Szépelgő frázisok helyett másról szólt a nőnap
Antoni Rita
Munkásnők kezdeményezték: először 1909. februárjában New Yorkban tüntettek a munkakörülményeik javításáért, a nemek közti keresetkülönbségek eltörléséért és a nők állampolgári jogaiért, köztük a szavazati jogért. (Sok kapcsolódó írás hivatkozik egy ezt megelőző, 1857-es tüntetésre, de a kutatások mai állása szerint ennek megtörténtére nincs bizonyíték.)
Az 1910-es években számos ország követte a példát, és a milliókat megmozgató esemény időpontja végül március 8-án állandósult. Az ENSZ nem sokkal a Nők Nemzetközi Éve (1975) után 1977-ben ezt jelölte ki Nemzetközi Nőnapként. Ekkor a követelések a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a szexuális és reprodukciós jogokkal, valamint a nők elleni erőszak megfékezésével is kiegészültek.
Magyarországot a hatvanas, hetvenes években nem érte (politikai okokból nem érhette) el a feminizmus második hulláma, ezért alakulhatott ki nálunk (és a régióban) a nőnap kiüresedett, a nőket színleg felmagasztaló, valójában leértékelő és a „helyükön” tartó változata.
Dicséretbe csomagolt szerepkijelölés
Nagy utat tettünk meg a tüntetéstől, a jogköveteléstől az erőltetett ünnepségekig, melyek alaphangját azon üzenet különböző változatai adták meg, miszerint „a nők szépek, kedvesek, és gondoskodásukkal bearanyozzák a férfiak napjait”. (Ezt a dicséretbe csomagolt szerepkijelölést a gendertanulmányok szakirodalmában jóindulatú szexizmusnak nevezzük. A szexizmus arra a gondolkodásmódra utal, mely az egyik nemet a másiknál alacsonyabb rendűnek tekinti.) Ezek után nem csoda, hogy az utóbbi években már szinte csak a virágárusok igyekeznek életben tartani a hagyományt, melynek jelentősége folyamatosan csökken.
Akadnak nők is, akiket ez szomorúsággal tölt el: visszalépésnek érzik, hogy már e napon sem kapnak tiszteletet, pedig jól esne nekik legalább egy szál virág. Anélkül, hogy vitát nyitnánk arról, hogy egy párkapcsolatban éppen ez-e a tisztelet kinyilvánításának legbeszédesebb módja, fontos megkülönböztetni, hogy magánéletről vagy közéletről, partner vagy politikus gesztusáról van-e szó.
Más a társunkat meglepni egy szál virággal (amennyiben tudjuk róla, hogy szeretné, és örül neki), és más az a helyzet, amikor egy hatalmi pozícióban levő személytől, aki sokkal többet tehetne a nőkért, csak ennyi telik. Ami a partnertől kedvesség vagy udvarlás lehet, az egy főnöktől vagy politikustól lesajnáló.
Éppen ezért igyekeznek a nőszervezetek nálunk is visszavenni március 8. eredeti jelentését, hogy felhívják a figyelmet a hiányosságokra.
A nőnap egykori jogi követelései ugyanis maradéktalanul még a mai napig nem valósultak meg.
Például a nemek közti bérszakadék él és virul: ma Magyarországon átlagosan 18,2 százalékkal keres kevesebbet egy nő, mint egy férfi. Ennek oka, egyrészt, a nők által dominált kiszolgáló, segítő munkák alulfizetettsége. A többségben nő takarítók, ápolók, bölcsődei gondozók, óvónők, tanítók és szociális munkások alacsony fizetése mögött az a szexista ideológia áll, miszerint a gondoskodás „női adottság”, egyben odaadás, elhivatottság, amit „úgysem lehet megfizetni”. Holott a valóságban a felsoroltak tudást, hozzáértést, képzettséget igénylő szakmák, amelyeket nem tud bárki elvégezni csak azért, mert nő (illetve, amelyeket kellő ismeretek birtokában egy férfi is képes elvégezni). A bérszakadék oka, másrészt, a bérdiszkrimináció: nagyon sokszor előfordul, hogy ugyanazért a munkáért egy nő kevesebbet kap, mint férfi kollégája. Formailag ezt pl. úgy oldja meg a munkáltató, hogy más munkaköri besorolást állapít meg, amikor a két alkalmazott a gyakorlatban ugyanazt végzi. Minderre a leghatékonyabb megoldás az átláthatóság, a bértranszparencia: ezért indított a közelmúltban az Amnesty International petícót.
A nők és a gondoskodás közé az otthoni munkamegosztáskor is egyenlőséget szokás tenni. Külföldi és hazai tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a gyerek születése után még a modern gondolkodású párok többsége is belecsúszik a hagyományos nemi szerepekbe. Ennek oka nem feltétlenül csak az egyéni felfogásban keresendő, hanem a munkaerőpiac jellegzetességeiben is. Az alapértelmezett munkavállaló – bő száz évvel a nők tömeges munkaerőpiacra áramlása után – még mindig férfi. Ráadásul olyan férfi, akinek nincsenek gondoskodási feladatai, épp ellenkezőleg: róla gondoskodik valaki. A munkaerőpiacon az apaság előnyt jelent: azt a következtetést vonja le belőle a munkáltató, hogy a jelentkező egy rendezett hátterű ember, akinek valaki biztosítja azt a reproduktív munkát, amelynek köszönhetően jóllakottan, tiszta ruhában, kipihenten érkezik a munkahelyére, és amelynek köszönhetően nyugodtan (túl)terhelhető.
Hátrányt jelent viszont az anyaság, vagy akár csak a jövőbeli anyaság gyanúja. Jogos a felvetés, hogy ez úgy hangzik, mintha valami bűncselekményről beszélnénk – az angol nyelvű szakirodalom valóban használja „az anyaság büntetése” (motherhood penalty) kifejezést a nők munkahelyi hátrányos megkülönböztetésére.
Szingli vs. anya – van sapka, nincs sapka
Tavaly év végén nyert pert Magyarországon az a nő, akinek „ismétlődő szülés veszélye” (!) miatt nem hosszabbították meg a szerződését. A szingli és/vagy gyermektelen perszóna politikai és közmegvetés tárgya, de próbálja csak meg egy nő teljesíteni az elvárásokat, ugyanúgy megnézheti magát. Állásinterjúkon tiltott, mégis szinte elengedhetetlen kérdés a magánéletről és a szülési tervekről való faggatózás. Ezzel kapcsolatban felejthetetlen élményem, amikor huszonhat évesen egy hasonló helyzetben őszintén azt válaszoltam, hogy a közeljövőben nem tervezek gyermeket vállalni. Arra számítottam, hogy ezzel majd jópontot szerzek, de hidegzuhanyként ért a reakció: a főnök az asztalán levő fotóra sandított és megrovón közölte velem, hogy „pedig a család nem egy rossz dolog”. Van sapka, nincs sapka – nőként esélytelen jól dönteni vagy jót mondani. (Így jobb, ha nem is törekszünk annyira a megfelelésre.)
További probléma, hogy a nők nem kapnak hatékony védelmet a családon belüli erőszak ellen – holott az, ahogy egy társadalom az áldozatokkal bánik, megmutatja, mit gondol általában a nők értékéről. Magyarország kormánya 2014. márciusában aláírta, majd 2020. májusában érdemi egyeztetés, társadalmi vita nélkül önhatalmúlag elutasította az Isztambuli Egyezményt. Az Európa Tanács áldozatvédelmi dokumentumával szemben emelt kifogások: „genderideológia” és migráció csak ürügynek tűnnek. A szöveg a gender kifejezést a társadalmi nemiszerep-elvárások (és nem nemi identitás) értelemben tartalmazza, és az egyes országok jogrendjébe egyébként sem kötelező a definíciókat beilleszteni. A lényeg a gyakorlati intézkedéseken lenne, melyek többek közt megelőzést, szemléletformálást írnak elő, célzott szakmai képzéseket a hatóságok dolgozóinak, és azt, hogy az áldozat biztonságának elsőbbséget kell élveznie.
Véleményem szerint inkább az lehet az elutasítás valódi oka, hogy a családon belüli és kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés alapvető értéke a nemek egyenlősége. Ennek a szemléletnek része, hogy a betöltendő szerepeit, feladatait, céljait mindenkinek joga van nemtől függetlenül önmagának meghatározni. Ennélfogva többféleképpen lehet nőnek (illetve férfinak), és értékes embernek lenni. Az „egyedül üdvözítő” forgatókönyv helyett – mely nem mindenki számára kívánatos, és/vagy elérhető – többféle női (és férfi) életút lehetséges. A tiszteletnek nem a szerepelvárásoknak és nemi sztereotípiáknak való megfelelésért kellene járnia mindenki számára, hanem emberi jogi alapon. Ezt nőnapon különösen fontos szem előtt tartani.
Címlapfotó: Tunahan Turhan/SOPA Images/LightRocket/ Getty Images
