Letartóztatták az óbudai polgármestert
Letartóztatták Kiss Lászlót a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – tudta meg a 24.hu. Az óbudai polgármester védője a lapnak elmondta, a kényszerintézkedést 30 napra rendelte el a Fővárosi Törvényszék Kiss László ellen, de a döntés nem jogerős, az ügyészség és ő is fellebbezett ellene. Zamecsnik Péter hozzátette, a Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, mint minden korrupciós ügyben.
Az ügy további két gyanúsítottját, egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetőjét szintén letartóztatták.
A főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a polgármestert.
Kiss Lászlót és a másik két gyanúsítottat szerdán kihallgatták és őrizetbe vették. A főügyészség szerdán összehangolt “eljárási cselekményeket” hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást.
A megalapozott gyanú szerint Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) a 2019 októberi polgármesterré választását követően
megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.
A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi