Szír források szerint Aszadot megölhették, ha tényleg a gépen volt
A Reuters a hadsereg két magas rangú tisztjére hivatkozva számolt be arról, hogy Bassár el-Aszad repülőn menekült Damaszkuszból.
Aszad nem szólalt meg nyilvánosan a lázadók egy héttel ezelőtti hirtelen előrenyomulása óta, amikor a felkelők egy meglepetésszerű támadás során elfoglalták Aleppó északi részét, majd a frontvonalak összeomlásával egymás után vonultak be a városokba. Aszad és felesége, Asma, és két gyermekük tartózkodási helye jelenleg ismeretlen.
A Flightradar weboldal adatai szerint a Syrian Air egyik repülőgépe körülbelül akkor szállt fel a damaszkuszi repülőtérről, amikor a fővárost a lázadók elfoglalták.
A repülőgép kezdetben Szíria tengerparti régiója felé repült, amely Aszad alavita szektájának fellegvára, de aztán hirtelen fordulatot vett, és néhány percig az ellenkező irányba repült, mielőtt eltűnt a térképről. A Reuters nem tudta megállapítani, hogy kik voltak a fedélzeten.
Két szíriai forrás szerint nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy Aszadot megölték, ha valóban a gépen tartózkodott, mivel a Flightradar weboldal adatai szerint a repülő váratlanul fordult és eltűnt a térképről.
Eltűnt a radarról, esetleg kikapcsolták a jeladóját, de úgy vélem, a legnagyobb valószínésége annak van, hogy a gépet lelőtték…
– mondta az egyik szíriai forrás.
A gép nem sokkal azután indult el Damaszkuszból, hogy a lázadók elfoglalták Homsz városát, elvágva a fővárost a tengerparttól, ahol Aszad orosz szövetségesének légi és tengeri támaszpontjai vannak.
Az egyetlen követhető, Szíriából induló járat, amelyet a Flightradar24 oldalon éjfél után lehetett látni, Homszból az Egyesült Arab Emírségekbe indult, de ez órákkal azután történt, hogy a lázadók elfoglalták a várost.
Ahogy a lázadók előrenyomulása az elmúlt héten egyre inkább felgyorsult, felmerült a feltételezés, hogy Moszkvában vagy másik fő szövetségesénél, Iránnál kereshet menedéket.
Álhír volt, hogy Aszad gépe Ferihegyen landolt
A magyar sajtóban a Magyar Hang cikke nyomán több helyen megjelent a hír, miszerint a szír diktátor gépe Ferihegyen szállt le. A portál reptéri forrásokra számolt be arról, hogy szombat este nyolc óra előtt egy szíriai repülőgép landolt Ferihegyen, amin állításuk szerint a felkelők elől menekülő Bassár el-Aszad szír elnök és kísérete érkezhetett Magyarországra.
Az értesülést több hivatalos forrásból cáfolták, a Kormányzati Tájékoztatási Központ fake news-nak nevezte, a Budapest Airport közölte, a repülőtér nem fogadott és nem is szolgált ki szír felségjelzésű gépet – írja az MTI.
Az orosz külügy szerint Aszad elhagyta Szíriát
Bassár el-Aszad lemondott elnöki hivatalról és elhagyta Szíriát – közölte az orosz külügyminisztérium vasárnap a Telegramon.
“Bassár el-Aszad a Szíriai Arab Köztársaság területén zajló fegyveres konfliktus számos résztvevőjével folytatott tárgyalások eredményeként úgy döntött, hogy távozik az elnöki posztról és elhagyja az országot, utasítást adva a hatalom békés átadására. Oroszország nem vett részt ezeken a tárgyalásokon” – állt a tárca közleményében.
Damaszkuszban kijárási tilalmat rendeltek el
Damaszkuszban vasárnap kijárási tilalmat rendeltek el a szíriai felkelők, miután bejelentették, hogy megdöntötték Bassár el-Aszad elnök uralmát.
A kijárási tilalom helyi idő szerint 16 órától hétfő hajnali 5 óráig van érvényben.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter közölte, hogy milícisták hatoltak be a damaszkuszi olasz nagykövet rezidenciájára, három autót elvittek, de se a diplomatának, se e biztonsági személyzetének nem esett bántódása. Az olasz nagykövetet időközben biztonságos helyre vitték. Az ANSA olasz hírügynökség a külügyi tárcára hivatkozva arról számolt be, hogy szíriai felkelők kutatják át a nagykövetségeket és civil szervezetek épületeit Aszad szövetségesei után kutatva.
Mindemellett vasárnap reggel ismeretlen fegyveresek megrohamozták és feldúlták Irán damaszkuszi nagykövetségét. Az iráni állami televízió beszámolója szerint a diplomáciai képviselet mellett közeli üzleteket is kifosztott egy fegyveres csoport, amely nem azonos a Damaszkuszt elfoglaló Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoporttal. Szombaton a teheráni vezetés közölte, hogy kimenekítik az iráni diplomaták családjait. Aznap Hosszein Akbari iráni nagykövet közölte, hogy a nagykövetség továbbra is működik 5-6 diplomatával. Az iráni nagykövet, illetve a diplomáciai személyzet sorsáról egyelőre nem tudni.
A reggeli órákban feltételezhetően izraeli légicsapások érték a szíriai főváros Mazzeh nevű kerületét – közölték libanoni és szíriai biztonsági források. Ezen felül – helyi biztonsági források szerint – valószínűleg izraeli harci repülőgépek bombázták a déli Halhala légitámaszpontot is, amelyet a szíriai hadsereg az éjszaka során kiürített. A Szuveida városától északra található bázison nagy mennyiségben maradtak hátra rakéták és lőszerek, s félő volt, hogy ezek szélsőséges csoportok kezére kerülhetnek.
Két libanoni biztonsági forrás szerint az Irán támogatását élvező Hezbollah síita milícia már szombaton kivonta erőit Szíriából, amikor a felkelők megindultak Damaszkusz felé.
Ezzel egy időben egy török biztonsági forrás arról számolt be, hogy az Ankara támogatását élvező lázadó csoportok behatoltak az eddig a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia kezén lévő Manbidzsba az ország északi részén. Az YPG-t Törökország terrorszervezetnek, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségesének tekinti, de a szervezet az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei kulcspartnere volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben Szíriában.
“Az YPG/PKK elleni harcban közel a győzelem” – mondta a török illetékes.