
Halottá nyilvánították VV Fannit
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította Novozánszki Fannit.
Jogilag valóban vége a procedúrának, bár Fanni holteste a mai napig nem került elő – reagált a Blikk megkeresésére, dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.
Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből. A bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett, holttestét a Dunába dobták.
A gyilkosság elkövetésével a dunaújvárosi B. Lászlót vádolták meg, akit elsőfokon életfogytiglanra ítéltek, majd tavaly májusban a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon húsz év szabadságvesztésre enyhítette a férfi büntetését. B. László a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.
Címlapkép: Getty Images
"Felszámolják az 50 forintot, de nem fogjuk cipelni a palackot" - A büfékben nincs kötelező visszaváltás
A videónkban megszólaltatott büfések szerint a vendégek azért nem állnak el a vásárlástól, mert felszámolják az 50 forintos betétdíjat, de mi lesz a visszaváltható palackok sorsa? Erről kérdeztük a vendéglátósokat és a fogyasztókat.
0 seconds of 4 minutes, 25 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9