'Nem a papírokkal foglalkoztunk a műtőben, én a betegek életének megmentésére esküdtem fel.'
Elküldték a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Szívsebészeti Osztályának éléről Dr. Székely Lászlót.
Az országosan is ismert sebészhez több különleges, egyedi operáció is fűződik – viszont most pont egy műtét miatt mondtak fel neki. Történt ugyanis, hogy egy olyan fiatal nőn végzett szívbillentyűműtétet, akinek egy hibás, már cserére szoruló implantátum volt a mellében, így azt az operáció közben el kellett távolítani.
Ehhez egy plasztikai sebész segítségét kérte, aki a helyszínen, a beavatkozás közben ki is cserélte. De mivel Székely László külső, megbízási szerződéssel nem rendelkező intézményből hívott orvost, elbocsájtották a Kardiológiai Intézetből.
A doktor távozása óriási felháborodást váltott ki nem csak a Kardiológiai Intézetben, hanem az ügyről értesülő orvosok között is. Távozásával együtt egy másik szívsebész már beadta felmondását.
Egy volt betege meghalt az elbocsátását követően. Július közepén vizsgálták ki az Országos Kardiológia Intézetben, kiderült, hogy egy egyedi gyártású érimplantátumra van szüksége. Az orvosa megrendelte az eszköz legyártását, és elindította a beültetéséhez előírt folyamatot, ám mire az engedélyek megjöttek, Székely László elbocsátása már zajlott. Így a beteg műtéti előjegyzése sem valósult meg. A kardiológiai intézet cáfolta, hogy elmaradt volna náluk programozott műtét, sőt, azt is, hogy a beteg szerepelt volna a nyilvántartásukban. Ennek ellentmond egy szeptember 25-i keltezésű levél, melyben a szívsebészet vezetőjének, Szabó J. Zoltánnak referál Ender Gábor szívsebész szakorvos három érimplantátum beültetésre váró beteg előjegyzéséről.
Székely Lászlóval a Népszava készített interjút.
Az orvos nem tud mit mondani korábbi betegeinek, kirúgása napja óta nem nézhette meg a frissen operált betegeit sem.
A napokban elhunyt beteget sem tudta tájékoztatni, mi lesz vele és a műtétjével.
Felmentésekor nem kérték, hogy számoljon be a betegekről, de minden információ publikus a rendszerükben. A három legkomplikáltabb esetről – köztük a meghalt betegről is – minden dokumentációt mellékelve átadta az információkat a helyébe lépő osztályvezető főorvosnak.
Két szívműtétes betegének operáció közben új mellimplantátuma is lett, erről is nyilatkozott:
„Mindkét hölgynél tudtam az implantátumról. Az elsőnél nem tudtam, hogy már lyukadt a szilikontasak. Az implantátumokat meghatározott időnként cserélni kell, ő ezt nem tette meg. Amikor észrevettem műtét közben, hogy szét van folyva a mellkasában a szilikon, ijedtemben azonnal hívtam a plasztikai sebészt. Improvizálnom kellett. Több kollégát is felhívtam, mire elvállalta valaki. Nem gondoltam, hogy bármi szabálytalan, hiszen egy, műtét közbeni váratlan eseményt próbáltam kezelni. A másik betegnél, aki miatt – a papír szerint kirúgtak- , már tudtam a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. A beavatkozás előtt konzultáltam plasztikai sebésszel, aki azt mondta: akkor járok jól, ha nem érintem az implantátum területét. Próbáltam megfogadni ezt a tanácsot, egy darabig úgy tűnt, működik. Ám a műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe kerül, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét. Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronchoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben.”
Úgy gondolja, az ő szakmája a gyógyítás, akkor is, ha nem megfelelőek a feltételek, ha régiek a gépek vagy házon belül nincs megfelelő szakorvos.
„Munka közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e, csak arra gondoltam, hogy ez a beteg érdeke. Az első alkalommal, amikor meghoztam a döntést, hogy jöjjön a plasztikai sebész, nem tudtam, hogyan alakul, mi lesz a következménye. Benne volt az is, hogy nekem kell majd fizetnem az implantátum számláját.”
A műtött hölgy nem reklamált a plusz beavatkozás miatt, tisztában volt vele, hogy cserélni kell az implantátumát, ezt azonban a szívbetegsége miatt nem merte elvégeztetni. Székelyék viszont csak a már megsérült szilikont cserélték, „tehát nem a magán és a közellátást kevertük, hanem szövődményt kezeltünk”. A betegnek a felelőssége, feladata, hogy a későbbiekben a másik implantátum esetében is megtörténjen a csere.
Tisztában van vele, hogy hivatalosan nem helyes, amit tett, de ha a szükség úgy hozta, korábban is áthágott írt vagy íratlan szabályokat a műtőben. Első az életmentés:
„Nem a papírokkal foglalkoztunk a műtőben, én a betegek életének megmentésére esküdtem fel.”
Elbocsátása után több helyről, külföldről is kapott megkereséseket. És hogy remél még e házban valamit?
„Remény mindig van, a körülmények keményebb dolgok. Csak példaként: az elbocsátásom indoka az etikai bizottsági vizsgálatának eredménye. Az ügyvédem kérte a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, mire azt a választ kapta, hogy ilyen nincs.”
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
