Dobó Ági az édesanyjáról: A legnagyobb támaszom, az első számú emberem
A gyönyörű kétgyermekes anyuka, szépségkirálynő, üzletasszony és vlogger, Dobó Ági a legnagyobb példaképéről és támaszáról mesélt nekünk: az édesanyjáról. Felelevenítette, milyen észveszejtő kalandban volt részük Olaszországban, mi az, amit örökölt és egy életre megtanult tőle.
Mit, hol dolgozott anyukád?
Édesanyám alapvetően könyvelő, viszont korábban vendéglátással foglalkozott a családi vállalkozásunkban. Most is velünk együtt dolgozik, a saját cégünkben tevékenykedik, de már az eredeti szakmájában, mint könyvelő és ügyintéző.
Min lepődnénk meg, ha kiderülne róla?
Gyerekkoromban mindig arra gondoltam, milyen izgalmas lenne, ha kiderülne: van egy eltitkolt testvérem valahol. Ha valami ilyesmi napvilágot látna, akkor mind meglepődnénk – főleg én! (nevet)
Mi volt a legőrültebb dolog, amit az anyukád valaha csinált?
Anyu nagyon extrém figura, bármit kipróbál: a legdurvább, legveszélyesebb hullámvasútra is felült, mi meg ámulva néztük, és elkönyveltük magunkban, hogy biztosan nem fogjuk követni. Azzal is nagyon meglepett, amikor elment raftingolni (vadvízi evezés) a szlovén hegyek közé, élete egyik legjobb élménye volt. Szerintem elég vagány…
Emlékszel, mivel lepted meg őt az első anyák napján?
Nem, de az első vers, amit megtanultam, még a mai napig megvan a fejemben, ez Ágh Istvántól a „Virágosat álmodtam”. Ezt követően minden évben elszavaltam, végtelenül kedves a szívemnek. Érdekes csavar: egyik este árulta el a kisfiam, hogy úgy tudja, ezt a verset nagyon szeretem, és elkezdte nekem szavalni. Nagyon meghatódtam. Azt is elárulta, hogy noha még titok, ezzel készül nekem anyák napjára. Leírta az egész verset, pedig még csak most tanult meg írni…
Mi a legkedvesebb közös emléketek a gyerekkorodból?
Nagyon aktív életet éltünk, sok programot szerveztünk – egyet kiemelni iszonyú nehéz. Egy Tisza-parti pici településen nőttem fel, megmaradt bennem a húsvéti időszak, amikor ébredt a természet, nyíltak a virágok… Ilyenkor mindig sétálni mentünk, bicikliztünk, túráztunk együtt.
Mi az, amit ugyanúgy csinálnál, mint édesanyád?
Az egész élethez való hozzáállásomat: számomra példaértékű a kitartása, nála nincs olyan, hogy „feladom, nem vagyok rá képes”. Ő a legvalóságosabb élő példa előttem: amikor nagyon mélyen és padlón volt, akkor is felállt. A legnagyobb támaszom, az első számú emberem és tanácsadóm – annak ellenére, hogy azért régóta stabil kapcsolatban élek, és van két gyerekem. Azért anya, az anya!
Hogyan éltétek meg azt a bizonyos hírhedt kamaszkort?
Teljesen átlagos kamasz voltam, versenyszerűen sportoltam, atletizáltam. Csak néha buliztunk a csapattal, de akkor sem kellett semmit eltitkolnom anya elől – megvolt köztünk az a bizalmi kapcsolat. Sokszor gyűltünk össze nálunk, így ő kicsit minden barátnőmnek az anyukája is, és mindegyikük gyerekének a nagymamája is.
Miben kéred ki a véleményét?
Anyukám szerves része az életünknek a mai napig, mindenben kikérem a véleményét. Gyakorlatilag együtt dolgozunk, mindennap találkozunk, amikor nem, akkor is beszélünk. Nincs olyan dolog, amiről ő ne tudna, vagy olyan döntés, amiben ne lenne releváns számomra a véleménye.
Mi az az útravaló, amit a felnőtté válásodhoz adott neked?
Az, amiben a legnagyobb példaképem: azt a fajta kitartást, egy olyan erőt, lendületet, ami biztos, hogy amíg élek, előre fog vinni.
Mi a legviccesebb közös emléketek?
Minden évben jártunk Olaszországba – apukám nagy horgász volt, amíg ő várta a halakat, addig mi, lányok kirándultunk Észak-Olaszországban. Anyukám híresen jól vezet, kitartó, éber, ám volt egy érdekes szituáció. Megfordult az autópályán úgy, hogy szembe kerültünk a forgalommal. Szerencsére nem voltunk igazán veszélyben, gyerekként inkább szórakoztatónak tűnt a helyzet, sírtunk a röhögéstől. A mai napig is sokat nevetünk ezen, hogy hogy fordulhatott ilyesmi elő vele, aki nagyszerű sofőr. Valójában rosszul navigált a keresztanyukám a térképről, valahol le akartak hajtani, de nem a jó irányba kanyarodtak le.
Mit vinne magával feltétlenül egy hosszabb utazásra?
Mindig nagy táska volt nála – ezt a szokását megörököltem tőle, én is csak gigantikus méretű táskákkal járok. Vitt magával egy zárható táskát, neszesszert is, ebben váltás bugyi, tisztasági felszerelés és egyéb női dolgok voltak. Egyszer megkérdeztem tőle: ott fogunk aludni, ahova megyünk? Erre ő azt válaszolta: nem kell máshol aludni ahhoz, hogy egy lánynál mindig legyenek ilyen holmik, soha nem tudhatod, mikor lesz rá szükséged. Ezt iszonyatosan megjegyeztem!
Melyik a kedvenc ruhadarabja?
Nem tudom, melyik az ő kedvence, viszont én két ruhát nagyon szerettem rajta. Az egyik egy puha, pamut, hosszú ujjú, hosszú szárú, púderrózsaszín pizsama – most jöttem rá, hogy gyakorlatilag ez a kedvenc színem. Az egész házunkban ez az árnyalat dominál, számomra ez jelenti az otthont, a puhaságot, a kedvességet, a melegséget. A másik favoritom a narancssárga ruhája, fekete pöttyökkel. Sok óvodai ünnepségen, rendezvényen, eseményen volt rajta. Anya alapvetően sportos stílusú nő a mai napig, mindig megcsodáltam, amikor ezt az elegáns ruháját viselte.
Mi volt édesanyád legnagyobb eredménye az életben?
Ő azt tartja a legnagyobb eredményének, hogy morálisan, egzisztenciálisan, intellektuálisan és minden téren két nagyon stabil nőt adott a világnak. A húgomra és rám végtelenül büszke. Sok viszontagságon és nehézségen keresztül nevelt fel minket, de mindketten a helyünkön vagyunk, és borzaszóan összetartó a családunk.
Te mire vagy vele kapcsolatban a legbüszkébb?
Én is arra vagyok a legbüszkébb, hogy azt a morált és szellemiséget viszem tovább, amit tőle tanultam, tőle örököltem.
Hogyan éli meg a járványhelyzetet?
Szerintem fiatalokat megszégyenítően jól: abszolút fitten tartja magát testileg-lelkileg. Nincs a négy fal közé bezárva, érintkezünk vele, az unokák is fiatalon tartják. Ami hiányzik neki, hogy a barátaival több időt töltsön. Nagy csapatuk van: amikor elkezdték magukon érezni az öregedés első jeleit, és elveszítettek néhány barátot, akkor elhatározták, hogy amíg élnek és aktívak, addig mennek, tapasztalnak – vagy, ahogy ők mondják, buliznak. Havonta legalább egyszer programoztak valamit, például összegyűltek valakinél, körbetekerték a Balatont és hasonlók. Szerintem ez azért hiányzik neki.
Kapcsolódó tartalom:
Nyári Dia anyukájától tanulta meg: Bármit is dolgozik az ember, nem kell szégyellnie!
Steiner Kristóf az édesanyjáról: Sohasem úgy tekintettem rá, hogy előle titkolnom kellene bármit >>
Péterfy Bori az édesanyjáról: Háborús gyerek, született szépség volt >>
Peller Mariann: Nem kell feladnod önmagadat azért, mert családanya is vagy! >>
