Változás az M2-n: Extrém időpontban vetítenek mesefilmeket
Elképesztő adat a 4-12 éves korosztályról.
Már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna – mondta a csatornaigazgató kedden.
Vass Éva elmondta, azért döntöttek a korábbi műsorkezdés mellett, mert a kutatások szerint a 4-12 éves korosztályból körülbelül 15 ezren már ilyenkor is a televízió elé ülnek. Így nekik is szeretnék megadni a biztonságos, erőszak- és reklámmentes televíziózás lehetőségét.
A csatornaigazgató az idei tervek között említette, hogy szeretnének rögzíteni és sugározni báb- és gyerekszínházi előadásokat, gyerekkoncerteket.
Bíznak benne, hogy a tavalyi év után, idén is sikerül az M2 gyerekcsatornák közötti piacvezető pozícióját megtartani – tette hozzá Vass Éva.
Forrás: MTI
Fotó: Thinkstock