Ki sem ejtette Trump nevét évértékelő beszédében Biden
Az elnök az unió helyzetéről szóló kongresszusi beszédében (State of the Union) azt mondta, hogy készen áll a határon kialakult helyzet kezelésére, ha aláírásra elé kerül az erről szóló törvény.
Egyben azzal vádolta elődjét, hogy nyomást gyakorol a Kongresszus republikánus tagjaira, hogy akadályozzák a törvény elfogadását. Joe Biden beszédében számos alkalommal utalt Donald Trumpra, ám egyetlen alkalommal sem mondta ki a nevét, csak mint elődjét említette.
A Kongresszus felsőháza február elején elutasította azt a törvényjavaslatot, amely szigorításokat léptetett volna életbe az illegálisan érkezőkkel szemben. A republikánusok többsége szerint a jogszabály nem jelentett volna valós megoldást az Egyesült Államok déli határaihoz rekordszámban érkező illegális határátlépők megállítására.
A Kongresszusban elmondott beszédében Joe Biden azt mondta, hogy elnökségének eddigi három éve alatt 14 millió munkahelyet hozott létre, a munkanélküliség 50 éves mélyponton van, valamint 1000 milliárd dollárral csökkent az ország államháztartásának hiánya.
Elmondta, hogy az Egyesült Államok a “világ termelési fővárosává” vált, amely a belföldön megtermelt árukat exportálja. Hozzátette, hogy gazdaságpolitikájának eredményeként belföldön 650 milliárd dollárnyi beruházás jött létre.
A tartós infláció okozta lakossági közhangulattal kapcsolatban azt mondta, hogy időt vesz igénybe, amíg a gazdasági intézkedések eredményeit az emberek érzékelik.
Külpolitika
Joe Biden évértékelő beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok ideiglenes kikötőt hoz létre a Földközi-tengeren a Gázai övezet partjainál humanitárius feladatok ellátására. Közölte, hogy az amerikai hadsereg alakítja ki a létesítményt, de hangsúlyozta, hogy amerikai katonák nem lépnek majd a szárazföldre. Hozzátette, hogy a humanitárius segítségnyújtás nem lehet másodlagos.
Az Izrael és a Hamász közötti háborús konfliktusról közölte: folyamatosan azon dolgozik, hogy létrejöjjön egy hathetes átmeneti tűzszünet, amely lehetőséget ad a Hamász fogságában lévő túszok kiszabadulására és segélyek bejuttatására, valamint egy tartós tűzszünet kidolgozására.
Évértékelő beszédében az amerikai elnök kitért az Ukrajnában zajló háborúra is, és Ukrajna támogatására szólított fel, emlékeztetve arra, hogy a Kongresszus akadályozza Ukrajna további katonai támogatását.
Joe Biden úgy vélte, hogy a demokrácia támadás alatt áll az Egyesült Államokon belül és kívül is.
A State of the Union beszéd az amerikai elnökök hagyományos évértékelője, amelyet minden év első hónapjaiban tartanak a Kongresszus, a kormány és a Legfelsőbb Bíróság tagjai, valamint meghívott vendégek részvételével. Az esemény hagyományosan az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt politikai beszéde, különösen választási években.
Trump nyilvános vitára hívta Bident
Donald Trump előző elnök csütörtökön közösségi oldalán kiadott közleményében azt írta, hogy bármikor, bárhol készen áll a vitára utódjával és legvalószínűbb választási ellenfelével. A republikánus politikus a politikai vita témájaként azokat az ügyeket jelölte meg, amelyek létfontosságúak “Amerika és az amerikai emberek számára”, és megjegyezte, hogy számára elfogadható az is, ha a vitákat a Demokrata Párt vezető testülete, a Demokrata Nemzeti Bizottság szervezi meg.
Ezzel egy időben Donald Trump reagált Joe Biden évértékelő beszédére. Trump szerint Biden elnökségének három éve alatt leépítette azokat az intézkedéseket, amelyeket ő az elnöksége idején az Egyesült Államok határainak biztosítása érdekében hozott, és a jelenlegi elnök hivatalba lépése óta illegálisan érkezett bevándorlók milliói léphettek be az Egyesült Államokba.
Donald Trump a jelenlegi elnök gazdaságpolitikáját tette felelőssé az Egyesült Államokban tapasztalt inflációért, az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig azt írta, hogy Oroszország azért támadta meg Ukrajnát, mert “nem tiszteli Bident”.
(MTI)
Címlapkép: AFP