Az izraeli erők megölték a libanoni Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot
Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte szombaton, hogy egyik előző napi célzott bejrúti légicsapásában életét vesztette az Iránból támogatott libanoni síita mozgalom, a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk.
Az IDF közlése szerint a Hezbollah milíciájának több parancsnoka is meghalt a szóban forgó légicsapásban, amely egy haditanácskozás közben érte őket főhadiszállásukon egy lakóépületek alatti helyen, a főváros Dahíja nevű negyedében.
Miután meggyőződtek arról, hogy Naszrallah sejk is meghalt, Herci Halévi, az IDF vezérkari főnöke kijelentette: Izrael széles eszköztárával mindenkit utolér, aki támadja vagy fenyegeti a területét, lakosait.
Az IDF úgy tudja, hogy bejrúti légitámadásaiban a Hezbollah hat föld alatti fegyverraktára is megsemmisült. Értesülése szerint a milíciának voltak kínai gyártmányú rakétái – C-704 és C-802-esek – is az irániak mellett. A készletükben szereplő iráni Gader rakéta hatótávolsága mintegy kétszáz kilométer. Izrael szerint a hajók elleni rakétáikat néhány perc alatt be lehetett volna vetni az izraeli haditengerészet ellen, ha erre szükség lett volna. A szervezet tapasztalt, elit egysége, a Radván őrizte és kezelte ezeket a fegyvereket.
A Hezbollah tagadja, hogy lakóépületekben vagy ezek alatt létesítene fegyverraktárakat.
Izrael folytatta Bejrút déli külterületeinek bombázását
Az izraeli hadsereg szombaton is folytatta Bejrút déli elővárosainak, a Hezbollah síita milícia fellegvárának ostromát. Szombat hajnalban a Hezbollahhoz kötődő al-Manar helyi csatorna egymást követő rajtaütésekről számolt be, amelyek a déli elővárosok legalább öt negyedét vették célba. Több száz, autókba zsúfolt család menekült el sietve a környékről, miután az izraeli hadsereg evakuálásra szólított fel. Az éjszaka közepén forgalmi dugók alakultak ki a főváros utcáin, amelyek ilyenkor általában kihaltak, és az áram hiánya miatt sötétségbe borultak.
Az izraeli hadsereg a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közölte, hogy péntek este újabb csapásokat hajtott végre Bejrút térségében, olyan polgári épületeket célozva, amelyek állítása szerint fegyverraktáraknak, lőszergyáraknak és a Hezbollah parancsnoki központjainak adtak otthont. Az iszlamista mozgalom cáfolta, hogy fegyverraktárak lennének a lakóházakban.
Izrael korábban jelezte, hogy a Hezbollah főhadiszállását bombázta a térségben. Több izraeli televíziós csatorna szerint a Hezbollah vezetője volt a csapás célpontja.
Az izraeli hadsereg az éjszaka folyamán bejelentette, harci gépei a bejrúti repülőtér környékén igyekeznek megakadályozni, hogy Irán a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányokat szállítson oda.
Azt is közölte, hogy csapásokat hajtott végre a Hezbollah célpontjai ellen a dél-libanoni Szúr térségében és a keleti Bekaa régióban, a Hezbollah másik fellegvárában.
A Hezbollah szombaton bejelentette, hogy rakétákat lőtt ki Észak-Izraelre, ez volt az első támadása azután, hogy az éjszaka folyamán intenzív izraeli csapások érték Bejrút déli külvárosait. Az Irán-barát mozgalom közleményében azt írta, hogy Fadi-1 típusú rakétákkal vette célba az észak-izraeli Kabri kibucot, válaszul Izrael “barbár” támadásaira, amelyeket “városok, falvak és civilek” ellen intézett Libanonban.
Libanoni kormányfő: Izrael nem törődik a nemzetközi tűzszüneti erőfeszítésekkel
Izrael pénteki bejrúti légicsapása bizonyítja, hogy nem törődik a közte és a Hezbollah közötti tűzszünet elérését célzó nemzetközi erőfeszítésekkel – jelentette ki Nadzsib Mikáti libanoni ügyvivő miniszterelnök, miután az izraeli hadsereg az Iránból támogatott Hezbollah síita milícia központi parancsnokságának épületét támadta Dahíja városrészben.
Mikáti részt vett az ENSZ-közgyűlés 79. űlésszakán New Yorkban. Az Egyesült Államok több más országgal közösen 21 napra szóló tűzszüneti felhívást tett közzé Izrael és a Hezbollah konfliktusának csillapítása érdekében. A libanoni kormányfő utasította országa illetékes hatóságait, hogy mozgósítsanak minden egységet a nagyszámú áldozatról szóló értesülések miatt.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki a nap folyamán szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében, a történtek miatt lerövidítette amerikai útját, és még pénteken visszatért Izraelbe.
“Az Egyesült Államoknak nem volt köze ehhez a művelethez sem, és nem kaptunk erről sem előzetes figyelmeztetést” – hangsúlyozta Sabrina Singh, az amerikai védelmi tárca szóvivője. Viszont közölte, hogy Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt izraeli hivatali partnerével, anélkül, hogy a beszélgetés tartalmáról elárult volna valamit.
Egy hét alatt csaknem 700 halott Libanonban
A libanoni egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint már csaknem 700 halálos áldozata van Libanonban az Izrael által a héten indított légicsapásoknak.
A SANA szíriai állami hírügynökség szerint pénteken hajnalban öt szíriai katona is meghalt abban a légicsapásban, amelyet Izrael a szíriai-libanoni határnál, Damaszkusz közelében lévő katonai célpont ellen indított. A Libanon keleti részét ért támadás csütörtökön mintegy húsz ember halálát okozta, akiknek többsége szíriai menekült volt. A Bejrút külvárosát ért légicsapásnak pedig két halálos áldozata és 15 sebesültje volt – írta közleményében a libanoni egészségügyi minisztérium.
Az izraeli védelmi erők jelentése szerint a bejrúti légicsapásban Mohammed Husszein Szurúr, a Hezbollah egyik drónparancsnoka is életét vesztette.
A libanoni katasztrófavédelmi hatóság adatai alapján hétfő óta a támadások halálos áldozatainak száma 696-ra emelkedett.
A jelentés szerint a Hezbollah és Izrael között tavaly október óta tartó konfliktusban több mint 1540 ember vesztette életét Libanonban. Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) csütörtöki becslése több mint 200 ezerre tette azok számát, akik lakóhelyük elhagyására kényszerültek Libanonban, mióta a Hezbollah megkezdte az észak-izraeli területek elleni rakétatámadásait, hogy támogatást nyújtson a Hamásznak a gázai háború kirobbanása óta. A szíriai hatóságok közlése szerint az izraeli légicsapások miatt a Damaszkusztól 45 kilométerre fekvő Jdeidat Yabous határátkelőhelyen át mintegy 42 ezer menekült, 31 ezer szíriai és 11 ezer libanoni érkezett Libanon felől Szíriába kedd és csütörtök között.
Abdallah Bouhabib libanoni külügyminiszter csütörtökön azonnali tűzszünetet követelt, és az ENSZ Közgyűlésén felszólalva elítélte, hogy Izrael “szisztematikusan pusztítja a libanoni határ menti falvakat”. “A libanoni válság az egész Közel-Keletet fenyegeti” – hangsúlyozta Bouhabib, aki üdvözölte az Egyesült Államok és Franciaország tűzszünet létrehozására irányuló erőfeszítéseit.
(MTI)
Címlapkép: Egy libanoni férfi Haszan Naszrallah arcképét tartja a kezében egy lebomázott bejrúti épület romjain. (Fotó: AFP)