"Erre a filmre készültem egész életemben" - kulisszatitkok Nemes Jeles László új filmjéről
Óriási érdeklődés övezte Nemes Jeles László új filmjének premier előtti vetítését a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Négyszer egymás után játszották, így sem fért be mindenki a termekbe.
Miután első filmesként elnyerte az Oscar-díjat a Saul fiával, egyértelmű a kíváncsiság a Napszállta című alkotásával kapcsolatban.
A Napszállta kicsit a Saul fia előzményeként is betudható, itt a huszadik század elején levő csillogó, ám belülről rohadó világot, míg a harminc évvel később játszódó Saul fia már a lerombolt, barbár életet mutatja be.
A rendező a két film kapcsolatát firtató kérdése először viccesen ezt válaszolta:
„Hát, azt is mi csináltuk.”
De beszélt a Jakab Júlia által megjelenített két karakter kapcsolatáról is: a színésznő a Saul fiában csak apró szerepet játszott, a Napszálltának viszont ő a főszereplője.
„Mostanában fejben egymás mellé szoktam tenni a Saul fia Ella nevű női karakterének kétségbeesett, meggyötört arcképét, és Írisz arcát egy gyönyörű kalapban, világosságban. Mintha két külön bolygóról származna a két kép, pedig csak néhány évtized van köztük. Ez megmutatja annak a tragédiáját, ahogyan abból a korból, amelynek ilyen fényes volt az ígérete, idáig jutottunk.”
A Napszálltát hagyományos módon, 35 milliméteres celluloid szalagra forgatták, ez Jakab Júlia szerint az egész stáb életét megváltoztatta:
„A projekt folyamatos koncentrációt igényelt, és ehhez az is hozzátartozott, hogy nem állt rendelkezésünkre végtelen mennyiségű nyersanyag, így nem volt szabad kiesni az előre eltervezett ritmusból. És ez érdekes módon nemhogy nem feszültséget eredményezett, hanem így sikerült fenntartani azt a létállapotot, ami számomra végig meghatározta ezt az 54 napos forgatást. Olyan volt, mint egy nagyon hosszú, szép, színes álom, vagy egy hosszú utazás.”
Bár fontos elem a film látványvilága, Nemes Jeles mégsem képeslapfilmet akart csinálni, ebben Rajk László díszlet- és Szakács Györgyi jelmeztervező is partnerei voltak.
Szakács Györgyi jelmeztervező azt mondja:
„Úgy éreztem, erre a filmre készültem egész életemben, ezért gyűjtöttem össze olyan rengeteg mindent, ezért tudok annyit erről a korszakról, ehhez vezettek el a korábbi színházi és filmes munkáim. Öröm volt, de nagy küzdelem is: nem elég mindent tudni a korról, létre is kell tudni hozni a jelmezeket, és folyamatosan féltem, vajon lesz-e hozzá elég erőm, vajon éreztetni tudom-e majd, hogy a ruhákat igazi emberek viselik, nem pedig egy divatbemutatóról van szó. Már a film hivatalos előkészítése előtt elkezdtem készülni, mert ilyen mennyiségű ruhát nem lehet semmilyen boltban vagy kölcsönzőben megtalálni; a főszereplők jelmezeit mind én terveztem. Akármekkora feladat is volt, végig azt mondtam magamnak, akármi történik is, ennek meg kell születnie. Végül nagy öröm volt, amikor a film elkészítése után megtaláltam a nagymamám 1916-os fényképét, amelyen pont egy olyan gallérban pózolt, mint amit a filmhez terveztem. Akkor azt gondoltam, talán van, ami sikerült.”
Ebben a filmjében is kiemelten fontos szerepe van a hangkulisszának, a rejtettebb, elfelejtettebb zörejeknek. Zányi Tamás hangmester, aki a Saul fia hangjaiért elnyerte a cannes-i filmfesztivál technika nagydíját, nem akarja túlbecsülni saját érdemet. „Nem az álszerénység okán, hanem mert ez csapatmunka. Egy mozgókép akusztikai világát a szereplők, az operatőri munka, a látványvilág, a hangulat inspirálja, és legfőképp a rendező álom- vagy rémálomvilága.” Úgy véli, az is sokat hozzátett a végeredményhez, de még az is, hogy a külföldi színészek megtanulták a saját szövegüket magyarul, ami még akkor is nagyon fontos, ha utána az akcentus miatt azért leszinkronizálták őket, de ez „kellett ahhoz, hogy megőrizhessük a személyiségüket, és ilyen jól olvadjanak össze a rétegek”.
Vlad Ivanov, a román főszereplő számára ez „csodálatos élmény volt”, amellett, hogy nagyon nehéz feladat. „De tudtam, hogy a munkám rengeteget segít Lászlónak és a többieknek, végig ez a gondolat volt a fejemben – de azért boldog voltam, amikor Velencében először hallottam, hogy milyen jó hangot találtak az enyém helyett a szinkronban.” Ivanov szimbolikusnak tartja, hogyan kezdődött és hogyan végződött számára ez a nyelvi kihívás. Az első magyar mondat, amivel a legelső próbanapon találkozott, a szerepe első sorában, ez volt: „Ez a város nem magának való, itt most nem biztonságos.” És mire a forgatás végére értek, és ő amúgy is meg akarta köszönni mindenkinek, hogy mennyit segítettek neki, azzal fejezte be a karaktere szereplését:
Ahogy önökre nézek, érzem, hogy meg vagyok áldva.”
Forrás: HVG
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
