Magyar-német Eb-meccs: példátlan fejleményről számolt be Szijjártó
Közel megháromszorozódott a konzuli védelemre regisztráltak száma a labdarúgó Európa-bajnokság német-magyar csoportmérkőzésére a Svájc elleni előző hétvégi meccshez képest, ezért Stuttgartban is tizenegy konzul fogja segíteni a magyar szurkolókat szerdán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy megerősített konzuli jelenlétet rendelt el a mai napra is, ugyanis több mint tízezer jegy került magyar állampolgárokhoz szervezett módon, és valószínűleg ennél is több honfitársunk lesz a stadionban.
“Stuttgartban tizenegy magyar konzul fogja majd segíteni a magyar szurkolókat. A város repülőterén, a vasútállomáson, a szurkolói zónában, a stadionnál, a vonulás során is szolgálatot teljesítenek magyar konzulok” – közölte. “A mobil konzuli irodánk a mai napra is kitelepült, a szurkolói zónában természetesen. 14 órakor indul a szurkolói vonulás, három évvel ezelőtt a rendőrök Németországban ezt nem engedélyezték, de most erre is lehetőség van” – tette hozzá.
“Tizenegy magyar konzul tehát, továbbra is három ügyeleti telefonszám: +36 30 084 1605, +36 30 387 0636, +36 30 120 9151. Állnak az önök rendelkezésére, hogyha valami baj van, akkor forduljanak kérem bizalommal a kollégáimhoz” – mondta.
A miniszter arra is kitért, hogy összesen 2282 magyar drukker regisztrált konzuli védelemre, ez a valaha mért legmagasabb szám futballmérkőzés kapcsán, csaknem háromszor annyi, mint a Svájc elleni meccs előtt. Utóbbiról szólva pedig rámutatott, hogy az első mérkőzéssel összefüggésben összesen tizenhét konzuli esetet jegyeztek fel, egy kivételével mindet kisebb ügyben – írja az MTI.
“Egy komolyabb ügyünk volt, rendőrségi ügy, amelyre pirotechnikai eszközök használata miatt került sor. Ezért erre most is szeretném felhívni a figyelmet. A pirotechnikai eszközök használatát a német hatóságok tiltják, és mint a legutóbbi események is mutatják, ezt a tiltást komolyan is veszik, annak érvényt is szereznek, úgyhogy arra kérem önöket, a pirotechnikai eszközök használatától lehetőleg tartózkodjanak a mai napon is, hogy a rendőrségi eseteket meg tudjuk úszni” – mondta.
Szijjártó Péter emlékeztetett a magyar-német mérkőzésre a legutóbbi Európa-bajnokságon, s az akkori körülményekre, amelyek szavai szerint “nem a legkellemesebb emlékeket hívják elő a memóriánkból”, azonban tudatta, hogy kollégái most sokkal jobb együttműködésről számoltak be a helyi hatóságokkal. “A hatóságok sokkal rugalmasabbak, ezért reméljük, hogy a mai mérkőzés kevesebb kellemetlenséggel jár majd, mint a három esztendővel ezelőtti” – jelentette ki.
“Magyar győzelmet és kevés konzuli esetet kívánok a mai napra is. Jó szurkolást mindenkinek!” – összegzett.
Magyar ének a stuttgarti éjszakában
Már kedden jelentős számú magyar drukker érkezett a több mint 600 ezer lakosú Stuttgartba. A szurkolói zónában több száz magyar verődött össze, akik a keddi második találkozó végét követően hangos énekléssel hívták fel magukra a figyelmet – olvasható az MTI beszámolójában. Emellett a belvárosban több vendéglátóegységet szintén magyarok “foglaltak el”, ezt pedig kiaggatott zászlókkal és hangos skandálással jelezték.
Szerdán várhatóan még inkább a magyar rigmusoktól lesz hangos Stuttgart, mivel déltől a Mittlerer Schlossgartennél gyülekeznek a magyarok, majd 14 óra körül együtt vonulnak a mérkőzésnek otthont adó stadionhoz.
A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 18 órakor kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
Orbán és Magyar is ott lesz a meccsen
Orbán Viktor szerdán érkezett meg Stuttgartba, ahol a csoportmérkőzés megtekintése előtt a Mercedes-Benz Group AG stuttgarti székhelyén munkaebéd keretében megbeszélést folytatott Ola Källenius vezérigazgatóval, a cég igazgatótanácsának elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A találkozón áttekintették a magyar EU-elnökségnek az európai versenyképességgel és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos terveit, valamint a Mercedes folyamatban lévő beruházásainak helyzetét – mondta Havasi Bertalan. Az eseményről maga Orbán os beszámolt a Facebook-oldalán:
Sajtóhírekre hivatkozva a Világgazdaság azt írja, hogy a magyar miniszterelnök Olaf Scholz német kancellárral is találkozik a focimeccsen.
Magyar Péter szintén Stuttgartból posztolt szerda délelőtt. Azt nem tudjuk, összefutott-e a miniszterelnökkel, de a Tisza párt alelnöke két gyermeke társaságában a Mercedes Múzeumba látogatott el, ahonnan egyenesen a futball-stadionba tartanak – írta a közösségi oldalán.
A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 18 órakor kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd