Kiderült, ki ölte meg Till Tamást, de a gyilkos szabadon távozhatott
Bogdán Gyula a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden jelentette be, hogy a 24 éve végrehajtott gyilkosság ügyében egy akkor 16 éves személyt gyanúsítanak a fiú megölésével – írja a Blikk.
Könyörtelenül végeztek a kisfiúval
A beszámolója alapján Till Tamást egy ácskapoccsal gyilkolták meg. A fiú 24 éve, a gyermeknapon tűnt el Baján, miután édesapja megengedte neki, hogy kerékpárral a közeli vadasparkba menjen.
Egy bajai vállalkozónál V. Józsefnél dolgozott az a 16 éves F. János, aki behívta Till Tamást, hogy segítsen a közeli tanyán neki.
Tamás vele ment, viszont ott rátámadt F. János, aki puszta kézzel, lábbal és egy ácskapoccsal addig verte őt, amíg bele nem halt a súlyos sérüléseibe.
F. János tudta, hogy a tulajdonos betonozáshoz készül, így egy fóliába csavarva elrejtette a holttestet. A tanya tulajdonosa, V. József, és a fia sosem sejtették, hogy egy holtestet betonoztak be.
A fiú nem tért haza a megbeszélt időpontra, ezért szülei értesítették a rendőrséget, és keresni kezdték a gyermeket. Felkutatása nem vezetett eredményre, ahogy a több száz ember meghallgatása, valamint tizenöt ember poligráfos vizsgálata sem.
A kisfiú holttestére 2024 június 30-án bukkantak rá a bajai ingatlan padlójába bebetonozva.
Idén nyáron új információra derült fény
Ez előtt nem sokkal az ügyészségtől kapott értesülést a rendőrség arról, hogy egy férfi állítólag bevallotta: részt vett egy gyermek holttestének elásásában, abban az időben, amikor Till Tamás eltűnt.
K. Pétert azonban már nem tudták meghallgatni, mert évekkel ezelőtt öngyilkos lett. Barátjának, Jánosnak azonban beszélt a gyilkosságról, aki most nyáron megosztotta a nyomozókkal a történetet.
A két fiatal 2000 nyarán az akkor 60 éves esztergályos vállalkozónál, V Józsefnél többször is végzett munkát, napi ötszáz forintért. Egyszer a férfi a sürgős feladatra hivatkozva a strandról hívta el őket.
Ekkor csak K. Péter ment el hozzá, mint kiderült, a tanyája mellett épülő 8 négyzetméteres ingatlan betonozásában kellett segítenie. A fiatal a munka közben vette észre a fóliába tekert halott gyermek testét, amit V. János korábban elrejtett.
A gyilkos szabadon távozhatott, az ügy elévült
A gyilkossággal kapcsolatban nem hozták F. János indítéka nyilvánosságra, a rendőrség szerint viszont megbánást tanúsított.
A ma 40 éves, Budapesten élő vállalkozó fiatalkorúként elkövetett gyilkossága 2015-ben elévült, így nem vonható felelősségre. Csak tanúként hallgatták ki az ügyben, majd annak végeztével szabadon távozhatott.
Címlapkép: Police.hu