Vashiányok és miértek: mi állhat a vashiány hátterében?

Startlap - Szponzorált tartalom
A vashiány egyes esetekben komoly tüneteket és betegségeket is okozhat. A hiánybetegségnek két fajtája létezik, a különböző állapotokat más és más problémák váltják ki.

A vashiányt tartják az egyik leggyakoribb hiánybetegségnek. Az állapot akkor áll fenn, amikor a szervezetben nincs elegendő vas ahhoz, hogy fenntartsa a test normál működését, mégpedig az oxigénellátásért felelős vörösvértestek számának csökkenése miatt. Az érintettek számos testi tünetet, egyebek között folyamatos fáradtságot, gyengeséget, fejfájást, szédülést, sápadtságot, hideg kezeket és lábakat tapasztalnak, illetve gyakrabban megbetegszenek az immunrendszer gyengülése miatt.

A hiánybetegség súlyos esetben vashiányos vérszegénységgé (anémia) alakul, amelyet, ha nem kezelnek időben, akár a szervezet összeomlásához is vezethet.

A vashiánynak két fajtáját különböztethetjük meg: a funkcionális vashiányt és az abszolút vashiányt.

Funkcionális vashiány esetén elegendő vasmennyiség áll a test rendelkezésére, a szervezet mégsem tudja azt megfelelően hasznosítani a hemoglobinképződéshez és más biológiai folyamatokhoz. Ez azt jelenti, hogy bár megfelelő mennyiségű vas áll rendelkezésre a szervezetben, az valamiért nem tud részt venni a normál sejtfunkciókban, különösen a vörösvérsejtek termelésében, így az oxigén szállításában. Tehát hiába fogyasztunk elég vasat tartalmazó élelmiszert, mégis vashiány alakulhat ki.

A funkcionális hiányállapotot okozhatják különböző fertőzések vagy autoimmun betegségek – ilyen például a cöliákia, azaz a lisztérzékenység, amely miatt a vas nem képes felszívódni a gyulladt bélszakaszból –, bizonyos krónikus állapotok, például a krónikus vesebetegség, a rák és a reumás ízületi gyulladás.

Ezzel szemben az abszolút vashiány olyan állapot, amikor a szervezetben kimerültek a vasraktárak a nem megfelelő vagy elégségtelen vasbevitel miatt. Azaz, bár a szervezet képes lenne megfelelően hasznosítani a vasat, nem juttatunk be elegendő mennyiséget belőle. Az abszolút vashiány okai közt nevezhetjük meg a hiányos étrendet. Ennek tipikus példája, amikor a vegetáriánus vagy vegán étrend esetén nem gondoskodnak a megfelelő vaspótlásról.

Fotó: Getty Images

Egyes esetekben (terhesség vagy gyors fizikális/mentális fejlődés) megnő a szervezet vasigénye, ezért szükséges több vasat bevinni. Amennyiben ez nem történik meg, szintén kialakulhat a vashiányos állapot. További ok lehet a krónikus vérveszteség (például erős menstruáció, gyomor-bélrendszeri vérzés) is, hiszen az érintettek ilyenkor folyamatosan csekélyebb vagy hirtelen nagyobb mennyiségű vasat veszítenek.

A megnövekedett vasszükséglet miatti abszolút vashiány kezelése vaspótló gyógyszerek kellő ideig történő szedésével valósul meg, de az étrendet is megfelelően kell módosítani. Súlyosabb esetekben szükség lehet intravénás vaspótlásra is. A nagyfokú vasvesztés miatti vashiányban elengedhetetlen a kiváltó okok, a vérzés megszüntetése.

A funkcionális vashiány kezelése bonyolultabb lehet, nagyban függ az alapbetegségtől és a szervezet állapotától.

HIRDETÉS


Más vas, mint a többi:

 

A recept nélkül kapható Maltofer rágótabletta és szirup vashiány kezelésre, megelőzésre alkalmas hatásos, szabályozott felszívódású, magas vastartalmú, a vasat egyedülálló formában tartalmazó vaspótló gyógyszerek. Jobban hasznosul és kevesebb mellékhatással jár, ha a rágótablettát étkezéskor, a szirupot pedig ízlés szerint gyümölcs- és zöldséglébe, tejbe keverve vesszük be. Más típusú vaspótlókkal szemben a Maltofer nem lép kölcsönhatásba étel- és italösszetevőkkel, együtt bevett gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel sem. Mindkettő laktóz- és gluténmentes, vegán gyógyszer. 

 

Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszerek / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ez is érdekelhet

képcím

Vasbevitel állati és növényi táplálékkal: melyik is kell?...

képcím

Vashiány: elég a kifogásokból! (x)

képcím

Fejfájás? Ez állhat a háttérben