Steiner Kristóf az édesanyjáról: Sohasem úgy tekintettem rá, hogy előle titkolnom kellene bármit
Műsorvezető, újságíró, gasztroműsor házigazdája – napestig lehetne sorolni, milyen sokoldalú, valóságos polihisztor Steiner Kristóf. Édesanyja, Dévényi Katalin ugyanilyen utánozhatatlan, rendkívüli és kiemelkedő egyéniség volt, akinek életútjából rengeteget lehet tanulni. Szeretett fia emlékszik vissza a közös lélekemelő – néha őrült – kalandokra, és azt is elárulja, mi az, amiben mindig követi őt.
Mit, hol dolgozott anyukád?
Anyukám mindig nagyon furcsa munkahelyeken tevékenykedett, mert mi elég szabadszellemű család voltunk. Mikor gyerek voltam, akkor pultoslány volt, majd takarítónő, aztán patentokat tett ruhákra, utána mosógépben batikolt ruhákat, később Matchboxokat szerelt össze, de saját készítésű füstölőt is gyártott, amit a Duna-parton összeszedett korhadt fákból készített szantálolajjal. Amikor buddhista lett, és először utazott Tibetbe, kiépített egy nagykereskedést meditációs tárgyakkal, különböző keleti kelmékkel és ajándéktárgyakkal, ami a mai napig biztosítja a családunk betevőjét.
Min lepődnénk meg, ha kiderülne róla?
Mindenen meglepődnétek, mert nekem egy olyan anyukám volt, aki nagyon gyakran úgy lett megbélyegezve – például az iskolai tanárok által –, hogy annyira furcsa anyuka, Steiner Kristóf furcsa anyukája. Valóban sok furcsa szokása volt, amit külön kiemelnék: mindenki a barátai körében boszinak szólította (és ennek különböző változatainak), mert gyönyörűen tudott jósolni, meglátta, hogy mi következik majd mások és a saját életében. Ha kedve volt, akkor rossz boszi is volt, ha nagyon mérges lett, akkor azt mondta valakinek, hogy „megátkozlak”… (nevet)
Mi volt a legőrültebb dolog, amit az anyukád valaha csinált?
Sok őrült dolgot csinált attól kezdve, hogy éppen Olaszországba készült táncosnőnek, amikor kiderült, hogy babát vár, hogy én a pocakjában vagyok. Már felnőttkoromban elköltözött egy buddhista meditációs központba, és ott élt a halála napjáig. Talán a legőrültebb dolog, amit tett, hogy a halála előtt néhány évvel – a negyvenes éveiben – felnyíratta a haját úgy, hogy felül egy copf volt, körben pedig kopaszra vágatta. Menő punk frizurát csináltatott magának.
Emlékszel, mivel lepted meg őt az első anyák napján?
Szívecske formájú kartont vágtam ki, kidíszítettem, mintha mézeskalács szív lenne, a mai napig megvan. Az van beleírva, hogy „az én mamám mindig kedves, szereti a csokit, és csak néha kiabál”.
Mi a legkedvesebb közös emléketek a gyerekkorodból?
Rengeteg csodaszép emlékünk van, de a kedvenceim a közös nyaralások, amikor már a szüleim elváltak és kettesben, egymást lelkiekben erősítve mentünk nyaralni, például az Őrségbe, a Balatonra, vagy kempingezni Horvátországba. Nagyon szegények voltunk, mindig egy dinnyén vagy egy darab kuglófon osztoztunk, csodálatosak voltak ezek a lelkeket visszaépítő közös idők.
Mi az, amit ugyanúgy csinálnál, mint édesanyád?
Amit ugyanúgy csinálok, mint ő, hogy nem foglalkozom a társadalmi konvenciókkal és elvárásokkal. Hiszek abban, hogy a saját értékrendem szerint kell élnem úgy, hogy azt tartom szem előtt, mi a jó a környezetemnek és a nagyvilágnak, nem pedig azt, amit mások rám tukmálnak.
Mutasd meg a kedvenc közös fotódat vele!
Hogyan éltétek meg azt a bizonyos hírhedt kamaszkort?
Számunkra a kamaszkori időszak egybeesett azzal, amikor a szüleim elváltak, ezért nem volt olyan nagy szétszakadás közöttünk. Az apukámmal és az anyukámmal is nagyon szoros kapcsolatban tudtam maradni, ráadásul soha nem voltak olyan típusú szülők, akik tiltásokkal próbálták volna elérni, amit akartak. Tizenöt évesen, amikor az első pasimat bemutattam nekik, mindketten jó barátságba kerültek vele, semmiféle negatív tapasztalatot nem tudok elmondani, csodálatosak voltak a szüleim a hírhedt kamaszkor idején is.
Mi az az útravaló, amit a felnőtté válásodhoz adott neked?
A buddhizmus kapcsán nagyon sok útravalót kaptam tőlük, az anyukám egyik kedvenc mondata, amit mindig emlegetett: „Tudod, Titi, minden ember más”. Ezen mindig nagyokat nevettünk, ugyanakkor egy rettentően fontos bölcsesség, amit a legtöbb ember elfelejt, bármilyen triviális is.
Miben kérted ki a véleményét?
Mindenben kikértem a véleményét, még azzal kapcsolatban is, hogy mit tetováltassak, amikor az első tetoválásomat készíttettem. Kíváncsi voltam az élettapasztalataira, sohasem úgy tekintettem rá, hogy előle el kéne titkolnom bármit, vagy vannak dolgok, amiket másképp lát, mint felnőtt. Mint a barátom véleményét kértem ki mindig, mindennel kapcsolatban.
Mi a legviccesebb közös emléketek?
Talán az, amikor egy szilvesztert kettesben töltöttünk, és végigtáncoltuk az éjszakát. A tévében volt egy varietéműsor, amiben Esztergályos Cecília, Gálvölgyi János, Hernádi Judit lépett fel, egész éjjel együtt táncoltunk, utána „krémescsatát vívtunk”, dobáltuk egymást krémessel.
Mit vitt magával feltétlenül egy hosszabb utazásra?
A máláját hozta magával minden utazásra – ez egy imafüzér, száznyolc szemből áll, a buddhisták ezzel imádkoznak, meditálnak. Az ő málája nagyon különleges volt, többszörösen megáldotta a Dalai láma és más magas rangú lámák, rinpocsék.
Melyik volt a kedvenc ruhadarabja?
Egy kék kötényruha, csodaszépen állt rajta. Kökénykék volt, egy nagyon könnyű, len anyagból készítették, a felső részén pedig egy ilyen selyemberakás volt, enyhén puffos ujjal. Nagyon csinos volt benne.
Mi volt édesanyád legnagyobb eredménye az életben?
Ő Dévényi Katalin, aki annyi embernek reményt és hitet adott, a mai napig is ismerek olyanokat, akik az ő hanghordozásával beszélnek, úgy öltözködnek, mint ő, mert annyira erős hatással volt rájuk – különösen a buddhizmus kapcsán, de minden más tekintetben is. Játékos mert maradni, miközben spirituális volt, társaival megalapították a tari buddhista meditációs központot, ahol felépítettek egy sztúpát, egy buddhista kápolnát, amit a Dalai láma avatott fel, úgyhogy az édesanyám elképesztően sok maradandó dolgot alkotott. Nagyon büszke vagyok rá!
Mire vagy vele kapcsolatban a legbüszkébb?
Arra vagyok a legbüszkébb, hogy merte a saját életét élni, még olyankor is, amikor esetleg abban kellett döntenie, ami nekem jobbnak tűnik, vagy a saját útja közt. Végigvitte egészen kamaszkoromig úgy, hogy nekem a legjobb legyen, és szerintem az a legnagyobb eredménye, hogy a kamaszkorom után, miután a saját lábamra álltam, akkor nem maradt körülöttem abban az illúzióban megtartva magát, hogy ez egy anya feladata, hanem élte tovább a saját felnőtt életét a kiteljesedés irányába.
Közeleg május első vasárnapja, amikor is az édesanyákat köszöntjük. Az ünnep alkalmából a héten naponta egy villáminterjú olvasható ismert emberekkel az imádnivaló anyukájukról. Ha szeretnél hasonló zseniális történeteket olvasni, kövesd a Család rovatot!
Kapcsolódó tartalom:
