Az amerikaiak sem tudják igazán, miért ünneplik a hálaadást
Minden év novemberének negyedik csütörtökjén az amerikaiak ünnepi asztalhoz ülnek és családi lakomával és imádsággal mondanak hálát az elmúlt esztendő áldásaiért. Ez a Hálaadás Napja, amelyet a legamerikaibb ünnepként emlegetnek
A krónikák szerint először 1621-ben köszönték meg Istennek a bőséges termést és az esztendő áldásait: egy évvel azután, hogy az első telepesek megérkeztek a mai Massachusetts állam területére, ahol éhínség és nyomorúságos idők vártak rájuk. De az esztendőt szorgalommal, alkalmazkodással, kitartással – és némi szerencsével is – nem csak átvészelték, hanem bőséges termést is betakaríthattak, így jó okuk volt hálát adni. Ezt a helyi wampanoag indiánokat megvendégelve tették meg, arra is hivatkozva, hogy tőlük tanulták meg a növénytermesztést.
Így tartja a hagyomány. Ám az első hálaadás ünnepéről egyre többféle történet jelent és jelenik meg. Dan Brooks, a kaliforniai Berkeley egyetem professzora például arról értekezett, hogy az amerikaiak “kulturális és politikai amnéziában ” szenvednek, mert elfelejtik, hogy az első bevándorlók lemészárolták az őshonos indiánokat, és ezért “nem jár hálaadás”. Becky Little történésznő pedig arról publikált könyvet, hogy az indiánokkal nem hogy együttműködés nem volt, hanem békés együttélés sem, merthogy egy részüket az első telepesek lemészárolták, sőt még a sírjaikat is megrabolták. Susan Bates, az Amerikai Indián Tanács munkatársa arról közölt tanulmányt, hogy a telepeseket nem a wampanoag indiánok tanították, és az első hálaadást sem velük ülték, hanem egy Squanto nevű patuxet indiánnal, aki a segítségükre volt a kukoricatermesztés és a halászat fortélyaiban, és közreműködött a békekötésben is a wampanoagokkal.
Az első amerikai elnök, George Washington ugyan már 1789-ben ünnepnapnak mondta ki a Hálaadás Napját, nemzeti ünneppé azonban csak jóval később, 1863-ban – az amerikai polgárháború zűrzavaros idején – Abraham Lincoln elnök emelte. Franklin Delano Roosevelt elnök pedig 1941-ben kézjegyével szentesítette a hagyomány törvénybe iktatását. Ekkor rögzítették azt is, hogy az ünnep mindig november negyedik csütörtökjén van.
A Hálaadás napját etnikai hovatartozásától vagy vallási felekezetétől függetlenül minden amerikai egyformán ünnepli. Ilyenkor a családok egymástól távol élő tagjai is összegyűlnek az ünnepi asztal körül, amelyen a hagyományos áfonyás pulykasült, krumplipüré és sütőtöktorta illatozik.
Míg a Hálaadás évszázadokon keresztül kifejezetten vallási tartalmú ünnep volt, az elmúlt évtizedekben sok helyütt már mulatságos parádékkal és vidám felvonulásokkal is párosul. Több nagyvárosban, így például az első telepesek városában, a massachusettsi Plymouthban, Detroitban, Chicagóban vagy Philadelphiában is immár az 1920-as évek óta hagyományos a parádé. Ám a legismertebb a New Yorkban – a Macy’s áruház szponzorálásával – tartott látványos felvonulás, amelyet 1924 óta rendeznek New York Manhattan negyedében. Ezt az NBC televízió élőben közvetíti. A menet elején óriási pulykafigurát emelnek a magasba, a végén pedig mindig Mikulás masírozik, ezzel is jelezve a karácsonyig tartó ünneplés kezdetét.
Az ünneplés mellett a Hálaadás a jótékonyság ideje is. A nagy lakoma előtti napon a legtöbb közösségben élelmiszeradományokat gyűjtenek a rászorulóknak, és Thanksgiving (hálaadás) csütörtökje után Giving Tuesday (az adományozás keddje) következik. Ez a jótékonykodás napja.
Forrás: MTI
Címlapfotó: Thinkstock
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
