Hobo: Dalaimat nem játssza a rádió, nem vagyok jelen a televízióban, és így is meg lehet csinálni
“Térdig gázolunk a szarban. Én sehova nem tartozom. Ezek azért gyűlölnek, mert azt hiszik, azokhoz tartozom, azért nem megyek közéjük. Azok meg viszont. Mindenféle harc folyik. Nem tudom, éppen ki van soron, lehet, hogy holnap én leszek a Soros. És akkor mi van? Semmi” – fogalmazott a hvg.hu-nak Hobo, vagyis Földes László, akinek hamarosan a Nemzeti Színházban mutatják be új darabját Hé, Magyar Joe! címmel.
Már a kérdés sem tetszik neki, hogy mondjon valamit az “éppen uralkodó jobboldalról”, mivel “az előző, bal sem volt különb”. Ahogy az sem szereti, hogy a művészeket is politikai alapon értékelik, és a Nemzeti Színház mellett is kiáll, ami “szédületesen feljött és nagyon mély értékeket közvetít”.
Nemrég meghívtam egy zsidó barátomat az Ady-estre, ami már három éve megy. Előtte megkérdezte, hogy miért játszom a fasiszta Vidnyánszky színházában. Meg van hülyülve? Én egy fasiszta színházban? Eljött, megnézte az előadást, tetszett neki. Szerepel benne A bélyeges sereg című vers is, ami a zsidókról szól. Megkérdezte, nem félek-e? Hát, mitől félnék?
– vélekedik Hobo, aki nem érti, “hogy jutottunk idáig, hogy ennyire domináljon mindent a politika”. Ő “nemzeti liberálisnak” vallja magát, akit nem zavar, ha valakinek különbözik a nézetei különböznek az ovétől.
Nem is értem, hogy valakit a világnézete miért zár ki egy művészeti közösség, ahol mondjuk, rajzolni kell, vagy énekelni, előadni? Miért baj az, ha valaki nemzeti érzelmű, a másik meg liberális? (…) Jön nekem valaki, hogy a Wass Albert milyen nagyszerű. Ez rendben, miért ne szerethetné? Én József Attilát szeretem, az miért baj? Talán Wass Albert a jobb költő?
Támadták őt, amiért fellépett Deák Bill Gyulával Tusványoson, vagy amiért október 23-án a Műegyetem előtt játszott, mondván “Orbán szekerét tolja”. De ezeknek a koncerteknek számára semmi köze a politikához, “tízezer ember tombolt a koncerten és egyetlen politikussal sem találkoztam”. Ennek kapcsán azt meséli, nemrégiben egy vidéki művelődési ház igazgatója azt mondta neki: “amíg ő itt van, addig Koncz Zsuzsa be nem teszi a lábát oda”. Mire Hobo csak annyit kérdezett: “Már egy táncdalénekesnőtől is beszartok?”. A drasztikus méreteket öltő elvándorlási hullám is szóba került, amire keserű optimizmussal reagál.
Piszok rossz érzés, hogy az ember megír valamit, és az 20-40 év múlva is érvényes, mert a helyzet ugyanolyan szar, és ez a dolog megint aktuális. (…) A fiatalok közül minden második el akar menni. Ez tragikus. És még az is jobb nekik, hogy nyugaton ők csak fehér migránsnak számítanak. Nem azért mennek el, mert nem szeretik József Attilát, vagy nem azért mennek oda, mert ott játszik a Rolling Stones vagy ott Shakespeare-t játszanak eredetiben. Hanem azért, mert itt valami baj van. Hogy törvényt hoznak a hajléktalanok ellen, hogy kórházak helyett stadionok épülnek. Miközben kifut a Vidi meg a Fradi a pályára, és az egyikben van két magyar a másikban meg három. De azt szokták mondani, hogy amíg van egy fa, vagy egy virág, addig újra lehet kezdeni.
Földes László úgy érzi, Magyarország az ő hazája, de nem az ő országa, mivel nem tudja elfogadni a “meggyökerezésben lévő gyűlölködést”. Szeretne arról írni és énekelni, hogy ennek ellenére miért maradt itt, “ebben a rohamosan romló világban”, megmutatni azokat a dolgokat, amik számára mindig a hazát jelentették és jelentik ma is.
73 éves vagyok, 50 éve vagyok a pályán. Túl vagyok hatezer fellépésen. Dalaimat nem játssza a rádió, nem vagyok jelen a televízióban, és így is meg lehet csinálni. Anélkül, hogy az ember beálljon ide vagy oda. Ez az embereknek köszönhető. A szeretetük és hűségük megvédett mindentől, még önmagamtól is. Szabad maradhattam.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
