Friss hírek az intenzív osztályon ápolt Sallai Nóráról

Startlap - Startlap
Sallai Nóra már önállóan lélegzik és egyre többször nyitja ki a szemét - értesült a Blikk.

A Blikk közölt friss információkat közölt szerda hajnalban Sallai Nóra állapotáról. A lap információi szerint a színésznő már önállóan lélegzik, illetve egyre többször nyitja ki az egyik szemét néhány pillanatra.

Bár a több mint két hete intenzív osztályon fekvő színésznő állapota továbbra is válságos, már látszanak a javulás jelei. Az elmúlt két hétben műtétek sorozatát hajtották végre rajta az orvosok, s most arra várnak, hogy magához térjen, és az akkor a tapasztaltak alapján folytassák a kezelését.

Mint korábban beszámoltunk róla, Sallai Nóra szeptember végén karambolozott egy száguldó BMW-vel Alsónémediben. A színésznő és a vele utazó ötéves kisfia egy mellékutcából kanyarodott ki a Haraszti útra, ekkor rohantak az autójukba. A színésznő kisfiát a helyszínen újra kellett éleszteni, válságos állapotban szállították kórházba, pár nappal később azonban elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét a férje, az édesanyja, a nővére, valamint néhány barát naponta látogatja a kórházban – írja a Blikk.

“Azt mondják az orvosok, 2-3 hétnyi altatás után hetek kérdése, mire a beteg teljes tudatával magához tér. Most erre várnak. (…)  Ezután lehet folytatni a kezelését, kiírni az esetleges újabb operációkat és a rehabilitációt. Az viszont jól látszik, hogy Nóri erős, kitartó és nagy benne az élni akarás” – tájékoztatta a lapot az egyik informátora a jelenlegi helyzetről.

Címlapkép: Szabó Lilla / Fotocentral

Ez is érdekelhet

képcím

Vérampullák szóródtak szét forgalmas hazai főutakon egy...

képcím

Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

képcím

Fotókon a Szegeden felborult tűzoltóautó, ami letarolta a...