt Péter “sem szorul az én mentegetésemre”. Elismerte, van hierarchia az ügyészségen, de csapatmunkában dolgoznak.
Arra a vádra, hogy Rogán Antalék kihúzattak részeket az Schadl-Völner ügy aktáiból, a főügyész azt mondta az aktákba lehetetlen belenyúlni, mert mindennek nyoma van, de a lehallgatásoknál nem csak egy irat van, több szervezetnél is vannak iratok, például a bíróságnál.
Fürcht Pál azt állította, hogy az ügyészség tudta, ki a lehallgatási jegyzőkönyvben szereplő Tóni, Barbara és Ádám, de bűncselekményre utaló nyomot nem találtak.
Nagy Ádám és Rogán Antal nem járt az ügyészségen, nem hallgatták meg őket tanúként.
A főügyész szerint a nyomozás alapján bűncselekményt megalapozó adatok nem jöttek elő. Az pedig nem bűncselekmény, hogy egy vállalkozó bizonyos terveket előad.
“Magukat kihúzatták”
Magyar Péter kedden megismert hangfelvételén az hallható, ahogy Varga Judit Rogán Antallal kapcsolatban azt mondja, “magukat kihúzatták” a Schadl-ügy irataiból, valamint “javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”.
Magyar kérdésére, miszerint “az ügyészség független?” a korábbi igazságügyi miniszter úgy válaszolt: “ez azért történhetett meg, mert az ügyészégen belül Polt (Polt Péter legfőbb ügyész – a szerk.) nem ura a helyzetnek”. A felvételt itt lehet meghallgatni.
Forrás: Varga és Gulyás
Magyar Péter a Völner-Schadl-ügyben a következő állításokat tette korábban:
- Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter embere volt;
- a kormány már Schadl György őrizetbe vétele előtt tudott arról, hogy megfigyelik Völner Pált, és erről tájékoztatták is a volt igazságügyi államtitkárt;
- Rogán Antal és/vagy az emberei befolyásolták az ügyészségi iratokat: vagy eltávolítottak belőle részleteket, vagy módosítottak rajta.
Magyar azt állította, az értesülései részben volt feleségétől, a Völner-Schadl ügy kirobbanása idején igazságügyi miniszteri posztot betöltő Varga Judittól, részben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől származnak.
Címlapkép: AFP