Hivatali vesztegetés gyanúja miatt bilincsben vittek el egy NAV-os osztályvezetőt
A büntetőeljárás alá vont személy feltehetően a Bűnügyi Igazgatóságon dolgozott.
Átlátszó értesülései szerint az ügyészség csütörtökön bilincsben vitte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Huszti úti épületéből az intézmény egyik osztályvezetőjét.
A portál úgy tudja, hogy a szóban forgó személy a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott, korábban pedig adónyomozóként tevékenykedett, illetve a Nemzeti Nyomozó Irodánál is alkalmazásban állt.
A lap megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, ahol annyit közöltek, hogy vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indítottak nyomozást. Hozzátették: bővebb tájékoztatást egyelőre a nyomozás érdekei miatt nem tudnak adni, sajtóközlemény a későbbiekben várható.