Orbán Viktor rendkívüli kockázatról beszélt
A magyar miniszterelnök szerdán fogadást adott a Magyar Diaszpóra Tanács Budapesten tanácskozó tagjai tiszteletére – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Korábban a kormányfő szintén szerdán, de még reggelre összehívta a Védelmi Tanács ülését az ukrajnai háború legújabb fejleményei, illetve a konfliktus eszkalációjának fokozott veszélye miatt.
Ezen a találkozón a Karmelita kolostorban a miniszterelnök, az illetékes miniszterek, államtitkárok valamint a nemzetbiztonsági főtanácsadó és a vezérkari főnök áttekintették a háborús helyzetet annak tükrében, hogy Washington engedélyezte az ukránoknak, hogy orosz területen is hadrendbe állítsanak nyugati fegyvereket.
A Magyar Diaszpóra Tanács ülésén a miniszterelnök a világpolitikai helyzetet értékelve az amerikai választásról azt mondta, a progresszív-liberális kormányzás véget ért, de Donald Trump két hónap múlva esedékes hivatalba lépéséig még sok bizonytalanság lesz Amerikában és Európában, és ez rendkívüli kockázatokat hordoz magában.
A háborúpártiak még mindig nem vették tudomásul az új realitásokat. Így ebben az időszakban mindent meg kell tennünk az ukrajnai háború eszkalációja ellen, soha sem volt fontosabb a tűzszünet és a béke, mint most – fogalmazott a miniszterelnök.
Ez azért is lényeges, mert Magyarország új gazdaságpolitikája, az abban megfogalmazott intézkedések sikere érdekében a kormány békeköltségvetést készített, amely alapján a vállalkozások és az emberek sokkal nagyobb bizakodással, jó reményekkel fordulhatnak a jövő felé – mondta Orbán Viktor.
A Magyar Diaszpóra Tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek a magyar kormány által 2011-ben létrehozott közös fóruma.
(MTI)
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán